Cartoon cats - avagy macskák a rajzfilmeken

Egyáltalán nem nehéz állatos filmet, rajzfilmet találni, ha az ember éppen erre vágyik. Nagyon sok rendezőt, rajzfilm készítőt ihlettek meg állatok és az emberek állatokhoz való viszonya. A macskák és az emberek kapcsolata mindig is érdekes téma volt, de a macskák önálló, néha öntörvényű világa, függetlensége is sokakat megihletett. Gyerekkorunk óta nézzük a cicás meséket, rajzfilmeket, és köztük bizony sok olyan van, amelyet a mai gyerekek is örömmel szemlélnek.

Frakk, a macskák réme – Lukrécia és Szerénke

Több generáció kedvence az 1972-es magyar rajzfilm, a Frakk a macskák réme. Károly bácsi, Irma néni, a kutyájuk, Frakk, és persze a két kényeskedő cica történetein bizony gyerekek tízezrei nőttek fel. A mesesorozat középpontjában a  legendás kutya-macska barátság áll. Irma néninek van  két elkényeztetett macskalánya, Lukrécia (fekete) és Szerénke (fehér). A két macska jellemzően lusta, és szemtelen is, de természetesen Irma néni elkényeztetett kedvencei. Károly bácsi már nem annyira kedveli őket, és a baj akkor következik be, amikor Lukrécia elfoglalja Károly bácsi karosszékét. Károly bácsiban persze e merénylet hatásra megfogalmazódik a gondolat: kell egy kutya, amelyik rendbe teszi a két szemtelen nyávogót. Megérkezik Frakk, egy vizsla, aki természetesen rögvest megkezdi a két macska nevelését. És hogy milyen fajta macska lehet a két kényeskedő? Nehéz megfejteni, talán egyszerű, de nagyon is okos házimacskák.

Frakk és a macskák

Tom és Jerry - Tom

Tom valójában a sorozat indulásakor még Jasper volt. Igaz, ez az indulás bizony 80 éve volt, hiszen 1940-ben született a mára legendássá vált rajzfilmsorozat. William Hanna és Joseph Barbera 1940 és 1957 között összesen 114 epizódot rajzolt a Hollywood-i az MGM stúdió animációs részlegénél. Az egyes részek cselekményének középpontjában Tomnak Jerry elfogására irányuló sikertelen kísérletei állnak. És hogy milyen fajta lehet Tom? Több vélekedés is van. Az egyik szerint ún. tuxedo macska, bár ennek ellentmondani látszik, hogy a tuxedo-ra jellemző fehér foltok nála a hason nem jelennek meg. Éppen ezért mások rövid szőrű házimacskának vélik, megint mások pedig állítják, hogy az amerikaiak nemzeti fajtájához, a maine coon-hoz hasonlít Tom. Nos, ebben lehet valami, hiszen amikor két hátsó lábára áll, akkor gazdasszonya derekáig ér, márpedig a maine coon-ok ilyen hatalmasra nőtt cicák.

Tom és Jerry

Susi és Tekergő – Si, Am

Az 1955-ös Disney mese főszereplője két kutya. Susi meseszép, kényeskedő és elkényeztetett cocker spániel leányzó, Tekergő pedig egy vidám, bohém és jólelkű, szürke keverék, kóbor eb. A másik két állati főszereplő pedig két macska, Si és Am, akik egyértelműen sziámi macskák. Nem csak kinézetre karcsú és kecses, rövid szőrű, fókaszínű sziámik, de karakterük alapján is tipikus sziámi macskák.

Si és Am

Hupikék törpikék – Sziamiaú

Szegény Sziamiaú volt már minden. Másmilyen volt a korai képregényekben, más a rajzfilmeken, és változott képregény-megjelenése a filmek hatására. Megesett, hogy rajzoltak fehér foltot a hatására, aztán ez elmaradt. Eleinte lány volt a képregényben, aztán fiú lett a filmen, sőt, később már a rajzokon is. Eredeti neve egyébként Azrael, mondjuk Hókuszpók is Gargamelként szerepel. A magyar elnevezés mindenesetre a gonosz Hókuszpók esetében igen találó, ám Sziamiaú esetében elgondolkodtató. Vajon van-e bármilyen, sziámira emlékeztető jegy vagy tulajdonság a macska karakterében?

Sziamiaú és Hókuszpók

Garfield – Garfield

Garfield talán a legkönnyebben beazonosítható macskafajta Si és Am mellett. A Jont és Odiet folyton idegesítő, lusta és ínyenc macska karaktere 1978-ban született. Garfield cinikus, gondolkodó és igencsak olasz macska. Nem véletlen, hiszen egy olasz étteremben született a történet szerint, ezért zsigereiben hordozza a lasagne és a kávé iránti szeretetét, no meg az igazi dolce vita iránti elkötelezettségét. Bár vannak, akik szerint Garfield szimpla, rövid szőrű, cirmos házimacska, a legtöbben mégis megegyeznek abban, hogy mind külleme, mind karaktere alapján sokkal inkább brit rövidszőrű cica. Ezt látszik igazolni Garfield gömbölydedsége – a kerek fej, a pufi végtagok és a picike fülek, no meg a kényelmes, nyugodt, ámde erősen öntörvényű természet.

Garfield

Macskaarisztokraták – Thomas O’pamacska, Duchess, Marie, Touluse, Berlioz

A Macskaarisztokratáknál macskásabb mese alig van, hiszen minden egyes szereplője cica. Persze az alaptörténetben szerepet kap az emberi kapzsiság és gonoszság, de végük a jó győz. A történet egyik főszereplője, a nagy vagyon öröklő, meseszép, hőfehér cica, Hercegnő (Duchess) nem más, mint egy gyönyörűséges angóra macska. Az ő gyermekei Touluse és Berlioz, a vörös és fekete kismcsakák, megmentőjük pedig Thomas O’Pamacska, a nagy csavargó, kóbor utcamacska. A kis család és Thomas segítségére siető Sicc-vicc bandában persze más rajzolt fajtákkal is találkozhatunk, hiszen van sziámi és szibériai macska karakter is, de ne feledkezzünk meg a kutyákról, Lafayette-ről, a basset houndról, és Napóleonról, a vérebről sem.

Macskaarisztokraták cicái

Macskafogó – Giovanni Gatto; Fritz Teufel, Safranek

A Macskafogó valójában az egerekről szól. M. M. u., azaz Mickey Mouse után 80-ban az X bolygón a bűnözőszindikátusokba szerveződnek a macskák, hogy felszámolják az egértársadalmat. Persze a cuki egérkék ezt nem hagyják, és Fushimisi professzor vezetésével keresik a megoldást. Persze nem csak a macksák szerveződnek, az egerek is bevetik titkosszolgálatuk, az Intermouse egyik profi ügynökét, Nick Grabowskit. De hogy kik az 1986-ban bemutatott magyar, német és kanadai együttműködés nyomán született animációs macskaszereplői? Fritz Teufel egy orosz kék macska, a macskaszindikátus alvezére, az egérellenes mozgalom fő irányítója. Az ő engedelmes és sokat szenvedő beosztottja Safranek, a meghatározhatatlan fajtájú cica. Teufel főnöke, azaz a „don” Givanni Gatto, aki meseszép, ámde kellően gonosz perzsa cica, az ő tanácsadója, a patkány ügynökök beszervezője pedig Nero von Schwarz, a fekete szibériai macska. persze van még a rajzfilmben denevér, papagáj, sok egér, van ronda macska és vagány macska. Egy biztos: a Macskafogó kihagyhatatlan mese.

Macskafogó, Gatto és Teufel

Bolondos dallamok – Szilveszter

Szilveszter, a folyamatosan frusztrált kóbor macska és a cuki, ámde igen ravasz és gunyoros, rafinált túlélő kis kanári, Csőrike kalandjai 1995-ben indultak világhódító útjukra. Persze van kutya is a történetben, Hektor, a bulldog. Így szegény macskának nem elég, hogy a madár elkapása borzolja idegeit, de még a kutya is útjában áll néha. Nos, sokak szerint Szilveszter egyébként nem más, mint úgynevezett tuxedo macska, mely kifejezését Amerikában a bicolor, azaz kétszínű  macskákra használják. Jellegzetesek a fehér jegyek a lábain és a hasán, így esélyes, hogy valóban egy tuxedo cicát rajzolt meg a mese kitalálója.

Szilveszter és Csőrike

Persze a legtöbb mesében beazonosíthatatlan fajtájú cicák szerepelnek, egyszerű, de nagyon is szerethető házimacskák, olyan karakterek, melyek által a gyermekek és a gyermek lelkű felnőttek közelebb kerülhetnek e csodálatos állatokhoz.

Ilyen a cheshire macska, mely fel- és eltűnik Lewis Carroll Alice Csodaországban című művében, akinek kérdései időnként filozófiai fejtegetésekbe fordulnak, ám a legjellegzetesebb, hozzá fűződő jelenet, mely által örökre ismertté tette magát az, amikor a teste fokozatosan eltűnik, és csak mosolyát hagyja hátra. És ilyen a Mézga család Maffia macskája, Kriszta kedvence, a család kutyájával, Blökivel állandóan hadakozó, rafinált, ámde mindig kedves, a családon uralkodó cica, aki által magyar gyerekek ezrei szerették meg a macskákat.

Képek forrása: pinterest

Ajánlott cikkek