Nyáron is sportosan

Nyakunkon a nyár, ez az évszak pedig remek alkalom a sportolásra. Ráadásul akinek kutyája is van, annak jóval könnyebb a dolga, hiszen a kutya igazi ösztönző erő a mozgásra. Emellett a közös sportolás erősíti az állat és gazdája közötti kötődést, és hatékony módszer a plusz kalóriák elégetésére.

Kiemelten fontos a sportolás során az egészségvédelem, már csak azért is, mert nem minden fajta kutya alkalmas minden tevékenységre. A hosszú törzsű, rövid lábú kutyák, mint például a tacskók,  valamint a molosszerek (pl. bullmasztiff) ugráltatásával csínján kell bánni, ugyanis könnyen sérülhet a gerincük. A rövid orrú fajtáknak (pl. mopsz, pekingi, stb.) a sok futás, főleg melegebb időben komoly légzési nehézséget okozhat.

Emellett a kutya karakterét is figyelembe kell venni a sport kiválasztásánál, hiszen míg egyes tulajdonságok kifejezetten pozitívak lehetnek a sportolás során, addig lehet, hogy ugyanezek a családi életben már gondot okozhatnak, főleg, ha a rendszeres sporttal tovább fejlődnek.

Az a kutya, amelynek agresszivitási problémái vannak és morog, esetleg odakap, nem biztos, hogy alkalmas az őrző-védő munkára, hacsak nem a temérdek győztes cím bezsebelése a kizárólagos cél. A versenyeken, bemutatókon ugyanis a kutya pont azért kap jutalmat és dicséretet, amit nem biztos, hogy a gazda a családja körében látni és tapasztalni szeretne.  

fehér spicc fekszik a gazda biciklije mellett

Megeshet, hogy az eb koncentrációja nem a legtökéletesebb, vagy éppenséggel hiperaktív. Számára a dog dancing, a nyomkövetés vagy akár az obedience kifejezetten hasznos lehet, hiszen ezek során le tudja vezetni felesleges energiáit és mellette fejlődik koncentációs képessége is. Ha nem túl magabiztos a négylábú, netán önbizalomhiányban szenved, érdemes megpróbálkozni a mantrailing (emberkeresés) sporttal.

Na, de mi legyen a tökéletes sport a páros vagy a család számára, ami mind embernek, mind pedig a kutyának élvezetes?

Agility

Az agility sportban számos akadályon kell a kutyának átmennie, például palánkokon, alagutakon, rámpákon és rudakat kerülgetve. Ráadásul mindezt nem egyedül kell kiviteleznie, hanem a gazda irányítása alapján.

Nem kell megijedni attól, hogy a profi agility versenyzők milyen hihetetlen gyorsasággal és ügyességgel száguldanak végig a pályákon. A kezdők számára, vagy azoknak, akik nem versenyzési szándékkal űzik ezt a sportot, pusztán a közös mozgás érdekében, teljesen rugalmasan alakítják a pályákat, és természetesen mindezek a kutya méretéhez is igazodnak.

labrador agility akadályt ugrik át

Dock Diving

Ez a sport még viszonylag új, bár a tengerentúlon igen nagy népszerűségnek örvend. A lényege, hogy a kutya kedvenc játéka után ugrik a vízbe és onnan kihozza azt. Amerikában a versenyeken során vannak magassági és távolsági ugrást mérő lehetőségek, de sokan csak a játék kedvéért űzik ezt a sportot, ami nem mellékesen kellemesen hűsítő is a meleg, nyári napokon.

Cani-Cross

Kezdők, kitestű vagy nem igazán energikus kutyák számára a Cani-Walk, rutinosabb és futni szeretők számára a Cani-Cross kiváló sportolási lehetőség. Maga az alap ötlet a kutyával közös futás, melynek során a kutya egy speciális heveder segítségével húzza a gazdit.

Bikejoring

Ez bizony nem más, mint a biciklizés kutyával. A sporttevékenység során a kutya (vagy akár több kutya) hámot visel, és a gazdi előtt haladva húzza, húzzák őt a biciklijén. Egyértelműen olyan ebeknek ajánlható ez a sport, amelyek nem csak szeretnek futni, de jó kondiban is vannak.

Obedience

Az obedience az a sport, amely nem csak élvezetes, de kifejezetten építő is a kutya számára.  A láb mellett való követési, ugrási, apportírozási feladatokon túl a más kutyákkal és emberekkel való szocializációs képességeket is tesztelik és fejlesztik.

Maguk a feladatok kevésbé megterhelők fizikailag, mint a többi sporttevékenység, ezért kisebb vagy gyengébb fizikumú kutyák számára is alkalmasak, ám mivel nem csak a testet mozgatják meg, hanem mentális kihívásokkal is szembesül az állat, így igencsak fárasztóak. Ráadásul az obediencnek van egy zenés változata is, az pedig az ún. dog dancing.

kutya labdával a szájában úszik

Flyball

A flyball egy akadályverseny, melynek során egy egyenes vonalon kell a kutyának végigmennie, mégpedig a gazdi irányítása nélkül. A pálya végén fel kell vennie egy labdát és vissza kell azt vinnie a kiinduló pontra, mégpedig amilyen gyorsan csak sikerül neki. Általában négy kutyából álló csapatokban űzik a sportot, melyben van a futás mellett ugrás, elkapás és visszahozás is. Ha a kutya energiaigénye nagy, ezzel a sporttal könnyedén és élvezetesen le tudja vezetni.

Ajánlott cikkek

Pancsoláskor tilos!

Pancsoláskor tilos!

A meleg nyári napokon sok gazdi érzi jó ötletnek elvinni a kutyát úszni, akár egy tóra, akár folyóhoz. Ám érdemes ezt az elsőre jónak tűnő ötletet kétszer is átgondolni. Lehet, hogy úgy gondolja, a kutyák szeretik a vizet és a pancsolást, sok esetben ez n