Azt, hogy a méltán híres zenész, Bob Dylan számtalan kutya boldog gazdája volt, a labradortól a bernáthegyin át a német dogig, sokan tudják. Talán az is feltűnik a vájt fűlűeknek, hogy nem scak zenei stílusa eklektikus, de bizony kutyaválasztása is. Az is közismert, hogy a magányos, hányatott sorsú, kóbor ebek mindig is megérintették a szívét. Nem csak fotókon pózolt az utcák kivert ebeivel, de igyekezett segíteni is rajtuk. Ám azt, hogy négylábúak iránti rajongása nem ér véget a póráz fogójánál, már kevesebben tudják.
A Robert Allen Zimmerman néven, 1941. május 24-én, Minnesotában született, Oscar, Golden Globe és tizenháromszoros Grammy díjas zenész, énekes, dalszerző és költő évtizedek óta a világ zenei életének meghatározó alakja. Dalszövegeire nagy hatással volt a politika, a szociális élettér, a filozófia és az irodalom is, legismertebb dalai közül a Blowin’ in the Wind és a The Times They Are a Changin’ a háborúellenes és polgárjogi mozgalmak himnuszává váltak.
A róla szóló könyv fülszövegében így írnak a zenészről: „Bob Dylan ma az egyik legnagyobb élő rocklegenda. Nélküle az egész rocktörténet – plusz még ez-az: folk és pop, pop és „kult”, életérzés és léthelyzet viszonya a huszadik század harmadik harmadában – egy kicsit másképp alakult volna. Ott kell látni őt a sárga tengeralattjárón, és a Satisfaction szövegében, de a beatköltészet sorsának alakulásában is. Mert Bob Dylan a rock költője. Ő az, aki a rockkultúrába költészetet vitt. Nem úgy, hogy „beoltotta” költészettel a rockot, hanem úgy, hogy a versei eleve rockversek. Éltetőjük ugyanaz az életérzés, amely végső soron a rockzenét is létrehozta. Magas és mély, városi és népi művészetből, szórakoztatóipari hulladékból és avantgárdból, aranyból és sárból.”
Ugyanilyen költői formában, és polgárjogi mozgalmak iránti elkötelezettségéhez hasonló vehemenciával verselte meg dalszövegeiben a kutyák iránti elkötelezettségét és szeretetét.
Az Infidels albumon hallható “Jokerman” című dalban például így ír: „Resting in the fields, far from the turbulent space/Half asleep near the stars with a small dog licking your face.” Mennyire érzékletesen írja le a pihenést a földeken, messze a zajos helyektől, félálomban heverve a csillagok alatt, miközben egy kicsi kutya nyalogatja az arcunkat. Hiszen a kutya a lélek nyugalmának záloga, a maga önzetlen és odaadó szeretetével, nem?
Dylan számára többet jelentettek a kutyák, mintsem egy házi kedvenc. Együtt élt és lélegzett kutyáival, ismerte minden rezdülésüket, hangulatukat. Megérintette a magányosan kóborló állatok sorsa, mely még élesebb képet rajzolt számára az emberi világ kegyetlenségéről. Dalszövegeiben a kutyák az üzenetek hírvivői, általuk a hallgató szinte beleképzeli magát a környezetbe, a sikátorok mocskába, a nyakörv nélkül, csontsoványan kóborló kivert kutyák falkájába, vagy a mezőkön szabadon száguldó, önfeledt kutyák világába. Szimbolikusan szabadjára engedi őket, hogy a maga nyers valóságában mutassák meg az emberi gonoszságot és önzést, a világ kegyetlen arcát, de szépségét és tisztaságát is.
Dylan barátja és kollégája, Patti Smith, aki végül az irodalmi Nobel díjat is átvette helyette, visszatérően álmodott Bob kutyájáról, és ezt az álmot versbe is öntötte. A vers koncerteken is elhangzott, ezt a verziót sikerült fellelni: „have you seen/Dylan’s dog/it got wings/it can fly/when it lands/like a clown/he’s the only/thing allowed/to look Dylan in the eye.” Magyarra fordítva ez nagyjából így hangzik: „„láttad / Dylan kutyáját / szárnyakat kapott / tud repülni / amikor leszáll / bohócként / ő az egyetlen / akinek megengedett / hogy Dylan szemébe nézzen.”
Talán nem is lehetne szebben megfogalmazni azt a mérhetetlen szeretetet és különleges kötődést, amely a zenészt a kutyákhoz fűzi, és amely szeretetet és tiszteletet annyi dalában is megénekelt.
Boby Dylan tisztelgése a kutyák előtt – hallgassa a zenész kutyák ihlette dalait
Sitting on a Barbed Wire fence
Képek forrása: pinterest
