Zajfóbia és tűzijáték – hogyan segítsek a kutyámnak?

A viharok, a tűzijáték vagy egyéb erőteljesebb hanghatások nekünk, embereknek általában nem idegenek. Egy nagyobb durranásra maximum összerezzenünk, de az agyunk szinte azonnal be is azonosítja a zaj eredetét, ezért könnyedén túl is lépünk rajta. A kutyák sajnos nem feltétlenül így élik meg ezt a jelenséget.

Mi az a zajfóbia?

A zajfóbia az egyik leggyakoribb viselkedésbeli probléma a kutyáknál – az állatok több mint 50%-át érinti. A tüneteket általában hirtelen jövő, hangos zajhatások váltják ki (pl. mennydörgés, tűzijáték, puskalövés stb.), melyekhez, ha fényhatás is társul, nagyban fokozhatja a félelmi reakciót.

Köztudott, hogy a kutyák hallása sokkal élesebb, mint az embereké, és az általuk érzékelhető hangtartomány is szélesebb. Amikor a kutya meghall egy hangot, az agya azonnal feldolgozza azt, és optimális esetben azt a jelet küldi vissza, hogy minden rendben van, a zaj nem jelent veszélyt.

Ez általában olyan hanghatások esetében következik be, melyekkel a kutya élete során már több alkalommal találkozott. Egy kölyök például könnyedén megijedhet az autó hangjától vagy a televíziótól, azonban mivel élete során viszonylag gyakran találkozik ezekkel a tárgyakkal, megtanulja, hogy nincs mitől félni, érzéketlen lesz velük szemben.

Sajnos azonban a tény, hogy kutyánk kölyökkorában már megismerte az autó vagy a tűzijáték hangját, nem jelenti azt, hogy későbbi élete folyamán nem alakulhat ki nála fóbia. Ennek oka leggyakrabban az, hogy idővel negatív élmény társul a zajhoz, vagy csak egyszerűen túl hosszú idő telik el anélkül, hogy találkozna vele.

Mik a zajfóbia tünetei?

Valószínűleg minden kutya életében előfordult már, hogy egy véletlenül a földre ejtett tányér hangjára, vagy egy elhaladó motor zajára összerezzent, esetleg fülét-farkát behúzva fedezékbe menekült. Ez a viselkedés még nem feltétlenül jelenti azt, hogy kedvencünk zajfóbiás – hiszen mi is hasonlóan reagálunk, ha megijeszt valami.

A probléma akkor kezdődik, ha a kutya nem tudja ártalmatlanként azonosítani a hangot, és ezáltal nem tud úrrá lenni ijedtségén. A reakció leggyakoribb kiváltó okai a mennydörgés, a tűzijáték, a puskalövés, az építkezési zajok és hasonló, hirtelen fellépő, éles hangok.

Mivel a kutyák hallása sokkal fejlettebb mint az embereké, a zajokat még intenzívebbnek érezhetik, mint mi. A hozzájuk társuló esetleges villanások, fények, illetve vihar esetén a légköri nyomás megváltozása szintén fokozhatják a tüneteket. 

A gazda általában ismeri annyira kutyáját, hogy könnyedén észreveszi, ha kutyájánál valami nincs rendben, nyugtalan, ideges. Mivel minden állat más, nem biztos, hogy mindegyiknél azonos tünetek jelentkeznek, de azért nagy biztonsággal körülhatárolhatóak a reakciók. A zajfóbiás kutya idegesen járkálhat, esetenként túlzottan ragaszkodik a gazdájához, igyekszik mindig a közelében maradni. Étvágytalan lehet, az általában jó étvágyú kutya visszautasíthatja a felkínált táplálékot, jutalomfalatot. A zaj hatására idegesen remeghet, nyüszíthet, esetleg folyamatosan ugathat is. Nem ritka, hogy ijedtükben maguk alá piszkítanak a kutyák, rombolnak, általuk biztonságosnak ítélt helyekre bújnak, és ha lehetőségük adódik rá, bizony meg is szökhetnek.

Beaphar nyugtató reklám

Hogyan lehet kezelni a zajfóbiát?

A legfontosabb szabály egy problémás kutya esetében, hogy tilos őt babusgatni. Azáltal, hogy gügyögve beszélünk hozzá, ölelgetjük, simogatjuk, és közben biztosítjuk róla, hogy minden rendben lesz, csak azt az érzést erősítjük benne, hogy valami tényleg nincs rendjén, a gazdi is fél, és így tényleg van ok a pánikra. Helyette inkább viselkedjünk úgy, ahogy egy átlagos napon szoktunk: ezáltal azt mutatjuk a kutyának, hogy minden rendben van, nem történik semmi különleges vagy veszélyes dolog, amitől félni kellene.

Esetleg segíthetünk kutyánknak abban, hogy a zajokat valamilyen pozitív élményhez kösse. Vegyük elő a kedvenc játékát, rejtsünk el apró jutalomfalatkákat a lakásban, vagy gyakoroljunk vele trükköket. A lényeg, hogy eltereljük a figyelmét valamilyen érdekes és izgalmas tevékenységgel vagy finomsággal. Ha ezt elégszer ismételjük, jó eséllyel tompul majd a kutya félelme a jó ingerek hatására.

A tapasztalatok alapján hatásos módszer a kutya zajhoz szoktatása is.

Amennyiben ismert számunkra, hogy négylábúnk retteg a vihartól, a tűzijátéktól vagy bármilyen egyéb zajtól, szerezzünk róla egy hangfelvételt, és játsszuk le, először halkan. Ismételjük ezt olyan gyakran, amennyire lehetséges, és ha úgy ítéljük meg, hogy kutyánk megbarátkozott vele, fokozatosan emelhetjük a hangerőt. Ha ismét félelmi reakció lépne fel, vegyük lejjebb ismét a hangerőt, és adjunk neki több időt. A terápia során a legfontosabb a türelem. A folyamatot nehezíti, hogy a valós zajokhoz fényhatások, magasabb hangerő és egyéb jelenségek is kapcsolódhatnak.

A fentieken felül mindenképpen végezzünk el néhány általános óvintézkedést kutyánk biztonsága érdekében. A jelenség (vihar, tűzijáték) kezdete előtt húzzuk be a függönyöket, és hangosítsuk fel kissé a televíziót, hogy ellensúlyozza a kintről jövő hangokat. Mivel ilyenkor a kutyák szeretnek fedezékbe vonulni, készítsünk elő számára egy kényelmes és biztonságos kuckót, ahová betehetjük a kedvenc játékát is. A sétát semmiképpen se időzítsük erre az időszakra, inkább esélyt se adjunk kedvencünknek a szökésre: időzítsük a mozgást jóval az esemény kezdete előttre, hogy négylábúnknak legyen mit kipihenni a tűzijáték vagy a vihar időtartama alatt. A kutyát engedjük be a lakásba, vagy zárjuk olyan helyre, ahol nem tud sem magában, sem a környezetében kárt tenni, és semmi esetre sem tud megszökni onnan.

A Beaphar Calming Tablets gyógynövényes nyugtató hatású készítmény

Vannak olyan esetek is, amikor gyógyszeres kezelés is javasolt – ezt természetesen tanácsos állatorvos tanácsára és felügyelete mellett végezni. Léteznek azonban a piacon olyan készítmények, melyek teljesen természetes hatóanyagokkal segítenek az állatoknak átvészelni a félelmetes időszakot; ilyen a Beaphar Calming Tablets nyugtató hatású tabletta is. Egy doboz 20 tablettát tartalmaz, melyeket bármilyen életkorú és méretű kutyának és macskának is lehet adni a mellékelt tájékoztatónak megfelelően.

A készítmény teljesen veszélytelen és nem szedálja le a négylábúakat, ugyanis csak természetes hatóanyagokat tartalmaz: többek között rozmaringot, hársfavirágot, komlót és citromfüvet.

A tabletta nem bódít, csak megemeli az állat ingerküszöbét, így csökkentheti a zajhatásra adott félelmi reakciók mértékét. A készítmény nem csak viharok vagy tűzijáték során lehet hasznos segítség, de alkalmazható utazás, állatorvosi látogatás, költözés vagy vendégek érkezése esetén is. Próbálja ki a Beaphar nyugtató hatás termékcsalád többi tagját is: a rácsepegtető oldatot, a nyakörvet, a sprayt vagy a párologtató készletet is!

(x) Promotált tartalom

Ajánlott cikkek

Pár okos trükk a nyugodt sétákért

Pár okos trükk a nyugodt sétákért

A kutyasétáltatás egyik fontos része annak megakadályozása, hogy az eb húzza a pórázt. Séta közben szeretné, hogy kedvence a gazdira figyeljen, kerülje az akadályokat és elkerülje a sérüléseket. Néhány alapvető parancs megtanításával elérhető, hogy jobban