A hidratáltság fontossága

Ahogy az emberek, úgy házi kedvenceink szervezete sem képes víz nélkül működni. Egy felnőtt ember testtömegének mintegy 50-65 százaléka víz (ez függ  kortól, nemtől súlytól, stb.), legtöbb sejtünk (a zsírsejteket kivéve) legfőbb alkotója a víz. A kutya szervezete mintegy 80%-ban szintén vízből épül fel. Négylábú kedvenceink napi vízigénye nagyjából testsúlykilogrammonként 40-60 ml , és bizony, már alig 10 százalékos veszteség is komolyan veszélyezteti egészségét.

Bár tény, hogy számos hír szól arról, hogy egy ember heteken át képes volt víz nélkül is túlélni, igazság szerint a szervezet a legtöbb esetben maximum három napig bírja hidratálás nélkül. Nincs ez másként a kutyáknál sem. Ám az, hogy adott esetben három napig kibírja az állat víz nélkül, még nem jelenti azt, hogy ha elfelejtettük feltöltetni a tálkáját, nyugodtan hátradőlhetünk. Az, hogy akár az ember, akár az állat túléli, ha nem jut egy ideig vízhez a szervezete, még nem jelenti azt, hogy ez egészséges a számára. Sőt, két vagy három vízmentes nap után az állat egészségi állapota veszélyesen romlik.

A megfelelő hidratáltság tehát fontos, és nem csak a forró, kánikulai napokon, hanem mindig. De mit is kell tudni a hidratáltságról?

kutya vizet lefetyel a tálkájából

  1. A dehidratáció jelei

A dehidratáció szó alatt az orvosok a szervezet víztartalmának csökkenését értik, azaz azt az állapotot, amikor vízhiány lép fel a szervezetben. A nem megfelelő hidratáltság felismerhető, így ha kedvencünk szervezete nem jut elegendő vízhez, azonnal meg tudjuk tenni a szükséges lépéseket. A dehidratáció az alábbi tünetekről ismerhető fel:

  • Hányás és/vagy hasmenés
  • Csökkent energiaszint
  • Fokozott lihegés
  • Étvágytalanság
  • Beesett, száraz szemek
  • Száraz, ragacsos íny
  • A bőr rugalmasságának elvesztése

Amennyiben ezeket a tüneteket tapasztalja, érdemes azonnal állatorvoshoz fordulni.

  1. Mennyi az állat vízigénye?

Általános szabály nincs, hiszen a szervezet vízigénye egyedenként változik. Mégis, valamiféle irányelvként azt lehet mondani, hogy testsúlykilogrammonként 40-60 ml víz az, ami minden állatnak szükséges. A vízigényt természetesen számos körülmény befolyásolja, így a külső hőmérséklet, az állat aktivitási szintje, kora, egészségi állapota, étkezési szokásai, stb. Bár télen is folyamatosan felügyelni kell az állat vízfogyasztását, nyáron, a legmelegebb hónapokban erre külön, fokozott figyelmet kell fordítani.

cica vizet lefetyel a tálkájából

  1. Mindig legyen friss víz

Nem fordulhat elő, hogy a kutya vagy a cica nem jut hozzá vízhez. Persze ez a víz nem a pocsolya, a kerti tó, a medence, vagy a vécé kell legyen, hanem friss, tiszta víz a tálkájában. Egyszóval nem mindegy a víz minősége és milyensége sem.

Amennyiben az állat napközben egyedül van otthon, ügyelni kell arra, hogy elegendő vizet hagytunk hátra neki. Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy a lakásban vagy a kertben tölti ezeket az órákat, tálkát mindenhová ki lehet helyezni. A problémát általában az évszakok sajátosságai adják. Míg télen arra kell figyelni, hogy ne fagyjon be a vize, nyáron a felmelegedést kell lehetőleg minél inkább és minél tovább megelőzni.

Szintén fontos a vizes tálak rendszeres mosogatása és fertőtlenítése, mert csak így kerülhető el a vízben élő baktériumok elszaporodása.

  1. Vízzel az úton

Hosszabb autós utakra, kirándulásokra, parkbeli játékra is érdemes vizet vinni magunkkal, és nem csak magunknak. Autós utak során mindenkinek – két- és négylábú utasoknak is - szüksége van egy kis pihenőre, megállásra, amikor kinyújtóztathatja végtagjait, könnyíthet magán, és feltöltődhet egy kis vízzel. Amikor a parkban játszanak, vagy kirándulnak, és a gazdi úgy érzi, szomjas, esélyes, hogy kedvence is az. Érdemes tehát mindig plusz egy palack vizet csomagolni, és ne maradjon ki a pakkból az állat tálkája sem.

kutya vizet lefetyel a pocsolyából

  1. Az enyhülést adó hely

Lehet, hogy mi nem is érezzük annyira melegnek még az időjárást, ám kedvencünk már szenved tőle. Ennek oka többek között az is, hogy az egyes kutyafajták kialakítása többnyire jól behatárolható területen történt, munkakutyák esetében pedig meghatározott cél és igénybevétel érdekében. Mindez befolyásolja azt, hogyan tűri a meleget az állat, hiszen anatómiai tulajdonságai (testfelépítése, szőrzete) illeszkednek a kialakulási helyszínen jellemző éghajlati, időjárási viszonyokhoz és az adott munkafeladathoz is. Éppen ezért nagyon fontos, hogy mindig legyen védett helye az állatnak, ahol télen meleg, száraz, nyáron árnyas, hűvös vackot talál. Ezen a helye a vizes tálka is sokkal jobb helyen van.

  1. Vizezze az eledelt

Azt tudjuk, hogy az emberi szervezet számára szükséges vízmennyiség jó része az ételekből származik. Eszünk leveseket, gyümölcsöket, zöldségeket, ezek pedig szintén hidratálják szervezetünket. Ám kutyáink és macskáink jóval kevesebb vízhez jutnak az eledelük által. Bár a konzerv tápok víztartalma jóval magasabb, mint a száraz tápoké, még ez sem elég. Amennyiben az állat száraz tápot eszik, különösen figyelni kell a vízbevitelére. Ha úgy tapasztalja, hogy nem iszik eleget, nem eléggé hidratált a szervezete, érdemes a tápot vizezve kínálni. Egyszerűen áztassa be vízbe a száraz szemeket, és ha megszívták magukat, akkor kínálja, vagy változtasson az állat étrendjén, és az egyik étkezésre iktasson be konzerv eledelt.

Ajánlott cikkek