A macska és a szobatisztaság

A cicákat ugyanúgy szobatisztaságra kell szoktatni, ahogy a kutyákat, csak éppen esetükben jóval könnyebb a helyzet.

Kijáró cicáknál nincs nagy gond – az udvaron vagy a kertben keresnek egy alkalmas helyet és ott végzik el a dolgukat.  Azoknál a macskáknál, melyek ugyan kijárnak, de szabadon mozognak, célszerű az alomtál beszerzése, bár nagy az esélye, hogy az állat ritkán fogja használni. A lakásból soha ki nem járó cicák esetében azonban az alomtál és a jól megválasztott macskaalom alapvető feltétele a békés együttélésnek.

Ám ezek használatát a cicának meg kell tanulnia. Jó esetben anyja mellett sok mindent tanult már a kismacska. Az evés és játék után követte az anyamacskát az alomra, ott elleste, az mit és hogyan csinál, majd ő is elkezdte használni. Azonban az új otthonba kerülve semmi sem ott van, ahol lennie kellene, a hely, a szagok idegenek. Az apróság azt sem tudja, hol a helye a világban, nemhogy azt, hová kell ürítenie. De ne aggódjon, gyorsan feltalálja magát a kis rosszaság, ha megmutatja neki, hol fog aludni, hol vannak a tálkái. Mutassa meg az alom helyét is, de ahhoz, hogy a cica használja, némi tanításra és felügyeletre lesz szükség.

Ehhez tudnia kell, hogy a kiscicák ébredés és evés, valamint nagy játék után biztosan ürítenek. Ha van szoros napirend, azaz mindennek megvan az adott ideje, akkor nagyjából pontosan be tudja határolni, mikor kell ébernek lennie. Hívja a cicát az macskaalom mellé és rázza vagy kapargassa meg egy kicsit, hogy érdeklődjön. Legyen éber, és ha azt látja, már legalább két órája alszik a cica, ébressze fel és csalja az alomhoz. Amint beleugrik, dicsérje meg, ha pedig sikerül alkotnia is valamit a megfelelő helyen, adjon neki egy jutalomfalatot.

Higgye el, a cicák legtöbbje pillanatok alatt túllép az időszakos képzavaron, melyet az új otthonba kerülés okoz és a tisztaság iránti igénye látható lesz a gazdi számára is. Addig is, ha a cica elbújik, tegye az alomtálat oda, ahol éppen elrejtőzött – akár a szekrény vagy a kanapé alá. Amint az első riadalmon túl lesz, meglátja, minden megy majd, mint a karikacsapás.

Ajánlott cikkek