Mit csináljak, ha agresszív a macskám?

Az agresszivitás a második leggyakoribb ok, ami miatt a macskák menhelyre kerülnek, vagy amiért a gazdák az állatorvosokhoz fordulnak. Bár tény, hogy a macskák agresszivitása általában kevésbé komoly vagy veszélyes, mint a kutyáké – feltehetőleg azért, mert méretük kisebb, és ritkán törekszenek arra, hogy harapjanak is -, azért egy agresszív macska elég félelmetes lehet. Öt lehetséges fegyverük van: a fogaik, és a négy mancs, éles karmokkal, ez áll szemben a kuyták egyetlen fegyverével, a harapással.

Bizony, a macskák is tudnak harapni, akár súlyos sebeket is okozva, ami fájalmas lehet, és el is fertőződhet. A karmolásuk sem mindig enyhe, aprócska seb, bizony akár el is fertőződhet a karmolás, komoly, influenza-szerű tüneteket okozva.

A macskák közötti csatározások ugyan ritkán végzetes kimenetelűek, de a sebek elfertőződhetnek, ez pedig komoly kiadásokkal járhat a gazda számára. Egy agresszív macska a lakásban komoly rizikófaktor, veszélyt jelenthet a család és a vendégek számára is.

cica tágra nyílt szemmel néz

Az agresszió olyan veszélyes vagy káros viselkedési forma, mely egy személy, másik macska vagy egyéb állat ellen irányul. Gyakorlatilag minden vadon élő állat mutat agressziót, amikor őrzi a területét, utódait, vagy védi mindezt egy esetleges támadástól. Az agresszió sokféle, összetett viselkedési formában nyilvánulhat meg, a körülményektől függően.

A macska testbeszédének értelmezése

Egy gazda számára alapvető fontosságú, hogy cicája mit üzen neki testbeszéde által. Csak így tudják pontosan értelmezni az állat érzéseit és motivációit, azaz hogy mikor, mit és miért tesz. Ezáltal pedig a testbeszéd értelmeze segítség lehet a viselkedési problémák, mint például az agresszió értelmezésében és kezelésében is.

cicafej profilból, fogait mutatja

A macskák testbeszéde igen összetett, testtartásuk, arckifejezésük, egyes testrészek, mint a fülek, farok, de még a bajusz állása is sokat mond a cica érzéseiről, gondolatairól. A macska testbeszéde kifinomultabb és árnyaltabb, mint a kutyáké, és általában nehezebben értelmezhető az emberek számára.

A fenyegetés és az agresszió lehet támadó vagy védekező jellegű.

A támadóan agresszív macska megpróbálja nagyobbnak és fenyegetőbbnek láttatni magát, míg a védekezően agresszív minél kisebbnek igyekszik mutatkozni és védekező testtartást vesz fel.

Az alább felsorolt testtartások figyelhetők meg leggyakrabban agresszív macskáknál. A legfőbb szabály, hogy ha egy macska agresszió jeleit mutatja, tilos hozzányúlni, nem szabad megnuygtatásával próbálkozni, de büntetni sem a viselkedéséért.

A támadó testtartások közé tartozik:

  • Merev, egyenes lábú, egyenes testtartás
  • Merevtett hátsó lábak, hátsó felük megemelve, a hát lefelé hajlik, a fej irányába
  • A farok mintha megdermedt volna, sülkissé leeresztett, vagy egyenesen a föld felé mutató
  • Merev tekintet, a macska meredten bámul
  • Egyenesen felálló, kissé előre furdló fülek
  • Szűk pupilla
  • Közvetlen szembenállás az ellenféllel, esetleg mozdulás az irányába
  • Morgás, gurgulázás, sziszegés, nyávogás

cica nyitott szájjal fogait mutatja, bajsza mered

A védekező testtartások közé tartozik:

  • Lekuporodás
  • A fej elrejtése a törzs alá
  • A test köré tekert farok, minél jobban behúzva
  • Tágra nyílt szemek, részben vagy teljesen tág pupillával
  • A fül teljesen oldalra, vagy hátrafelé lapul
  • Felborzolt szőrzet
  • Az ideges macska a bajszát is behúzza, míg a félős macska bajsza előremered, hoyg megbecsülje a távolságot támadójától
  • A támadóval nem szembe helyezkedik, hanem kissé oldalra
  • Nyitott szájú sziszegés vagy fújás
  • Apró, gyors ütések a manccsal, kimeresztett karmokkal

A nyílt agresszió – akár védekező, akár támadó – magában foglalja:

  • Apró csapkodások, ütések a mellső mancsokkal
  • Harapás
  • Harc
  • Morgások
  • Karmolás
  • Felkészülés egy teljes támadásra, oldalra vagy hátra történő gurulással, az összes fegyver (mancsok, karmok és fogak) használatával
  • Ebben a testhelyzetben a macska megpróbálhatja megragadni a gazda kezét, és szájához húzni, hogy beleharaphasson

Ajánlott cikkek