Amit a kutyaszemekről tudni illik

A kutyák szeme igen fontos érzékszerv, mely a traumákra, fertőzésekre és megbetegedésekre különösen érzékeny, legyenek azok szerzettek vagy örökletesek.

Mivel a kutyák nem tudják elmondani gazdájuknak, ha a szemük fáj, érzékeny, viszket, ez a terület gyakran kikerült a „napi ellenőrizendők” listájáról. Gyakorta észre sem veszik addig, amíg a helyzet annyira súlyos nem lesz, hogy az állatot vakság, extrém esetben a szem eltávolítása fenyegeti.

Márpedig a szemek rendszeres tisztítása a felelős gazda egyik alapvető feladata. Nem szabad megijedni tőle, hiszen nem egy bonyolult feladat, és nem is igényel komoly eszközparkot és beruházást. Pár vattapamacs és egy jól megválasztott szemtisztító folyadék szükséges csak, valamint heti 2-3 alkalmommal pár szabad perc. Ha nem tud dönteni, melyik szemtisztító folyadékot válassza, vagy milyen módon küzdjön a könnyfoltok ellen, hívja segítségül ezt a webáruházat.

Az apró palotapincsitől, melynek kidülledő szemei könnyen megbetegszenek, egészen a méretes bernáthegyiig, melynek lelógó szemhéja baktériumok melegágya lehet, sok fajta van, mely fogékony bizonyos szembetegségekre. Éppen ezért a gazdáknak tisztában kell lenniük a leggyakoribb szembetegségekkel, azok felismerésével, kezelési lehetőségeikkel. Sok komoly betegség kezdődik egyszerű irritációval vagy kisebb traumával. A gyulladt szemet azonnal kezelni kell, időbeni felismerés esetén jók a gyógyulási esélyek. Ám ha hagyják elharapódzni a betegséget, komoly komplikációk adódhatnak.

Mi történhet egy gyulladt szemmel?

A szem egyik legfontosabb védekező eszköze a könnykiválasztás. Gyulladás esetén a könnykiválasztás csökken vagy leáll. Ha a kutya szeme nem termel tovább könnyet, a szem kiszárad, hosszú távon akár el is fekélyesedhet.

Előfordulhat szaruhártya-gyulladás is, ilyenkor a szem színes része felett egy vékony hártya képződik, a fehér részben pedig a vérerek megvastagodnak. A kutya átmenetileg vagy véglegesen is megvakulhat, mivel a megduzzadt vérerek gátolják a fény pupillákba jutását.

A fertőzések és egyéb sérülések, idegen testek a szemben, a benőtt szempillák gyulladást okoznak. Ha a szem duzzadt, kivörösödött, könnyezik, vagy a kutya erősen vakarja, érdemes azonnal állatorvoshoz menni a kutyával.

Tény, hogy a gazdák nagy része soha nem keresi betegség jeleit kutyája szemében, különösen nem, ha a szőre belelóg a szemébe. Az tévhit, hogy azoknál a kutyáknál, melyeknél fajtajelleg a szembe lógó szőrzet, annak levágása vaksághoz vezet. Valójában csökken a megbetegedés esélye, ha a szem szellőzik. Amennyiben a gazda nem akarja levágni a kutya szemébe lógó szőrzetét, érdemes felcsatolni vagy gumival összefogni.

Glaukoma

Súlyos esetben a szem gyulladása glaukomához vezet. Ez a zöld hályog néven ismert betegség akkor következik be, ha a szemen belül a folyadéknyomás megnő, az ok pedig a folyadékot elvezető csatorna beszűkülése vagy elzáródása. A betegség vaksághoz is vezethet, ha nem kezelik azonnal, ugyanis a szem gyulladása a folyadékot elvezető csatorna beszűküléséhez vezet.

A zöld hályogot okozhatja tumor is, vagy lehet örökletes bizonyos fajtáknál. Ez utóbbi esetben általában már születéskor túl szűk a folyadékelvezető csatorna. Ezek közé a fajták közé tartozik a basset hound, a cocker spániel, a malamut és a drótszőrű terrier fajták.

A szürke hályog esetében a folyadéknyomás olyan mértékben fokozott a szemeken, hogy nagy fájdalmat okoz az állatnak és a végeredmény szinte mindig vakság.

Épp ezért a gazdák, különösen a fent felsorolt fajták tulajdonosai rendszeres kell, hogy ellenőrizzék kedvencük szemét, ügyelve a fehér rész vörösségére, a kitágult, nagy erekre. Időbeni felismeréssel és korán elkezdett kezeléssel a vakság megelőzhető.

A szemhéjak ellenőrzése

Komoly szembetegségeket okozhatnak a szemhéjak problémái. Ezek általában örökletes, veleszületett problémák, jellemzőek egyes fajtákra. A két leggyakoribb szemhéjprobléma az entrópium és az ektrópium, azaz a kifelé, illetve befelé forduló szemhéj. A leginkább érintett, ektrópiummal küzdő fajták a bloodhound, a basset hound, a cocker és a springer spániel, a bernáthegyi, az akita. Az entrópium a csau-csaura, a bulldogokra, a dobermannokra, a szetterekre, a golden retrieverekre, az uszkárokra és a bernáthegyiekre jellemző leginkább.

Mind a két rendellenesség fertőzést és a szem gyulladását okozhatja. Korrekciójuk műtéti úton történik. Maga a műtét kozmetikai jellegű, hiszen a kutya szemhéját korrigálják, hogy az feszes és erősebb legyen. A szemhéjnak azon részét, mely be- vagy kifelé fordul, eltávolítják. Nem bonyolult műtét, és a legtöbb esetben teljes mértékben orvosolja a problémát.

A legtöbb szembetegség műtéti úton kezelhető, ha a nem sebészeti eljárások nem vezetnek eredményre.

Ha a gyulladások következtében a könnycsatorna nem termel könnyet vagy leszűkült, könnyen orvosolható a probléma akár a kutya eledelébe csöpögtetett gyógyszerrel is. Ám ha ez nem vezet eredményre – ami ritkán, de előfordul -, egy műtéttel megoldható a probléma. A műtét során a nyálmirigyekkel kötik össze a könnycsatornák, így a pavlovi reflex alapján, kisebb módosítással, de stimulálódik a könnytermelődés. Leegyszerűsítve, ha a kutya étvágya fokozódik, sírni kezd.

Ha fekély következtében a szem száraz és gyulladt, netalán irritáció vagy trauma okoz ilyen állapotot, érdemes először gyógyszerrel próbálkozni. Felületi fekélyesedés esetén ez a módszer célravezető szokott lenni. Ám ha a fekély mély, vagy eléri a szaruhártyát, műtéti beavatkozásra van szükség. A műtét során a szaruhártyára egyfajta harmadik szemhéjat húznak, mely azonban természetes „anyag”, a szem fehérjének egy része. Ez pár hétig marad, közben a kutya antibiotikumos kezelést kap a fekély gyógyítására.

Szürke hályog a kutyáknál

Öreg kutyák gazdái gyakran lesznek figyelmesek a szürke hályog jeleire – egy kékesfehér hártyára a szemen. Valójában ez egy olyan állapot, amikor a lencsék megvastagodnak, ez a korral jár. Általában a kutya tízéves kora körül jelentkeznek az első jelek, az állapot előrehaladása lassú, de általában nem befolyásolja a kutya látását, egészen öreg koráig.

Az igazi szürke hályog a szemlencsék totális megvastagodása, amikor is a fény nem jut át a pupillán, a kutya elveszíti látását. Bizonyos fertőzések és sérülések is okozhatnak szürke hályogot, ahogy velejárója lehet a cukorbetegségnek is.

Létezik egy fiatalkori szürke hályog nevű betegség, mely igen fiatal korban jelentkezik (akár egyéves korban is), először csak az egyik, majd a másik szemen is. Ez örökletes betegség, mely ír szettereknél, afgán agaraknál, bobtailnél fordul elő leginkább. Ez egyetlen lehetőség a vakság megelőzésére a szemlencsék műtéti eltávolítása. Mivel a kutyák rövidlátók, azaz nagy távolságokat képtelenek szemmel felmérni, könnyen tudnak alkalmazkodni a helyzethez, anélkül, hogy említésre méltó különbség lenne látásukban.

A világ a kutya szemével

Hasonlóan a turistákhoz, akik azt hiszik, mindenki beszél angolul, vagy legalábbis mindenkinek kellene, az emberek hajlamosak azt gondolni, hogy a világ minden élőlény számára hasonló látványt nyújt, legyen az kicsi vagy nagy, kutya vagy macska.

Ritkán gondolunk bele abba, hogy a fény hogyan befolyásolja a látványt, azt gondoljuk, amit látunk, az a valóság. Még azok is így gondolkodnak, akik szemüveget viselnek. A szemüveg segít a dolgokat újra fókuszba helyezni, így ismét olyannak látszanak, amilyenek. Nos, érdemes kipróbálni egy egyszerű gyakorlatot. Először térdeljen le és nézzen körül, mennyiben látja másként a helyet, a szobát, ahol éppen van. Majd feküdjön le a földre, úgy, hogy a szeme alig húsz centire legyen a talajtól, és nézzen ismét körbe. Nos, ez az a helyzet, ahogyan például egy csivava szemléli a világot.

A kutyák abban is különböznek az emberektől, hogy képesek közeli tárgyakra fókuszálni, érzékelik és megkülönböztetik a részleteket, látják a sötét és világos közötti kontrasztot. Ezen különbségek néhánya csekély, ám néhányuk a valósághoz képest erős eltérést eredményez. A kutyák csak akkor képesek közeli tárgyakra fókuszálni, ha valóban közel vannak hozzá, alig 30-40 centire. Bármit, ami ennél közelebb van a szemükhöz, csak homályosan látnak. Ez a magyarázat arra, hogy a kutyák miért szaglásszák vagy bökdösik meg a közeli tárgyakat: egyszerűen nem látják jól azokat.

A kutyák is könnyeznek

Egyes fajták, különösen az uszkárok, máltaik és egyéb fehér vagy világos színű törpefajták jellegzetessége a sötéten elszíneződött szőrzet a szem körül. Az elszíneződést a könnyezés okozza, mely ahelyett, hogy a könnycsatornában gyűlne össze, az arcra folyik. Ennek sok oka lehet. A könnycsatorna túl szűk, esetleg valami elzárja a folyás útját. Más esetben minden rendben van, a könnycsatorna megfelelően működik, ám a könny áramlása túl gyors. Ennek oka lehet kötőhártya gyulladás, allergia, entrópium, fertőzés.

Amint észleli, hogy a szem körüli szőrzet kezd elszíneződni vagy a meglevő állapot rosszabbodik, keresse fel az állatorvost, hogy megtalálják a kiváltó okot. Fertőzés esetén az antibiotikum kezelés segíthet, műtétre lehet szükség azonban, ha a problémát gyulladt harmadik szemhéj okozza.

Ajánlott cikkek