Adatok

Származási hely: Olaszország
Magasság: kan 61.00-70.00 cm
szuka 58.50-66.00 cm
Súly: kan 42.00-50.00 kg
szuka 38.00-45.50 kg
Szőrzet: Kettős szőrzet rövid, sűrű, fényes fedőszőrrel és kevés aljszőrrel.
Szín: Fekete, ólomszürke, palaszürke, világosszürke, világos őzbarna, őzbarna, sötét őz barna, és foltos (az őz barna és a szürke különböző árnyalataiban határozottan megjelenő csíkok). Lehet maszk a szem körül és lehetnek fehér jegyek.
További adatok megjelenítése

Leírás

A fajta elnevezése a római korból ered, a latin „cohors” szóra vezethető vissza, melynek jelentése őrző, védő. Ez volt a fajta eredeti funkciója, az a munka, amelyet igazán komolyan is vett.

Közvetlen őse a canis pugnax, azaz a római molosszus; évszázadokon át a fajta a család, az állatok és birtok védelmezőjeként dolgozott. Bár az órkorból is maradtak fenn ábrázolások, melyek vélhetően cane corso-t mutatnak, az első, konkrét utalások a 16. század elejére tehetők.

Míg egykoron oly népszerű volt a corso Olaszországban, egészen az 1980-as évekig azt hitték, kihalt a fajta. Kicsivel korábban, 1973-ban prof. Giovanni Bonatti a dél-olaszországi Pugliában felfedezett néhány egyedet, melyekről feljegyzést készített. A fajta elkötelezettjévé és szerelmesévé vált professzor két társával, Giancarlo Malavasi-val és dr. Stefano Gandolfi-val lázas kutatásba kezdett a fennmaradt egyedek után, majd 1983-ban megalakították a cane corso kedvelők baráti szövetségét (SACC).
1987-re megfogalmazták a standardot, annak ellenére is, hogy ekkor még csak 70 egyed szerepelt regiszterükben. Az FCI 1994-ben vette fel a cane corsot az elismert fajták listájára.

Napjainkban Dél-Olaszország egyes részeire koncentrálódik a cane corso tenyésztése, de szerte a világon foglalkoznak vele. A gyerekek számára kiváló játszótárs, a család hűséges barátja.

Eredet és történet

Egészség

Átlagéletkora 12-15 év.

Cane corsoknál más fajtákhoz képest gyakrabban előforduló betegségek lehetnek: allergia, daganatok, ektrópium (szemhéj kifelé fordulása, lógása), könyökízületi diszplázia, entrópium (szemhéj befele fordulása), epilepszia, szívbetegség, csípőízületi diszplázia.

Személyiség

A cane corso őrkutya, mely intelligens és örömmel szolgálja gazdáját. A gyerekekkel fantasztikus a viszonya, képes akár a gazdával szemben is védelmezni az apróságokat. Családjához hűséges. Élénk jelzőkutya, az idegenekkel szemben gyanakvó, távolságtartó és kifejezetten zord, de pontosan tudja, mikor kell védelmező pozíciót felvennie, és mikor visszavonulnia.  Egy jó tenyészetből származó cane corso kiegyensúlyozott temperamentumú, de könnyen dominánssá és territoriálissá válhat más kutyákkal szemben, ezért nagyon lényeges, hogy már kölyökkorától megkapja a kellő szocializációt. Alapvetően nyugodt az otthonában, de sok figyelmet igényel gazdáitól.

Küllem és ápolási szükségletek

A cane corso rövid szőrét könnyű rendben tartani. Elég egy nedves kendővel áttörölni, és időnként átkefélni a bundát. Szőrhullása nem túl intenzív.

Mozgás

Atlétikus felépítésű, energikus kutya, melynek elegendő mozgásra van szüksége. Szeret állandóan ház körül „járőrözni”, ezzel is megmozgatva lábait, de emellett a rendszeres sétát és futást is igényli.

Nevelés

Lelkesen teljesíti az utasításokat, így nevelése könnyű. Megfelelő irányítással és bátorítással bármit megtesz, amit kérnek tőle.
Az alapvető engedelmességi kiképzés feltétlenül szükséges e nagytestű kutya esetében, a gyakorlásnak az eb egész élete során folytatódnia kell.

Feltétlenül fontos, hogy a kutya érezze, megkérdőjelezhetetlenül gazdája a főnök.

A kölyökkori szocializáció segít neki a legkülönfélébb környezethez, helyzetekhez való alkalmazkodásban. A ridegen tartás, a kennel-élet nem a cane corsónak való, az ilyen bánásmód hamar megbosszulja magát. A fajta nem való kezdő vagy gyengekezű gazdának.

Etetés

Ennek a nagy kutyának igen kiváló minőségű eledelre van szüksége.