Amit minden gazdának tudni illik

Gazdának lenni hatalmas öröm, de egyben hatalmas felelősség is. Persze azok, akik életük első kutyájával vagy macskájával élnek, sokszor elbizonytalanodnak, néha pánikba is esnek, hátha nem jól csinálnak valamit. Éppen ennek elkerülésére nagyon fontos, hogy mindenki a lehető leginkább felkészülten fogadjon maga mellé állatot. Igaz, minden helyzetre nem lehet tökéletesen felkészülni, de némi alaptudással felvértezve már jócskán csökkenthető a pánikra okot adó helyzetek száma.

Éves kontroll

Az éves állatorvosi kontrollvizsgálat akkor is fontos, ha láthatóan semmi baja nincs az állatnak, majd kicsattan az egészségtől. Ám éppen emiatt sok gazdi hajlamos úgy gondolni, hogy akkor ráérnek még a látogatással, majd megejtik valamikor később. Főleg nyáron, vagy ünnepek körül fordul elő ez, amikor minden más fontosabbnak tűnik.

Ám nem szabad elfeledkezni arról, hogy a kutyák és a macskák is mesteri módon képesek elrejteni fájdalmukat, és bizony, a lappangó kórságok laikus szem számára nem mindig észrevehetőek, ám az állatorvosi kivizsgáláson hamar kiderülnek.

Márpedig egy korai stádiumban felismert betegség kezelése nem csak sokkal könnyebb, sokkal kevésbé fájdalmas az állat számára, de jóval kíméletesebb a gazdi pénztárcájának is.

Guruló állatok

Az elhízás bizony nem csak az embereknél, de kedvenceinknél is gyakori probléma. A jóléti társadalmakban az emberek hajlamosak nem csak saját magukat, de kutyáikat, macskáikat is étellel jutalmazni, vígasztalni, finomságokkal kényeztetni, márpedig ez egyenes út az elhízáshoz, azon keresztül pedig nagyon sok betegséghez.

kövér kutya fekszik

Akármilyen viccesnek is tűnik a kurta lábain guruló kis tacskó, vagy jópofának a dagi, lusta Garfield-szerű cica, a túlsúly életveszélyes a számukra. Éppen ezért a gazda felelőssége, hogy kontroll alatt tartsa, mit és mennyit eszik kedvence, hiszen az elhízás a cukorbetegség, a szívbetegségek, az ízületi betegségek és még a rák kockázatát is magában hordozza.

Az étkezés fontos kérdés. Nem elég lekapni egy jónak tűnő tápot a polcról, és kiönteni az állat elé.

Érdemes átbeszélni az állatorvossal, hogy mit egyen a kutya vagy a macska, valamint azt is, hogy milyen jutalomfalatot kaphat, az hogyan számolandó bele a napi kalóriamennyiségbe.

Az étel mellett a mozgás, az aktivitás is az egészségmegőrzés fontos része, ráadásul az eledel mennyisége összefügg a felhasznált energiával. A pontos és minden tekintetben kielégítő táplálkozási és aktivitási program kidolgozáshoz érdemes az állatorvos segítségét kérni. Jó hír, hogy ezt nem kell túl gyakran megejteni, bőven elég az éves kontrollvizsgálatok alkalmával átbeszélni, kell-e változtatni a megszokott renden, és ha igen, miben.

Mindent szabad, ami nem tilos?

A gazdák sokszor elfeledkeznek arról, hogy kedvenceik nem pontosan úgy értelmezik a dolgokat, ahogyan ők. Ezért ahelyett, hogy elmondanák a kutyának, macskának, mit nem szabad tenniük, mit nem szeretne a gazdi, hogy csináljanak, inkább az elvárt és elfogadható viselkedés felé kellene őket terelni.

Nézzük ezt egy példán keresztül. Ha a kutya a papucsot rágja, és a gazdi rászól, hogy nem szabad, az eb egy időre abbahagyja, és figyel, mit is mond a gazda. Aztán persze a legnagyobb lelki nyugalommal folytatja tovább a papucs rágcsálását. Hogy miért? mert ő várta, hogy a gazdi megmondja, mit csináljon, például hogy adjon neki egy műcsontot, vagy egy klassz, töltött Kong játékot, azaz a helyes viselkedés felé terelje, de ez nem történt meg.

Tehát egyszerű a megoldás. Nem tiltani kell, alternatívák nélkül, hanem minden esetben az elfogadható, tolerálható viselkedésre ösztönözni az állatot.

A hektikus séták

Nagyon sok gazda panaszkodik, hogy kevdvence a séták során erősen húzza a pórázt, szinte rángatja őt maga után. Ha pedig a kutya húzza a pórázt a séta során, akkor bizony a legtöbb esetben a gazdának kell változtatnia a viselkedésén, mégpedig a séta előtti és alatti viselkedésén is.

Érdemes megállni és elgondolkodni, vajon séta közbeni viselkedésével nem éppen a gazdi ösztönzi a kutyát erre? Nem a gazdi sietne nagyon már haza vagy munkába, és ezt érezve lesz izgatott a kutya is? Vagy esetleg olyan helyen sétálnak, ahol a szagok, más kutyák, egyéb állatok miatt lesz izgatott az eb, és ezért húz?

Az sem kizárt, hogy egyszerűen nem megfelelő a póráz. Bár sokan szeretik az automata pórázakat, mert az nagyobb szabadságot biztosít mind az állatnak, mind az embernek, az nem minden eb sétájához alkalmas. Kifejezetten nem ajánlott például kölyökkutyáknak, melyeknek meg kell még tanulniuk, hogyan fókuszáljanak a gazdára a séta során, és hogyan irányítsák át figyelmüket a környezet izgalmairól a gazdi utasításaira.

cica ételt lopni készül az asztalról

A cirkalmas körmondatok

Nagyon klassz dolog a kutyával, cicával beszélgetni. Sok magányos gazdi önti ki szívét állatának, amely odaadóan figyel a szeretett gazdira. Ám mindez nem jelenti azt, hogy érti is minden egyes szavát, még ha úgy is tűnik.

Éppen ezért nagyon fontos, hogy amikor valamilyen új parancsszót szeretne megtanítani az állatnak, akkor röviden, tömören és lehetőleg magas hangon beszéljen. Teljesen feleslegesek a cirkalmas körmondatok, azaz nem azt kell neki mondani, hogy „Kérlek szépen, ülj le, kiskutyám”, hanem csak annyit, hogy „ül”.

A tanítás során a megszokottól eltérő, tömör és magasabb hangon kivitelezett utasítás kifejezetten jó hatással lehet a tanulás gyorsaságára. A kutyák ugyanis a hangszínt és a hangmagasságot figyelik, arra reagálnak, nem pedig a körmönfont, lírai szavakat és körmondatokat várják. Amikor a gazda hangja megváltozik, arra bizony az állat odafigyel.

A viselkedés és a testbeszéd

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az állatok fájdalma, betegsége legelőször a viselkedésbeli változásokon ismerhető fel. A legtöbb esetben ezek a változások nagyon aprók, jelentéktelennek tűnnek, de egyáltalán nem szabad annak kezelni őket. Sok esetben komolyabb betegség, nagyobb baj előzhető meg, ha a gazdi ilyenkor állatorvoshoz fordul kedvencével.

Bármennyire is csábító, nem érdemes azzal próbálkozni, hogy az internet tanácsai alapján diagnosztizálja a megváltozott viselkedést. Lehet, hogy valóban nincs baj, csak kissé melegebb vagy hidegebb az idő, vagy más, banális ok áll a háttérben, ám ha mégsem, akkor foghatja a fejét a gazdi, hogy miért nem fordult időben az orvoshoz.

Kaparás és ugatás

A cicagazdák sokszor panaszkodnak a macskák állandó kaparására, míg a kutyásoknál az ugatás a legzavaróbb. Vannak, akik ezt úgy próbálják orvosolni, hogy műtéti úton eltávolíttatják a cica karmait, vagy átvágatják a kutya hangszalagjait.

Mind a kettő állatkínzás, és a legkevésbé sem humánus megoldás.

Mind a két eset az állat csonkításával jár, ráadásul teljes mértékben felesleges szenvedést okoz, és fölösleges is. Ugyanis neveléssel és tanítással mind a két bosszantó körülmény orvosolható lenne, pusztán odafigyelés, türelem és kitartás kell hozzá.

cica szétkaparja a vécépapír gurigát

A szocializáció kifizetődő

Nem lehet elégszer hangúlyozni a nevelés és a szocializáció fontosságát. Állataink azért társállatok, hogy társként élhessenek mellettünk, márpedig ehhez jó pár dolgot el kell sajátítaniuk.

Sokan elfeledkeznek arról, hogy míg ők napközben dolgoznak, az állatok otthon vannak, és várják haza a gazdát, akivel végre kiszabadulhatnak a négy fal közül.

Ahhoz azonban, hogy ez a kimozdulás önfeledt és boldog legyen, szükség van arra, hogy az eb megfelelően szocializált legyen. Csak így kerülhető el, hogy a mentálisan és fizikálisan is alapvető fontosságú mozgás és séta ne frusztrációval és idegeskedéssel teli, emiatt pedig hihetetlenül és elégtelenül rövid és gyors legyen.

A kutyáknak is szükségük van arra, hogy játszhassanak más kutyákkal, legyenek barátaik, melyekkel találkozhatnak a parkban vagy a futtatóban, és játszhassanak gazdájukkal közösen is. Nincs ez másként a macskák esetében sem, hiszen egy jól nevelt, szocializált macska mellett a vendégvárás is nyugodtabb, ráadásul nem kizáró ok más állatok befogadása sem a családba.

Ajánlott cikkek

Pár okos trükk a nyugodt sétákért

Pár okos trükk a nyugodt sétákért

A kutyasétáltatás egyik fontos része annak megakadályozása, hogy az eb húzza a pórázt. Séta közben szeretné, hogy kedvence a gazdira figyeljen, kerülje az akadályokat és elkerülje a sérüléseket. Néhány alapvető parancs megtanításával elérhető, hogy jobban