A kölyökkutya szocializációja 2.

Természetesen a kiskutya már az otthon határai között is sokat tanul a világról, de ez a tapasztalás elég korlátolt keretek között zajlik, ezért amint csak lehet, ki kell mozdulni vele, hogy a lehető legtöbb dolgot megismerje szűkebb és tágabb környezetében is.

Menjenek ki!

Ennek első feltétele, hogy a kicsi minden szükséges védőoltással rendelkezzen. Ebben érdemes tanácsot kérni az állatorvostól, hiszen az sem jó, ha túl korán teszi ki a kölyköt esetleges fertőző betegségek veszélyének, de az sem, ha túlzott óvatosságból sokáig vár.

Egy másik hiba, amit a gazdik el szoktak követni, hogy azt gondolják, jó, ha mindenhová magukkal viszik a kiskutyát. Nos, ez nem így van, mert egyszerre több feladat kivitelezése mindenképpen megterhelő és stresszes a pici eb számára.

Nézzünk egy példát. Itt a tavasz, akciók vannak a dísznövény kertészetekben. Ám hiába kutyabarát a hely, először menjen el egyedül, nézelődjön, vásároljon boldogan, de a kutyát hagyja otthon egy klassz, jutalomfalatokkal megtöltött játékkal. Térjenek vissza együtt másnap, amikor már nem a növényekre figyel és nem a vásárlással van elfoglalva, hanem képes teljes egészében a kiskutya testbeszédére koncentrálni.

pici csivava takarón fekszik, fejét félig mögé dugja

Jöjjön néhány ötlet, hova látogassanak el, melyek azok a helyek, ahol nem stimulálja túl a kiskutyát.

  • Menjenek át a legkedvesebb szomszédhoz látogatóba, természetesen vigyen jutalomfalatokat is.
  • Sétáljanak el egy játszótér mellett, ahol gyerekek szaladgálnak, ugrálnak, kiabálnak. Nyugodt hangon mondja el a kiskutyának, mit lát és természetesen jutalamazza is.
  • Látogassanak el kutyás barátokhoz. Ne aggódjon, ha még nem szobatiszta a kicsi. Mielőtt bemennének, sétálgasson vele egy kicsit, hadd végezze el a dolgát. Ezután öt-tíz percre térjenek be a házba, ez pont elég, hogy ha boldognak és felszabadultnak érzi a gazdi hangját a kutya, akár még a barátok simogatásának is örül.
  • Ha már tud szépen pórázon sétálni a kicsi eb, menjenek fokozatosan egyre forgalmasabb helyekre. Keressen olyan környezetet, ahol különféle emberek, más kutyák, autók, villamosok, buszok, teherautók mozognak, hadd tapasztaljon minél többet. Persze a város legforgalmasabb utcája nem a legjobb kezdés, főleg nem hétvégén, de egy kisebb forgalmú utca, hétköznap indulásnak jó lehet. Később, ahogy szokja a város zaját és forgalmát, persze már a fő utca is jó lesz.
  • Menjenek gyakran, rövid, kiszámítható autós utakra, mondjuk a háztömb körül vagy olyan közeli helyre, amit a kicsi kedvel. Az autóutak ne csak az állatorvosról vagy a kutyakozmetikusról szóljanak, inkább kapcsolódjanak pozitív élményekhez.
  • A séták során iktassanak be olyan helyeket, ahol különféle felületeken járhat a kutya, legyen az fű, homok, sár, beton, járólap, lépcs, híd, stb.
  • Hagyja, hadd lépjen vízbe is a kiskutya. Persze nem biztos, hogy a tócsa a legjobb választás, de az erdei séták során egy kis patak már igen.

Ne essen túlzásokba!

A kiskutya hatékony szocializációjának kulcsa az, hogy az érzéseit útmutatóként használja. Ám ez nem lehetséges, ha nem tudja, ha nem ismeri fel, hogyan érzi magát a kölyök. Ezért fontos ismeri a kutya testbeszédét, hiszen csak így lehet biztos abban, hogy a remegésen, menekülésen és elrejtőzésen túl mi utalhat még a félelemre és a stresszre.

fekete kölyök padlón fekszik, feje két mellső mancsa közé rejtve

  • Ásítás. Nos, a kutyák nem olyan fáradtak, mint mi, egy hosszú munkanap után. Azok az ásítások, amelyeket láthat a gazdi – különösen, ha ezek rendkívül szélesnek tűnnek –, valószínűleg a stressz jelei. Amikor érkeznek a vendégek, amikor túl sokat simogatja a kiskutyát, amikor a gyerekek hosszan és túláradó szeretettel ölelgetik az ebet, akkor ő az ásítással azt jelzi, kezd kissé stresszes lenni.
  • Az ajkak nyalogatása. Ez hasonló az ásításhoz, ugyanis a kutyák gyakran megnyalják az ajkukat, ha kényelmetlenül érzik magukat.
  • Puszilkodás.  Amikor a kutya szeretettel nyalogatja a gazdit vagy más embereket, az legtöbbször vagy egy gyors mozdulat, vagy hosszan tartó, laza kis nyalogatások. Ám ha mindez intenzív, gyors, sokszor túlzásba vitt nyalogatásba fordul, akkor az gyakorta jelzés arra, hogy elég volt. Megfigyelhető ez a mozdulatsor például ha a gyerekek túl intenzíven szeretgetik a kutyát.
  • Elfordulás. Ha közeledik a kutya felé, és az elfordítja a fejét vagy elhúzódik, akkor több térre van szüksége. Az a kutya, amelyik figyelmet akar, az ember felé fordul és odahajol.
  • Az arckifejezés feszültsége. Egy kiskutya ráncos homloka nagyon bájos, egészen addig a pillaantig, amíg rá nem jön, hogy ez a stressz jele. A szorosan összezárt ajkak szintén erről tanúskodnak.
  • Pocakmutogatás. Igen, a boldog kutyák időnként hanyatt vágják magukat, jelezve, hogy egy kis pocaksimit kérnek. De mindez jelezheti azt is, hogy kissé sok a stimuláció, elég volt. Próbáljon meg pár lépést hátralépni, leülni a földre. Így a kutyának van tere és ideje, hogy döntést hozzon. Ha simogatást kért, oda fog menni és újra kéri, ám ha azért gurult a hátára, mert sok volt neki a körülötte rajzó gyerekek szeretgetése, vagy már nyomasztó volt a sok simogatás, akkor feltehetőleg stresszes.
  • Szokatlanul mozdulatlan póz vagy elalvás. Sok gazdi büszkén meséli, hogy egy új helyen vagy helyzetben milyen csodásan viselkedett a kiskutya, hiszen csak ült mozdulatlanul vagy aludt egész idő alatt, miközben mindenki boldogan simogatta. Nos, a kiskutyák, akárcsak a kisbabák, ha túl soknak érzik a stimulációt, elalszanak vagy csak ülnek, fekszenek mozdulatlanul, mivel úgy érzik, nincs más választásuk. Könnyen féreértelmezik a gazdák ezt a viselkedést, és úgy gondolják, angyali kiskutyájuk van, pedig az csak valójában rémült.
  • Az úgynevezett bálnaszem, azaz amikor túl sok látszik a kutya szeme fehérjéből, akkor fordul elő, amikor a stresszes kutya teljesen mozdulatlan marad, de a szemét mozgatja, hogy figyelje, mi történik. Egy nyugodt kutya csak elfordítja a fejét hasonló szituációban.

apró nyuszi kölyök a pici, fehér kutyus hátára hajtja a fejét

Ha az aggodalom vagy félelem jeleit látja, hagyjon a kölyöknek több teret. Teljesen mindegy, hogy mi az, amitől fél, vagy ami zavarja, legyen az akár a legbanálisabbnak tűnő dolog is. Amíg vissza nem nyeri önbizalmát és jókedvét, hagyja békén. Amennyiben úgy tapasztalja, hogy a kicsi eb túlságosan fél az új dolgoktól, célszerű szakember segítségét kérni.

Ajánlott cikkek

Pár okos trükk a nyugodt sétákért

Pár okos trükk a nyugodt sétákért

A kutyasétáltatás egyik fontos része annak megakadályozása, hogy az eb húzza a pórázt. Séta közben szeretné, hogy kedvence a gazdira figyeljen, kerülje az akadályokat és elkerülje a sérüléseket. Néhány alapvető parancs megtanításával elérhető, hogy jobban