Ősszel is tudatosan

Itt van az ősz, itt van újra. A nyári tikkasztó hőség elhalványult, a gyerekek újra iskolába járnak, újra indult a munkába és iskolába rohanás, a kevesebb szabadidő, az esős és ködös napok időszaka. Ha mindez nem lenne elég, a hidegebb időjárástól az ünnepi dekorációig számos veszélyt kell figyelembe venni, ha szeretnénk kedvenceinket biztonságban tudni.

cica baktat az őszi erdőben

Autós veszélyek

A legtöbb ember az ősz során elkezdi felkészíteni autóját a télre. Lecseréli a gumikat, és fagyállót tölt a jármű hűtőrendszerébe. A szép színekben pompázó folyadék, amely oly hatékonyan védi a járművet a téli mínuszoktól, igen veszélyes méreg. Ráadásul – bár az elmúlt években igyekeztek ez ellen tenni – a fagyálló íze édes, és vonzó az állatok számára. Ám ha lenyelik, vagy akár csak a földre cseppent pár cseppet felnyalják, komoly veszélybe kerülnek. A fagyálló ugyanis súlyos idegrendszeri károsodást és veseelégtelenséget okoz, mely sokszor végzetes kedvenceink számára.

Tartsa tehát a fagyállós flakont olyan helyen, ahol garantáltan nem fér hozzá az állat, és ha egyetlen csepp is lecseppen a földre, azonnal takarítsa fel.

Vadászidény

A vonzó, szépséges őszi színek sok embert csalogatnak ki az erdőbe, különösen a melegebb, napsütéses napokon. Ám nem szabad elfelejteni, hogy az ősz a vadászidény kezdete is, amikor nem csak a turisták, a kutyájukkal kirándulók járják az erdőt, de a vadászok is.

Az élénk színű ruhák viselése és a biztonságos, nyílt területeken való mozgás a legegyszerűbb megoldás, hogy elkerülje a veszélyt. A kutyák legyenek mindig pórázon, és ha erdő közelében laknak, akadályozzák meg, hogy szabadon kijuthassanak.

fehér kutya vidáman hempereg az őszi avarban

Vad gombák

Ősszel temérdek gomba jelenik meg az erdőkben, kertekben, köszönhetően a párásabb, esősebb napoknak. A vad gombák jó része kifejezetten ízletes csemege, ám nagyon sok közülük erősen mérgező, és nem csak az emberek, de a kutyák számára is. Ám a kutya nem tudja elvinni megmutatni a leszedett gombák szakértőnek, mielőtt megeszi, így a gazdának kell ügyelnie rá. A legjobb megoldás, ha egyszerűen minden gombától távol tartja az ebet, mert nem tudhatja, melyik az, amelyiket biztonsággal lenyelheti. Ha mégis gombát nyelt a kutya, egy másikat (ugyanolyat) szedjen le, tegye zacskóba és mielőbb induljanak az állatorvoshoz.

Szőlőszezon

Az ősz a szőlőszüret időszaka. Sajnos azonban a finom ropogós, édes szőlőszemek a kutya egészségére veszélyt jelentek, ugyanis veseelégtelenséget okoznak. A legjobb megoldás tehát pórázon tartani a kutyát, ha szőlőskert közelében sétálnak, a kertben pedig elkeríteni a szőlőt, hogy ne tudjon lopkodni a tövekről.

Ünnepi díszítések

Aki szereti dekorálni az otthonát, az minden évszakváltáskor cseréli a díszeket az ajtókon, a lakásban. De az ősz ünnepekben is bővelkedik, kezdve a szürettől egészen Halloween ünnepéig. Ahol kisállat él a családban, óvatosan kell bánni a díszítéshez használt alapanyagokkal, nehogy azok között bármilyen, az állat egészségre és testi épségére veszélyes darab is legyen.

cica őszi levelek mögül néz

Vissza a suliba

Augusztus végén már elindult az iskolai őrület, most pedig már a szülők hozzák-viszik a suli és az otthon között a gyerkőcöket. Szakkörök, különórák, sportfoglalkozások garmadája foglalja le a szülőket, szervezni kell az életet. Márpedig ennyi rohanás közepette mindenki hajlamos apróbb dolgokról elfeledkezni. Például arról, hogy a gyerek szerte-széjjel hagyott iskolai felszerelései akár veszélyesek is lehetnek a kutyára nézve. Ilyen például a ceruza és a zsírkréta, melyet ha a kutya megrág, még nincs nagy baj, legfeljebb újat kell venni. De ha nagyobb mennyiséget nyel le, vagy szilánkosan letört darabokat, bizony érdemes aggódni. Egyszóval jobb, ha a gyerek megtanul rendet tenni maga után, és táskája nem a nappali padlóján hever.

A gyertyák

A hideg, esős, őszi napokon sokan próbálnak egy kis hangulatot csempészni a lakásba a gyertyák fénye által, másutt az őszi dekoráció része a gyertya.

Mindig ügyelni kell arra, hogy égő gyertya sose maradjon felügyelet nélkül, hiszen a kíváncsi állatok egy pillanat alatt képesek feldönteni, ezzel tüzet okozni.

Ez persze akkor is megeshet, ha a gazdi a szobában van, de ilyenkor gyorsan tud reagálni. Ám ha ott sincs, amikor ez megesik, máris komoly bajra lehet készülni. Tehát a gyertyát mindig olyan helyre tegye, ahol az állat nem éri el, és fél szemmel mindig figyelje a kutyát. Macskákkal már nehezebb a helyzet, hiszen ők képesek mindenhová felugrani, úgyhogy érdemes elgondolkodni ledes gyertya használatán. Élénk és kíváncsi állatok mellett ez sokkal biztonságosabb megoldás.

Ajánlott cikkek

Pancsoláskor tilos!

Pancsoláskor tilos!

A meleg nyári napokon sok gazdi érzi jó ötletnek elvinni a kutyát úszni, akár egy tóra, akár folyóhoz. Ám érdemes ezt az elsőre jónak tűnő ötletet kétszer is átgondolni. Lehet, hogy úgy gondolja, a kutyák szeretik a vizet és a pancsolást, sok esetben ez n