Segítség! Neveletlen az eb!

A természetben a kutyák falkában élő állatok, falkatársaik között szocializálódnak születésüktől kezdve. A szocializáció a más állatokkal való interakciók, valamint a verbális jelek és a testbeszéd által történik. A falkán belüli kötelékek letisztultak.

Minden egyes kölyök megtanulja, hogyan kell viselkednie az idősebbekkel, vagy egyszerűen kidobják a falkából. A háziasított kutya szocializációja is az alomban kezdődik, majd amikor gazdájához kerül a kölyök, kezdetét veszi ennek egy másik formája – az emberekkel történő szocializáció.

A szocializáció kezdeti időszaka 4-12 hetes kor között zajlik.

Ekkor rögződnek a szociális készségek, és ilyenkor tapasztalja meg a más kutyákkal és emberekkel való – jó eséllyel – pozitív interakciókat is. Ezután a szocializáció egészen felnőttkorig folytatódik, sőt, a kutya egész életén át. Ugyanakkor sok esetben, ha idősebb, felnőtt kutyát fogadnak örökbe, azzal szembesülnek a gazdák, hogy a szocializációnak ez a kezdeti időszaka elmaradt.

Ebben az esetben a legfontosabb feladat mielőbb kitapasztalni, mennyire szocializált a kutya. Sokatmondó az eb kezdeti interakciója. Hogyan viselkedik? Félénk vagy agresszív? Amikor közeledik felé, akkor hátrálni kezd vagy figyelmeztető jeleket küld, agresszív jeleket sugall? Amikor sétálni viszi, ideges lesz a különféle hangoktól és látványoktól? Fél az emberektől és más kutyáktól? Ha ezen jelek bármelyikét tapasztalja, az bizony azt jelzi, nem esett át a korai szocializáción. Ám ne csüggedjen, sokat tehet azért, hogy felnőtt kutyája kellően szocializált legyen úgy más kutyákkal, mint emberekkel.
 

vizsla a városi forgatagban lábak között

Felnőtt vagy idősebb kutya szocializációja más kutyákkal

Vigye ki a kutyát egy kis „megfigyelésre”

  1. Menjenek el egy kutyafuttatóhoz, de nem menjenek be.
  2. Hagyja, hogy a kutya figyelje a többi ebet, meglesse viselkedésüket.
  3. Minden alkalommal, amikor egy másik kutya a kerítéshez jön, adjon kedvencének egy jutalomfalatot, így az idegen ebhez pozitív élmény kötődik majd.
  4. Ha kutyája agresszívan reagál a többiekre,  kicsit húzódjanak távolabb, és csak akkor közelítsenek ismét, ha megnyugodott.

Fogja vissza

Ha séta közben egy másik kutya közelít, ne kezdje el rángatni a pórázt és ne kiabáljon. Ez csak negatív élményt kapcsol minden más kutya látványához.

Sokkal helyesebb, ha eltereli a kutya figyelmét játékkal, jutalomfalattal. Tanítsa meg neki a „figyelj” parancsszót és jutalmazza, amikor önre emeli a tekintetét.

Iratkozzanak be obedience tanfolyamra

Az obedience nagyszerű lehetőség a felnőtt kutya szocializációjára, mielőtt nekiindulnának a kutyafuttatónak vagy a parkoknak. Mindenképp ossza meg tapasztalatait a kiképzővel, a problémák ismeretében könnyebben tud segíteni a kutya beilleszkedésében. Ráadásul a kutyaiskola kellően biztonságos hely arra, hogy kedvencét összeismertesse és összeszoktassa más kutyákkal.

A felnőtt kutya emberekkel való szocializációja

Az első lépés a kutya szocializációja a családdal. A legjobb, ha ez lassan és kellő türelemmel zajlik. Mivel a kutyák és az emberek eltérő nyelvet beszélnek, mind a két félnek el kell sajátítania az egymással való kommunikáció módját.

Hagyja figyelmen kívül a kutyát

Ha a kutya elbújik ön elől, ne menjen utána és ne rángassa elő az ágy alól. Egyszerűen hagyja figyelmen kívül, és kezdjen olyan foglalatosságba, mely nagy eséllyel előcsalogatja. Például kezdjen játszani a játékaival, vagy süssön ki egy szelet bacont, csirkehusit. A kutyák kíváncsiak, ráadásul hamar el is unják, magányosnak érzik magukat a búvóhelyen. Amikor kijön, jutalmazza meg: játszanak egyet vagy adjon egy falatot a baconből, husiból.

Észre se vegye!

Ha egy tini gyerek reggel hatalmas pattanással a homlokán jelenik meg, jobb észre sem venni és nem szót ejteni róla. Ha úgy tesz, mintha észre sem venné a kutya viselkedését, mintha nem lenne nagy dolog, amit tesz, nyugodtabb környezetet teremet. Ezáltal a kutya is nyugodtabb lesz. Szóval ha a postás láttán a lábai közé bújik, ne is törődjön vele, tegye a dolgát, ahogy szokta.

Lassan ismertesse meg az emberekkel

Hetente csak egy újabb arccal ismertesse meg. Amikor ezek az emberek találkoznak a kutyával, kérje meg, hogy adjanak neki jutalomfalatot, és igyekezzenek boldog, biztató hangon beszélni vele. Ügyeljenek arra, hogy túl magas hang izgatottá, idegessé teheti az állatot. Az első találkozásnál tartsa a kutyát pórázon, de ne ösztönözze, hogy menjen közelebb az ismeretlenhez. Hagyjon neki időt az ismerkedésre.

A legfontosabb, hogy tudja: egy felnőtt kutya szocializációja akkor lesz pozitív, ha minden új tapasztalást pozitív élménnyel (jutalomfalattal, dicsérettel) tud összekapcsolni.

A korrekciós technikák nem működnek túl jól ebben az esetben, sőt, a kutyát idegessé teheti. Higgye el, idővel új társa egyre jobban érzi magát otthon és házon kívül is, és így válik majd igazi családtaggá.

Ajánlott cikkek