Az ivartalanítás, mint felelős döntés

Magyarországon a gazdátlan állatok száma kritikusan magas. Állatvédők vívnak naponta szélmalomharcot, hogy ezeket az állatokat ellássák, gondozzák, és lehetőség szerint gazdához juttassák. Amennyiben egy gazda nem tenyésztési vagy kiállítási célból tart kutyát, nem vadászik vele, és az eb munkaadottságai nem olyan kiemelkedőek, hogy az az állomány javítását szolgálná, érdemes elgondolkodni azon, hogy ivartalaníttassa a négylábút.

Sok tévhit él az ivartalanítással kapcsolatban az emberekben. Vélik, hogy egy szuka kutya egészsége megőrzése érdekében legalább egyszer életében szülnie kell. Ez nem igaz, sőt! Ha még nem ellett a szuka, akkor a később esetleg kialakuló emlődaganat és a gennyes méhgyulladás kockázata csökken, illetve teljesen kizárható az utóbbi esetében, amennyiben a teljes méhet eltávolítják a műtét során.

Kanok gazdái szoktak sajnálkozni, hogy csak legalább egyszer életében hadd fedezzen be egy szukát, utána isten bizony jól elzárják. Higgyék el, nem tesznek jót a kutyával, ha így gondolkoznak. Az egyszer már megízlelt gyümölcs után az állat vágyakozni fog. Amit soha nem ismer meg, az nem hiányozhat.

Azt mondják, a kutyák lusták, és elhízottak lesznek a műtét után. De vajon ez nem a gazdi bűne, aki túlzott etetéssel akarja kompenzálni vélt bűnét, amit a kutya ellen elkövetett?

Nos, a valóság az, hogy az ivartalanított állatok sok előnnyel rendelkeznek. A kanok nem szöknek el, kevesebbet ugatnak, a szukák esetében kizárható jó néhány későbbi betegség, nem beszélve arról, hogy a tüzeléssel járó kellemetlenségek, mint vérzés és a kanok számára vonzó “illatfelhő” is megszűnnek. Nem utolsó sorban pedig a statisztikák azt mutatják, ezek a kutyák tovább élnek. Melyik az a gazda, aki ne örülne annak, ha előre tudná, kap még néhány extra évet kedvencével.

A tenyésztés során a tenyésztők mindig úgy választanak párt kutyáiknak, hogy annak hibáit a párja ne hordozza, például egy hajlott hátú szukához egyenes hátvonalú kant keresnek. Fontos, hogy hibát hibával nem javítunk, tehát az előbb említett szukához sose válasszunk púpos hátú, hibás kant, mert abból sohasem lesz egyenes.

Ajánlott cikkek