Őszi macskaságok

Az ősz a változás évszaka. A fák levelei sárga, barna és arany színre váltanak, majd lehullanak, az időjárás egyre hűvösebbre vált, az éjszakák már csípősek. Már a nap melege sem olyan erős, a természet felkészül a télre. Az évszak változása bizony hatással van a szervezetünkre és a hangulatunkra, de ugyanez igaz kedvenceinkre is.

Szőmentén

A macskák évente kétszer, ősszel és tavasszal váltják a szőrüket. Szervezetük felkészül a téli, hideg napokra, és ez a szőrükre is igaz. Először levedlik a nyári bundát, majd vastagabb, tömöttebb, sűrűbb bundát növesztenek. Persze kizárülag lakásban tartott macskáknál ez a szőrzet nem olyan dús, mint a kijáró cicák esetében.

A vedlés bizony azzal jár, hogy a lakás különböző pontjait szőrpamacsok lepik el, és vigyázni kell arra is, hogy mosakodás közben nagyobb mennyiségű szőrt nyelhet a cica. A szőrlabda gyomorban való megtelepedése ellen hatékonyan lehet védekezni, ha rendszeresen kikeféli, átfésüli az állat szőrzetét.

Érdemes arra is gondolni, hogy ha a nyár során bolha járt a cica bundájában, akkor elképzelhető, hogy a bolhairtás ellenére is megült egy-két pete a szőnyegekben. Tehát a bolhák elleni védekezést nem szabad abbahagyni az őszi-téli időszakban sem.

cica őszi leveleken fekszik

Mi a helyzet az étkezéssel?

Amikor a meleg idő hűvösebbre vált, az emberek nem csak a ruhájukat cserélik melegebbre, de az ebédre fogyasztott salátát is pörköltre váltják. Kiadósabb, nehezebb ételeket fogyasztunk, ahogy beköszönt a hidegebb idő, és bizony többet is eszünk. Nincs ez másként a macskáknál sem. Ők is többet esznek a hideg hónapokban, így biztosítják a többlet energiát, amire szükségük van a hideggel való küzdelemben.

A Liverpool-i egyetem a Royal Canin munkatársaival közösen végzett ezirányú kutatást, és megállapították, hogy a cicák megközelítőleg 15 %-kal kevesebbet esznek a meleg, nyári hónapokban. A kutatók négy éven át vizsgálták 38 macska táplálkozási szokásait. A vizsgálat során olyan ételadagolót használtak, mely csak az adott macska nyakörvén elhelyezett mikrochippel nyílt meg, ezáltal egyidejűleg tudták mérni az elfogyasztott eledel mennyiségét is.

Mivel az őszi és téli hónapokban csökken a hőmérséklet, a macksának több energiára van szüksége, hogy testhőmérsékletét állandó szinten tartsa. Ehhez több élelemre van szüksége. Aztán ahogy újra beköszönt a jó idő és a nyár, az energiaigény ismét csökken, a cica kevesebbet eszik és többet lustálkodik.

Mi a helyzet a benti macskákkal?

Bár a kizárólag lakásban tartott macskák élete közel sem olyan aktív, mint kijáró társaiké, az évszak változásával járó metabolikus változások őket is érintik. Szakemberek szerint ennek oka a napfényes órák számának változásában keresendő, azaz a lakásban tartott állatok nem a hőmérséklet változására, hanem erre reagálnak.

Mindezek miatt érdemes odafigyelni a macska tápanyag igényére, és ügyelni arra, hogy a többlet energia elállításához szükség plusz ételmennyiséget minden cica megkapja.

cica az őszi erdőben sétál

Finom, meleg…

Ahogy egyre sötétebb és hidegebb van kinn, annál jobban vágyunk a melegre és egy kis plusz fényre. A gyertyák, mécsesek fénye, a kandalló melege szívet-lelket és testet melengető érzés és látvány, de veszélyes is lehet. A macskák hajlamosak közel merészkedni a tűzhöz és ott melegedni, ám gyakran észre sem veszik, hogy vastag, jól szigetelő bundájuk megperzselődik. Soha ne hagyja tehát magára a cicát, ha éppen tűz ropog a kandallóban.

Ügyelni kell a gyertyákra, mécsesekre is, mert az ugráló cicák könnyen leboríthatják azokat. Elég egy farokcsapás, és máris kész a baj.

Ajánlott cikkek