Miért rettegnek a kutyák a tűzijátéktól?

Még mindig nem vagyunk túl az éves tűzijáték mizérián, hiszen az időjárás miatt egy héttel elhalasztották a rendezvényt. Éppen ezért érdemes megvizsgálni, vajon miért utálják annyira az ebek ezt a látványos fényparádét, hátha ebben az egy hétben sikerül megoldást találni a problémára.

Persze nem minden kutya fél vagy retteg, de elég sok olyan eb van, amelyik mellől a felelős gazdi nem tud elszabadulni, hogy egy kicsit élvezze a látványt. A félelem, a rettegés oka sokféle lehet.

A tűzijáték hangjai

A tűzijáték lényegében színes robbanások sorozata, ezek a robbanások pedig elég hangosak. Még mi, emberek is megriadunk egy-egy hangos zajtól, akár dörrenéstől vagy más egyébtől, sőt, még akkor is összerezzenhetünk, ha számítunk a zajra. A kutyáknak ráadásul jóval élesebb hallása van, mint nekünk. Sőt, a kutyák nemcsak szélesebb frekvenciatartományt hallanak, mint mi, hanem távolabbról is hallanak hangokat. Ezek következtében bizony a tűzijáték még hangosabb a kutya, mintsem a gazdája számára. Ha az eb nincs hozzászokva a hangos zajokhoz, a tűzijáték robbanásszerű durranásai bizony rémisztőek lehetnek a számára.

fekete kutya riadtan fekszik, feje a mancsai között

Kiszámíthatatlan és fenyegető

A tűzijáték kiszámíthatatlan. Mi esetleg láthatjuk, vagy sejtjük, honnan lövik fel, de a kutya nem tudja,  honnan jönnek ezek a számára nagyon hangos zajok, sőt, azt sem, a következőt melyik irányból várja.  Ez a kiszámíthatatlanság még ijesztőbbé teheti számára a tűzijátékokat.

A hangerő és a kiszámíthatatlanság miatt az eb fenyegetésként érzékelheti a tűzijátékot.

Csapdába esve

Az első hangrobbanás még csak rémisztő, de ahogy egyik követi a másikat, a kutya úgy érezheti, hogy csapdába esett, nem tud elmenekülni a hangok elől. Ahogy a félelem, a rettegés fokozódik, az eb szimpatikus idegrendrendszere csúcsfokozatba kapcsol, és az állat menekülni akar. Ennek eredménye általában az, hogy bebújik az ágy alá, összeborogatja a lakást, hogy menedéket találjon, de akár a kerytést is átugorja, csak hogy elmenekülhessen a rémisztő zajok elől.

Mit tehet a gazdi?

Több ötlettel is tudunk szolgálni, melyeket alkalmazva némileg könnyebbé tudja tenni a kutya számára a tűzijáték, vagy akár a nagyobb viharok elviselését.

Tartsa biztonságban!

Amiről előre tudunk, arra előre is tervezhetünk. Tehát ha a gazda pontosan tudja, hogy melyik nap lesz a tűzijáték, a megoldás adott: a kutyát a lakásban kell tartani, sőt, ha van védett pince vagy garázs, az még jobb, hiszen ide kevésbé jutnak el a zajok. Itt biztonságos, akár hangszigetelt teret is ki tud alakítani az eb számára. Ha nincs ilyen helyiség, akkor a lakás legkevésbé zajos pontján válasszon ki akár egy szobát, kamrát vagy a fürdőt. Tegyen erre a védett helyre egy kutyaágyat, puha takaróval és néhány kedvelt játékot. Természetesen nem hiányozhat a víz, és esetleg egy Kong vagy más, az állat figyelmét lekötő játék. Amennyiben megoldható, érdemes halk zenét vagy rádiót kapcsolni. Ha a kutya félelmében hajlamos rombolni a lakást, nincs más megoldás, mint otthon maradni vele, amíg véget nem ér a fényjáték. Természetesen a tűzijáték ideje alatt nem célszerű a kutyát sétáltatni.

Azt, remélhetőleg, el sem kell mondani, hogy minden elővigyázatosság és óvintézkedés mellett is nagyon fontos, hogy a kutya microchipes megjelöléssel legyen ellátva, és ez regisztrálva legyen az állatorvos által.

kutya riadtan fekszik a zöld fűben

Szoktassa a zajokhoz

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a legtöbb kutya hozzászoktatható a zajok elviseléséhez. Persze ez nem egyik napról a másikra történik, de a korábbi cikkeinkben ajánlott hangterápiás programmal talán már szilveszterkor nyugalomban lesznek.

Természetesen ha egy kutyát már trauma ért a tűzijáték miatt, ez a szoktatás nehezen kivitelezhető, érdemes szakembert megkérdezni, milyen technikával próbálkozzanak.

Szorongásoldó gyógyszerek

Nem biztos, hogy érdemes nyakra-főre, orvosi ajánlás nélkül nyugtatót adni a kutyának. Még a gyógynövény alapú, humán célra készült termékek sem adhatók az ebnek, azon egyszerű oknál fogva, hogy ezeket a készítményeket embereknek és nem kutyáknak gyártják.

Persze az állatorvos kérésre felírhat különféle gyógyszereket. Ám nem mindegy, hogy mit kap az eb, ugyanis a tudomány fejlődésével az állatorvosok is rájöttek, hogy ha zajfóbia miatt nyugtatót adnak az állatnak, az sok esetben csak ront a helyzeten. Ennek az az oka, hogy a kutya még mindig hallja a tűzijátékot, még tudja, hogy a félelmetes zaj még nem ért véget, de túlságosan kába ahhoz, hogy bármit is tegyen ellene. Emiatt sokkal inkább csapdáva esve és még jobban tehetetlennek érzi magát.

Érdemes kipróbálni az Aptus Relax vagy Zylkéne készítményeket, melyek szintén természetes összetevőket tartalmaznak, de hosszabb távon is biztonsággal adagolhatók, mivel nem tartalmaznak a hosszú távon  a májra károsan ható kavalaktont, azaz mámorborsot. Humán gyógyszert, legyen az nyugtató vagy szorongásoldó, sosem szabad adni a kutyának. Ha a természetes szerek, a viselkedésmódosító terápiák nem bizonyulnak elegendőnek, midnenképpen érdemes az állatorvossal konzultálni. Gyógyszert csak ő rendelhet biztonsággal az állatnak. Azért azt tudni kell, hogy ezeket a gyógyszereket arra adja az orvos, hogy csökkenjen a kutya szorongása, ki tudjon zökkenni a rettegésből, és elég biztonságosan érezzék a helyzetet ahhoz, hogy összpontosítani tudjon az elvárt viselkedési formák elsajátítására. Tehát a gyógyszeres kezelés mellett elengedhetetlenül fontos a szakemberrel való közös munka és tanulás.

Viselkedésmódosítás

A viselkedésmódosítás nagyon hatékony tud lenni, ám egyáltalán nem rövid folyamat, és bizony, sok türelmet is igényel. Helyes végrehajtás esetén azonban ez a módszer enyhítheti a kutya szorongását és félelmét. Egyes kutyaiskolák képzett szakemberek segítségével kínálnak viselkedésmódosító foglalkozásokat, akár krónikus rettegés, akár mániákus rombolás, vagy nyílt agresszió esetén is.

Ajánlott cikkek

Pancsoláskor tilos!

Pancsoláskor tilos!

A meleg nyári napokon sok gazdi érzi jó ötletnek elvinni a kutyát úszni, akár egy tóra, akár folyóhoz. Ám érdemes ezt az elsőre jónak tűnő ötletet kétszer is átgondolni. Lehet, hogy úgy gondolja, a kutyák szeretik a vizet és a pancsolást, sok esetben ez n