E-mail: pet4you@pet4you.hu

Egy igazi dél-olasz macsó

Egy igazi dél-olasz macsó

Akárcsak a nápolyi masztiff és egyéb molosszus fajták eredete, a cane corso története is az ókorig vezethető vissza. A fajta elkötelezettjei szerint közvetlen őse  a „Chanis Pugnax” (az ősi római molosszus), mely részt vett a római légió hadjárataiban és küzdött a római arénákban.

A harcokban elsősorban a nagyobb testű, gyakorta 90-100 kilós ebeket használták, míg a kisebb méretű kutyák az arénákban diadalmaskodtak. Mivel az ebek munkájuk során bizonyították használhatóságukat, hamar közkedvelt foglalatossággá vált tenyésztésük, olyannyira, hogy a kaszárnyák és arénák szomszédságában ez már szinte nagyüzemi méreteket öltött. Nem kellett sok időnek eltelnie, hogy az előkelőségek csak molosszus típusú ebekkel vadásztak és rájuk bízták értékeik (nyájaik és rabszolgáik), családjuk őrzését is. A háborúk végeztével előtérbe került a fajta egyéb irányú használhatósága, mint a vadászat és a házőrzés.

Cane corso fej kép

A XVI. századtól kezdődően több írásos emlék is fellelhető a cane corso történetéről. Az 1516-ban megjelent, az Állatok története című művében a svájci Konrad von Gestner a következőképpen ír a cane corso-ról:

" A Cane Corso nagyszerű kutya, fürgesége, hatalmas testi ereje, rendkívül erős harapása lehetővé teszi, hogy ne csak utolérje, hanem megragadja és végezzen is áldozatával. Bátorsága és fáradhatatlansága bámulatra méltó, kiválóan alkalmas akár a legveszedelmesebb nagyvadak elleni vadászatra is."

Leírása végén egy érdekes megjegyzés is található: a cane corso-t Calabriában szicíliai dognak is hívják. E megjegyzése érdekes kérdéseket vet fel a fajta elterjedésével kapcsolatban, hiszen ha ezek a kutyák elsősorban a Rómától délre eső területeken ismert és elismert vadász- és házőrző ebek voltak, akkor hogy került a képbe Korzika? Nos, ez nem más, mint egy félreértés. Sok helyütt fordítják a fajta nevét korzikai kutyának, annak ellenére, hogy Korzika szigetéhez, mely francia fennhatóság alatt áll, semmi köze nincs. Ezzel szemben az Appenin félsziget alsó harmadán és Szicília szigetén mindig is nagy becsben tartották a fajtát. Akkor hát hogy is alakult ki elnevezése?

A corso szó görög eredetű, a zárt területeket, udvarokat jelöli. A cane corso jelentése tehát nem más, mint területőrző kutya.

És hogyan került egy görög szó egy olasz fajta elnevezésébe? A magyarázat egyszerű, a megoldást az olasz történelemben kell keresni, annak is i.e. III. századi eseményeiben, amikor is a rómaiak az ún. görög gyarmatosítás idején a poliszokkal kerültek szembe és legyőzték őket.

cane corso fej oldalnézetből

Van azonban egy más verziója is a név eredetének. A szicíliai dialektusban a corso szó jelentése kettős: erős és csíkos. Nos, mind a két jelző igencsak megfelel a cane corso leírására, hiszen ezek az ebek nem csak erős fizikumúak, de gyakorta csíkosak is.

Játsszunk tovább a névvel. Montopoli, az elbűvölő olasz kisváros lakóit „corsari”-nak hívták, akik kemény harcosok, erős férfiak voltak, földjeik és házaik védelmét pedig utcai kutyákkal, cane corso-kkal biztosították, a kőkemény őrző-védő ebek házaik alsó szintjén éltek, biztosítva az állandó védelmet.

Ezt a tényt igazolja a római építészet egyik legrégebbi amfiteátruma is, a pompei-i, ahol gladiátor harcok során használt állatok, köztük cane corso ebek maradványait találták meg, hasonló helyiségekben.

Ha a látogató figyelmet szentel nem csak Montopoli szépségének, de az építészeti különlegességeknek is, akkor megfigyelheti, hogy a városban olyan házak találhatók még ma is, melyek alsó szintjén igencsak kis ajtók nyílnak, és belesve ezeken az ajtókon alacsony (1,30-1,40 m magas) szobák láthatók, melyek emberi használatra alkalmatlanok, de ugyanígy alkalmatlanok méretüknél fogva bármilyen más háziállat, mint a kutya tartására.

A XV-XVI. századból több festmény is fennmaradt, melyek a fajtát elsősorban vadászat közben ábrázolják, medvével, vadkanokkal és bölényekkel való viaskodást megörökítve.

Bernabo Visconti, Milano fejedelme, a kegyetlen nagyúr, aki komoly harcokat vívott a XIV. Század második felében nem csak a pápával, de a szomszéd fejedelmekkel is,  több száz elfogó kutyával rendelkezett, ezekkel vaddisznóra, szarvasra és medvére vadászott. Olyannyira aggódott kutyái állapotáért, hogy a gondozóknak rendszeresen be kellett mutatniuk egy szemlén az ebeket uruknak, és ha valamelyik kutya sovány vagy ápolatlan volt, a szolgát azonnal elkergette. Kutya haláláért botozás volt a büntetés.

Ám ennél sokkal korábbi időkből is maradtak fenn utalások. 1138-ban, a Triburco kastély lerombolásakor a helyi papi rend a corsarikkal együtt kiéheztetett, igen nagy méretű cane corso-kat küldött hadba a kastély védőivel szemben. Az ebek szörnyű pusztítást végezve hamar véget vetettek a harcnak.

A kezdeti, nagyreményű korok után a cane corso, más molosszus fajtákhoz hasonlóan csendesen élte mindennapjait az ember segítőjeként, közel kétezer éven át, hála az egyszerű olasz embereknek.

A II. világháború sok fajtát sodort a kihalás szélére. Hála a dél-olasz embereknek, akiknek mindennapi életében és munkájában hű és megbízható társai voltak a cane corso-k, ez a nagyszerű ősökkel büszkélkedhető fajta fennmaradt az utókor számára.  A háború után találtak néhány egyedet Puliában, Lucianában és más dél-olasz városokban, ám az 1970-es évekig érdemi munka nem történt. Ekkor prof. Giovanni Bonatti társaival, Stefano Gandolfival és Giancarlo Malavesi-vel kemény munkába fogott a fajta felélesztése érdekében. Mindhárman a corso-k szerelmesei lettek. A professzor így írt kedves fajtájáról: „A Cane Corso egy középtermetű, rövid szőrű, molosszus kutya, melynek nincs köze a Mastino-hoz, és bár egy kicsit a bullmasztiff-ra és a mallorcai viadorkutyára is hasonlít, a fajta kialakulásában ezek a fajták sem játszottak szerepet, hasonlóságuk kizárólag közös őseikre vezethető vissza."

cane corso szemben áll

Elhivatottságuknak köszönhetőn a cane corso-k száma szépen gyarapodott, ők pedig 1983-ban megalakították a cane corso-sok baráti szövetségét, az SACC-t (Societa Amatori Cane Corso).  1987-ben írásba foglalták a standardot, annak ellenére, hogy még ekkor is csak 70 egyedre volt tehető a corso-k összlétszáma, a gyarapodás ellenére is, és az 1989-ben megrendezett Mantova-0stuni találkozón is még csak kb. 140 egyedet regisztráltak.

Az 1990. november 25-én, Veronában megrendezett kiállítás hozta meg a várt nagy áttörést a fajta számára, itt ugyanis sikert sikerre halmoztak a kiállított cane corso-k.

Nem kellett sokáig várni már a hőn áhított FCI elismerésre sem: a világszervezet látva a fajta növekvő népszerűségét, a kemény munkát és az egyre egységesebbé váló típust, 1994-ben az FCI által elismert fajták sorába felvette a cane corso-t is.

Hazánkba az 1990-es években kerültek az első egyedek, és igen hamar meghódították a magyar kutyások szívét. Ezzel együtt a corso-k a mai napig sem mondhatók „szapora” fajtának, hiszen 2008-ban mindösszesen 4200 egyed volt regisztrálva.

Kutya, PetAktuál