Az állatokban észlelt COVID-változatok

A legújabb kutatások szerint az új vírusvariációk képesek az állatokat is megfertőzni. Most először sikerült ezekkel megfertőzni egereket, mindez pedig bonyolíthatja a vírus globális terjedésének visszaszorítását célzó erőfeszítéseket. Emellett texasi és az egyesült királyságbeli állatorvosok dokumentálták a B.1.1.7 elnevezésű, gyorsan terjedő változat első fertőzését az Egyesült Királyságban, mégpedig kutyák és macskák esetében. Megállapították, hogy az állatoknál szívkárosodás lépett fel, de nem tudják, hogy a károsodást maga a vírus okozta-e, avagy már korábban jelen levő problémára derült fény a vírus felismerése után.

Az állatorvosok szerint fontos, hogy mielőbb kiterjedt kísérletek kezdődjenek az állatok és a koronavírus, valamint új mutációi vizsgálatának érdekében.

Éppen ezért például a Texas-i egyetemen komoly kutatások folynak, melybe igyekeznek minél több olyan állatot bevonni, melynek gazdája Covid-19 vírussal diagnosztizált. Azt vizsgálják, vajon milyen gyakran adják át az emberek a vírust házi kedvenceiknek.

Mivel az embereket érintő megbetegedések közel 70 százaléka az állatvilágból származik, nem szabad csak és kizárólag a betegségre összpontosítani. Vizsgálni kell, hol és hogyan jelentek meg a kórokozók, mert az emberek nem védhetők meg tökéletesen a kórokozókkal szemben, ha nem védik a környezetet és az állatokat is.

Tehát a vizsgálatok és kutatások célja, hogy az ember képes legyen kontrollálni ezeket a kórokozókat és betegségeket, még mielőtt azok egészségügyi problémát okoznának az embereknél.

kutyák maszkban

Variánsok az egerekben

A párizsi Institut Pasteur munkatársai egy új kutatásban megállapították, hogy a B.1.351 és P.1 vírusvariánsok, melyeket először Dél-Afrikában és Brazíliában fedeztek fel, képesek megfertőzni az egereket, ezáltal pedig új gazdaszervezet jelent meg. A vírus korábbi variánsai erre nem voltak képesek, ugyanis a vírus nem tudott kapcsolódni a sejtjeik receptoraihoz.

Ez abból a szempontból jó hír, hogy így az orvosok és kutatók képesek összetett vizsgálatokat végezni az egereken. Korábban ugyanis, ha a koronavírussal kapcsolatos kutatásokat egereken akarták elvégezni, akkor egy speciális egértörzset kellett használniuk, melyeket úgy tenyésztettek, hogy hordozzák az emberi tüdő sejtjeinek ACE2 receptorát. Most, hogy már az egerek természetes úton fertőződhetnek, sok időt és pénzt spórolnak azzal, hogy nem kell speciálisan tenyésztett állatokra várniuk.

Az viszont egyértelműen rossz hír, hogy a vírus többféle módon is tud terjedni. Éppen ezért fontos megállapítani azt, hogy mely fajokban képes szaporodni a vírus, és külön figyelmet kell fordítani azon fajokra, melyek az ember közvetlen közelében élnek. Ahogy a vírus a különféle fajok szervezetébe kerül, ott szintén változásokon megy át, és visszakerülhet az emberek szervezetébe. Ez az oka annak, hogy például a madarakat és a sertéseket folyamatosan monitorozzák az influenzavírusok kapcsán.

Azt tudjuk, hogy eddig egyetlen fajt találtak, amely képes elkapni és tovább is adni az új típusú koronavírust, ez pedig a tenyésztett nyérc.

Ám a kutatók dokumentáltak koronavírus antitesteket az utah-i farmok közelében élő elszabadult nyércekben is, ez pedig arra utal, hogy a vírus átterjedhet a vad populációkra.

A vírus egerekbe kerülése pedig arra utal, hogy a vírus a vadon élő állatok populációjában is megtelepedhet, azaz olyan fajokban, melyek az emberek szoros közelségében élnek. Ugyan arra nincs bizonyíték a kutatók állítása szerint, hogy az emberek fertőzték volna meg ezeket az állatokat, de intő jel, hogy rendszeresen tesztelni kell a különféle fajokat a fertőzésre. Az újabb és újabb változatok megjelenésével folyamatosan frissíteni kell a felméréseket.

kutya és macska maszkban

Annak ellenére, hogy a nyércfarmokat érintő járvány eléggé elsöprő erejű volt, komplett farmokat kellett kiirtani, azt lehet mondani, hogy eddig szerencsénk volt, hogy a szoros emberi közelségben élő fajokat nem érintette a vírus fertőzése. El lehet képzelni, mi lenne a következménye, ha mondjuk a vírus a sertéspopulációkban is terjedni kezdene.

A házikedvencek is elkaphatják a vírusmutációkat

A tudósok állítása szerint a SARS-CoV-2 fertőzött emberekkel élő háziállatok elkaphatják gazdájuktól a vírust, és a macskák különösen fogékonyak erre.

Azon kontakt-kutatások során, melyek keretében az állatokat is vizsgálták a vírus jeleire, kiderült, hogy a fertőzött emberekkel élő macskák nagyjából 20-50% -a mutatja a fertőzés tüneteit, míg a kutyák 20-30% -a fertőzött. A szakemberek szerint ez bizony elég gyakori.

Ráadásul a legújabb kutatások szerint az új, B.1.1.7 nevű variáns is képes fertőzni házi kedvenceinket.

Az első tanulmányt a texasi A&M kutató dokumentálták, eszerint a változatot egy kutyán és egy macskán fedezték fel, a texasi Brazos megyébenl. Sem az idősebb, fekete labrador keveréknek, sem az idősebb rövidszőrű házi macskának nem voltak COVID-19 tünetei. A teszteket egyébként egy, a CDC által finanszírozott projekt részeként végezték el.

maszkos gazda kutyáit sétáltatja

Tehát egyelőre úgy tűnik, hogy a fertőzött emberek megfertőzhetik házi kedvenceiket, ám nem nyert igazolást az, hogy a kutyák és a macskák megfertőzhetnék az embereket a vírussal. Tehát ha van kutyája vagy cicája, nem kell aggódni amiatt, hogy haza tudja vinni a vírust a családnak egy sétáró, sőt, a gazda sokkal nagyobb rizikót jelent az állat számára.

Egy dél-kelet-angliai állatkórházból származó másik tanulmány 11 kutyán és macskán dokumentálta a B.1.1.7 vírusvariáns fertőzését. A háziállatok többségének szokatlan tünetei voltak, beleértve a szívizomgyulladást és a szívkárosodást. Azt azért mindenképpen ki kell emelni, hogy a tanulmány nem tért ki arra, hogy a gyulladás és a szivet érintő egyéb károsodások már korábbi megbetegedések voltak-e, vagy pedig a vírusfertőzés következtében léptek fel.

Mindazonáltal meg kell érteni, hogy ez egy humán vírus. Ez nem jelenti azt, hogy nem képes megfertőzni más fajokat, pusztán annyit, hogy – sajnos – az embereket sokkal jobban kedveli. Tehát a házi kedvencek és egyéb háziállatok az alacsony kockázati csoportba tartoznak.

webmd.com nyomán

Ajánlott cikkek