Tényleg alvajárók a macskák?

A macskák éjszakai életmódja sok gazda átka. Pont, amikor legmélyebb az álom, amikor a legszebb álomképek villannak be, a cica ráugrik a gazdi hasára, mellkasára, megtámadja lábujjait, vagy csak ételért kezd nyávogni. A nyugodt pihenésnek, alvásnak persze lőttek.

Ha a legtöbb gazdához hasonlóan ilyenkor felkel, és mintegy megjutalmazza kedvencét némi eledellel, vagy egy kis simogatással, azaz figyelemmel fordul felé, akkor bizony elszúrta. Persze érthető, hogy mindent szeretne megtenni annak érdekében, hogy nyugodtan alhasson még pár órát, de nem ez a megoldás. Akkor mégis mi? Első lépésként az, hogy meg kell értenie az állat viselkedését.

A macskák éjszakai lények. Ez tény. A vadon élő macskák éjjel, vagyis inkább naplementekor és napfelkeltekor vadásznak, míg a házmacskáknál ez az éjjeli bagoly-életformában nyilvánul meg.

Ez az életmód következménye még annak is, hogy a legtöbb házimacska napközben, mikor gazdája nincs otthon, meglehetősen inaktív. Nagy valószínűséggel egész idejét heverészéssel tölti, és csak akkor élénkül fel, amikor a család hazatér. A nap számára akkor kezdődik, amikor a gazdi elé teszi az eledelét, játszik vele, azaz foglalkozik vele. Tehát az éjszaka közepe vagy a korai hajnali órák azok, amikor pont aktivitása csúcsára ér, ekkor lesz a legélénkebb.

cica alszik

Kutatók megfigyelték, hogy még azok a macskák, amelyek az emberekhez igazították alvási szokásaikat, jó pár alkalommal felébrednek éjjel. Márpedig ha egy macska felébred, azonnal játék-üzemmódba kapcsol.

cica a megvilágított asztalon alszik

Hogyan érheti el, hogy a macska aludjon éjjel?

Az, ha egyszerűen kizárja éjszakára a hálószobából, nem mindig hatásos. Nagy valószínűséggel kétségbeesetten nyávog majd, és kaparja az ajtót, hogy engedjék már vissza.

Nincs más lehetősége, mint lefárasztani napközben, így majd jól alszik éjjel. Azaz pont úgy kell tenni a cicával, mint a kisgyerekekkel: sokat játszani velük, elegendő elfoglaltságot biztosítani, hogy kellemesen elfáradjon, és éjjel nyugodtan aludjon.

Ez persze nem annyira egyszerű, ha napközben dolgozik. Ebben az esetben érdemes olyan környezetet teremteni a macska számára, mely kellően stimulálja, ösztönzi arra, hogy alvás helyett játsszon. De mivel lehet stimulálni?

Készítsen ablak-kiülőt

Ha a macska kényelmesen tud üldögélni az ablakban, szívesen nézegeti, mi zajlik a kinti világban. Amennyiben nem elég széles a belső ablakperem, készítsen egy polcot vagy egy kisebb dobozt az ablakhoz rögzítve. Jó megoldás lehet egy eléggé magas macskabútor beállítása az ablak közelébe, a lényeg, hogy a cica nézhesse élő tévéműsorát: a lepkéket, madarakat, kutyákat és a többi macskát.

Lógasson fel kinn egy madáretetőt

Az ablak külső oldalára vagy a közeli fára szereljen egy madáretetőt. Macskája imádni fogja! Képes lesz egész nap nézni, ahogy a madarak ki és beröpködnek.

Szerezzen neki társat

Ha cicája „egyke”, vegyen vagy fogadjon örökbe mellé egy társat. Ez csökkenti unalomérzetét, növeli aktivitását a nap folyamán. Vadászösztönét a játékösztön váltja fel, és figyelme ön helyett társa felé irányul majd.

cica a lakásban osonkodik és közben néz

Növelje a játékidőt

A közös játék fontos. Játsszon a cicával este, lefekvés előtt. Kifejezetten jó játék a lézerlámpa, aminek fényét megszállottan követi a macska. Közben rohan, ugrál – és persze alaposan elfárad.

Ezen kívül is tehet még pár dolgot, hogy kellően kifárassza, így elérje, hogy nyugodtan alhassanak éjjel:

  • Készítsen egy puha, meleg, kényelmes ágyat neki valamelyik másik szobába.
  • A legtöbb macska imádja a meleget. Tegyen melegítőpárnát az ágyába, így nagy valószínűséggel a sajátját fogja választani a gazdáé helyett.
  • Változtasson az etetési renden. A főétkezést tegye estére, lefekvés előttre. A teli pocak alvásra ösztönöz. Ha munkarendje, életformája engedi, tolja kicsit későbbre a reggeli etetés időpontját, így később fogja várni a többi etetést is.
  • Ha a cica az éhhalál tüneteit produkálja hajnali négykor, és erről nem hajlandó lemondani, tegyen ki mindig egy kis tálka száraztápot vagy szerezzen be önetetőt.
  • Tartsa távol a hálószobától.
  • Ha a macska ennek ellenére kaparja a szoba ajtaját, szereljen rá egy szőnyegdarabot.

cica az ajtób felől jön

Ne engedje be!

Nagyon fontos, hogy ne vegye figyelembe az éjszakai viselkedést! Amennyiben nem így tesz, a cica azt hiszi, elérte, amit akart, sőt, még meg is jutalmazzák érte, tehát így kell ezt továbbra is csinálni.

Vegyen egy pár füldugót és csukja be az ajtót. Higgye el, a cica gyorsan megtanulja, hogy a gazdi bizony nem fog felkelni minden nyávogásra és kaparásra, így tehát felesleges ezt tennie.

Még ha úgy is vannak „programozva” a macskák, hogy éjjel játsszanak és akkor legyenek a legaktívabbak, következetességgel növelni tudja az alvással töltött idejüket, és meg tudja tanítani nekik, hogy a gazdit bizony hagyni kell aludni.

Ajánlott cikkek