Sportosan szép az élet

Bár a vadászat sok kutyafajta lételeme, nem minden gazda választhatja magának ezt az elfoglaltságot hobbinak, sok más kutyafajta pedig nem is lenne alkalmas erre a tevékenységre. A kutya azonban imád mozogni, sétálni, gazdájával lenni, és igen kellemes lehetőségek vannak a sportos gazda és ebe számára.

Agility

Bizony, az agility nem csak nagykutyák sportja. Minden fajtájú, nemű és korú eb űzheti, és ami külön öröm a négylábúak számára, hogy a gazdával együtt. A sport lényege, hogy a kutya méretének megfelelően különféle magasságú akadályokon kell átugrani, átmászni-, vagy kúszni. A gazda és kutyája közötti összhang elengedhetetlen, mert az ember irányítja szóval vagy kézmozdulatokkal a kutya haladását, és a megfelelő sorrendet.

Aki látott már agility versenyt, az tudja, hogy komoly felkészülést igényel mindkét résztvevő részéről egy-egy pálya leküzdése, hiszen a rajttól a célig a gazda nem nyúlhat a kutyához. Meg kell tanulniuk egymásra figyelni, „félszavakból is megértik egymást”. Akkor is érdemes kipróbálni ezt a sportot, ha esze ágában sincs versenyeznie a gazdának, hiszen a közös mozgás egészséges, és jó két- és négylábú barátságok kötődnek gyakorlás közben.

Frisbee

Látott már valaki olyan kutyát, amelyik nem kapja fel a fejét egy repülő frisbee korong láttán? Nem hinném. A kutyás frisbee elsősorban kellemes szabadidőtöltés, és jó mulatság kutya és gazdája számára, de az elhivatottak akár versenyszinten is űzhetik. Ne ijedjenek meg a verseny szótól, ritkán láttam még jobb hangulatú kutyás sportrendezvényt, mint egy frisbee bajnokság. A kutyák alapvetően szeretnek apportírozni, minden, a gazda által eldobott tárgyat örömmel visznek vissza neki. Erre épít ez a sportág is.

Maga sport nem költséges, hiszen csak egy korong kell és irány a park, ahol máris el lehet kezdeni a gyakorlást. Aki azt mondja, a törpefajták túl kicsik a koronghoz, az téved. Ma már beszerezhetők méretükben is korongok. A legjobb az egészben, hogy a frisbee-hez is szükség van a gazdára, így mind az ő, mind pedig az ebe számára biztosított az egészséges kikapcsolódás. A világ számos országában közkedvelt sportnak több változata is ismert, mint a távolsági vagy szabadstílusú frisbee.

Flyball

A flyball hazánkban még kevéssé ismert, de nagyon jópofa sportos játék kutyáink számára. A kutyának egy kijelölt pályán, akadályokon átugrálva el kell jutnia egy labdadobó gépig, amin megnyomnak egy gombot, a kirepülő labdát pedig el kell kapniuk. Itt még nem fejeződik be a gyakorlat, mert a labdával az akadályokon át a kiinduló pontra vissza kell menniük, és ezt az egész feladatsort a lehető leggyorsabban, lehetőleg hiba nélkül kell kivitelezniük.

Obedience

Az obedience nem más, mint fegyelmi munka sportos formában. Bár elsősorban a munkakutya vizsgákhoz hasonlít, egyáltalán nem haszontalan, és csöppet sem unalmas a tacskók számára sem. Az obedience versenyeken alapvető fegyelmi feladatokban szerzett tudásukról (ültetés, fektetés, láb mellett haladás, helyben maradás), és szag utáni tárgyválasztás, valamint apportírozás során szerzett tudásukról kell számot adniuk a négylábúaknak.

Törpe racing

Nemrégiben indult útjára egy új sportág a tengerentúlon, a törpe racing. Hasonlatosan az agárfuttatásokhoz egy pályán kell szaladniuk a kis rövidlábúaknak. A pálya általában változatos felszínű, és 25 vagy 50 yard (kb. 22 vagy 45 méter) hosszúak. Az a győztes, aki legelőször szakítja át a célszalagot. A kutyák örömmel futnak gazdájuk felé, kedvenc játékuk vagy egy jutalomfalat reményében.

 

Ajánlott cikkek