Lenyűgöző tények a fekete macskákról

Akár kutyás, akár macskás a kedves olvasó, abban egyetérthetünk, hogy egyetlen állat körül sincs annyi legenda, mítosz, mint a fekete macska körül. A fekete szépségek elsősorban a Halloween ünnepéhez, a boszorkányokhoz, a szerencsétlenséghez kapcsolódnak. Pedig ezekben a szépséges nyávogókban sokkal több jó rejlik, mintsem amennyi félelmetes dolog. Ezt igazolja sorsuk történelemből ismert alakulása, hiszen egykoron volt, ahol nem szerencsétlenség hozójának, sőt, sokkal inkább a jó szerencse szimbólumának tartották őket.

fekete macska portréja

A fekete macska és a boszorkányok

Állatvédő szervezetek mesélik, hogy Halloween közeledtével a menhelyeken megnő az érdeklődés a fekete állatok, de leginkább a fekete cicák iránt. Ám csak az évnek ebben a röpke idpszakában van ez így, mert a fekete állatokat hagyományosan a boszorkányok, a Sátán állatainak tartják. És hogy ennek mi az oka?

Nos, az ókori Egyiptomban még szent állatként tisztelték a macskát. Aztán jött a kereszténység, és egyes vélekedések szerint a kereszténység a pogányság ellensúlyozására, hiedelmeinek gyökeres kiirtása érdekében terjesztette el, hogy a cica nem más, mint a gonosz megtestesülése, a Sátán állata, a boszorkányok kedvence.

Ismeretes, hogy a középkor a boszorkányüldözések kora.

Ekkoriban széles körben hitték, hogy egy boszorkány képes macskává változni, és ilyetén formában indulni útjára az éj leple alatt.

Természetesen az út végén a macskát az ördög várta. Olyannyira élt ez a meggyőződés, hogy 1484-ben VIII. Innocens pápa "az ördöggel szövetkező, pogány állatoknak” nevezte a macskákat. Nem véletlen tehát, hogy nem csak a boszorkányokat üldözték és égették meg, de a macskákat, főleg a fekete macskákat is.

Persze éltek más hiedelmek is. Egyes babonák miatt macskatetemet falaztak be, hogy elriasszák a szellemeket a háztól, míg más tájakon azt tartották, hogy a küszöb alá ásott macskafarok a betegségektől való védelmet szolgálja.

Halloween grafika boszorkányról és fekete macskáról

Azért szerencsére nem mindig és nem mindenhol hirdettek keresztes hadjáratokat a macskák ellen. A tengerészek például szerencsehozó állatnak tartották azokat, és szinte minden hajón élt legalább egy cica, melynek feladata a patkányok és egerek kordában tartása volt. Nem véletlen az sem, hogy a hajó felszerelésének nevében is megmaradt az állat neve, ilyen a vasmacska vagy a kilencágú macska nevű korbács.

A tengerészek közvetítésével a világ számos pontjára kerültek macskák, ami azért egyes helyeken nem jött túl jól, ugyanis a kis ragadozók elég szép pusztítást végeztek a kisebb szigetek állatpopulációjában.

Egyébként még korábban, a pestisjárvány idején rájöttek, hogy sokat segíthet a macska, pontosabban a minél több macska, hiszen ezek a kis állatok a járványt terjesztő patkányok kiirtásában oroszlánrészt vállaltak. Ezidőtájt a járvány bizony erősen tizedelte a lakosságot, így a macskák szerepe egy időre rövid előtérbe került.

Apró érdekesség, hogy a magyar népi hiedelemvilágban a fekete macska húsát sokan meg is ették, abból a célból, hogy boszorkánnyá válhassanak. A Magyar Néprajzi lexikon szerint pedig halált jósolt a macska, amennyiben karácsony vagy újév éjjelén nyávogott.

Fekete macska és a szerelem

A macskanő a DC Comic képregények antihőse. Selina Kyle előszeretettel rabolja ki az ékszerüzleteket, ám mégsem igazán gonosz karakter, inkább egy öntörvényű tolvaj, aki nem mellékesen igen magányos. Ám ha a fekete macskákról beszélünk, bizony elfelejthetjük a magányos, macskás nő sztereotípiáját, olyannyira, hogy a világ egy részén hiszik és vallják, hogy a fekete macska kifejezetten jó hatással vannak a szerelmi életre.

Japánban például úgy tartják, hogy az az egyedülálló nő, aki fekete macskát tart, sokkal több udvarlóra tesz szert.

Nagy Britannia egyes részein a fekete macska idális ajándék esküvőre, mivel hiszik, hogy jó szerencsét és boldogságot visz az ifjú párnak.

Fekete macska megy az úton, előtte ember áll

A szerencsehozó fekete macska

Azt tartják, a fekete macska nem csak a szerelmi életre van jó hatással, de az élet más területein is szerencsét hoz, például a pénzügyekben. Mint írtuk, a régi idők tengerészei gyakorta vittek magukkal macskát a hosszú, sokszor hónapokig, évekig tartó hajóutakra. Egyrészt azért, mert ott a cicák hatékonyan irtották az egereket, patkányokat, de bizony abból a megfontolásból is, hogy a macska szerencsét visz magával a hajóra, és így nem csak utat, de a hazatérést is szerencse kíséri.

A kalózok kissé másként gondolkodtak. Ők úgy vélték, hogy a feléjük sétáló fekete macska szerencsétlenséget hoz, míg a távolódó fekete cica szerencsét.  Hitték azt is, hogy ha a hajóra beszállított macska arról le- vagy kiugrott, akkor arra a hajóra szerencsétlenség várt, azaz nagy eséllyel elsüllyedt.

A szárazföldi emberek, főleg a skótok úgy gondolták, hogy a küszöbre érkező, azon átlépő fekete macska a jólétet jelzi, míg Írországban és Angliában vallják, hogy az ember útját keresztező fekete cica a jó szerencse jele.

fekete macska hever a tető szélén

Az ellenálló macska

Kutatók azt tartják, hogy az a genetikai mutáció, mely a fekete szőrszinért felelős, sok betegségtől is megvédi a cicákat, legalábbis bizonyos mértékben. Ezek a mutációk ugyanazokra a génekre hatnak, amelyek HIV-rezisztenciát biztosítanak az emberek számára.

Mivel a macskák sok olyan egészségügyi problémától szenvedhetnek, mint mi - a rák, a HIV és az Alzheimer-kór, hogy csak néhányat említsünk -, általuk ezek a humán betegségek jól tanulmányozhatók. Így tehát annak kiderítésével, hogy a macskák hogyan tudnak ellenállóvá válni bizonyos betegségekkel szemben, sokat léphet előre a humán gyógyítás is.

A színváltoztató fekete macska

Ha fekete színű kedvence hordoz egy kis cirmos gént, és ráadásul szeret a napon heverészni, megfigyelheti, hogy hamar rozsdavörös lesz a bundája. Hogy miért? Mert a nap sugarai lebontják a szőrszálak pigmentjét, ezáltal felfedve az alattuk levő cirmos szőrszálakat.

Ajánlott cikkek

A macska és a farka

A macska és a farka

Sokszor úgy tűnik, mintha a cica farka külön életet élne. Akarva vagy akaratlanul is tudja irányítni az állat a farok mozgását, hiszen ez a testrésze izomzatból, szalagokból, inakból és idegekből áll. Sok gazdit érdekel a kérdés, hogy vajon egyes szituáci