1-7 hetes kölyök

A kölyöknek még az anyja és alomtestvérei mellett a helye, egészen 7-8 hetes koráig. Szüksége van az anyjára a gondoskodás miatt és a testvérekre, hogy megtanulja, hogyan kell más kutyákhoz viszonyulnia és hogyan védje ki harapásaikat.

Az élet első két hetében a kölyök szemei és fülei még zártak. Ezzel együtt hall és érzékeli a fényeket, ugyanakkor anyját szaglásával találja meg. Ebben a korban leginkább alszik és szopik.

A játékot két hetes kor körül kezdi el, a fogacskák növekedése pedig a harmadik hét táján indul meg. Az élet első három hetében minden kölyök szeret az anyja mellett maradni, ám a negyedik héttől egyre inkább élvezi alomtestvérei társaságát. Öthetes korban már képes megtanulni egyszerűbb parancsszavakat és képes megkülönböztetni az embereket.

Hét-nyolc hetes korára készen áll, hogy új otthonába, új családja körébe kerüljön.

Egészség

Az első hetek során a kölykök minden szükséges tápanyagot az anyakutya teje által kapnak meg. A születés utáni első tejcseppek neve colostrum, mely létfontosságú ellenanyagokat tartalmaz, ezek megvédik a kölyköt a betegségekkel szemben, amíg immunrendszere fejletlen.

A tej táplálkozási szempontból komplett eleség és a kölykök az első pár hétben kizárólag ezen élnek. Ösztönözni kell, hogy olyan gyakran szopjanak, ahogy csak lehet – az első hét során akár néhány óránként, majd később napi 3-4 alkalommal. A legtöbb kölyök a szilárd vagy félig szilárd ételekkel megközelítőleg háromhetes korában kezd el ismerkedni, öthetes korára pedig napi eledele elsődlegesen ebből áll, az anyatej mennyisége már elenyésző lesz az étrendben.

A szoptatást a hatodik, legkésőbb a hetedik hétre be kell fejezni, erre az időre az anyatej mennyisége is jelentősen lecsökken.

Normális esetben az újszülött kölyök születése után azonnal szopni kezd, melyet néhány óra múlva megismétel. Mire 12 órás lesz, gyomra már nem képes felvenni a colostrumban található ellenanyagokat.

Néha előfordul, hogy az anyakutya nem tudja szoptatni a kölyköket, akár azért, mert nem elég a teje, esetleg emlőgyulladása van, de lehet, hogy elpusztult. Ilyenkor egy másik anyakutya befogadhatja a kölyköket, vagy pedig cumisüvegből kell táplálni a kicsiket. A kölyöktápszer sokkal gazdagabb proteinben és zsírban, de kisebb laktóz tartalmú, mint a kecske- vagy a tehéntej, így a legjobb, ha kutyatápszert kapnak a kölykök.

Ha egy kölyök beteg, a testhőmérséklet lecsökken, és nem akar szopni. Ilyen esetben nem szabad a kiskutyát addig etetni, amíg fel nem melegszik, mert könnyen elpusztulhat. Az a kölyök, amelyik kihűlt, érintésre még mindig melegnek tűnhet, ezért a legjobb módszer a nyelv megvizsgálása ennek megállapítására. A felmelegítésre a legjobb módszer, ha a gazda saját testéhez öleli, a pólója alatt.

A legtöbb kölyök három hetes kora körül már elkezd érdeklődni a szilárd táplálék iránt. Némely anyakutya felöklendezi az ételt a kölyöknek, de a tenyésztők jobban szeretik pépesített kölyöktáppal etetni őket. A szilárd étellel történő első kísérletezések mókásak: a kölykök belemásznak a tálba és általában több ételt kennek magukra, mint amennyit megesznek. Néhány napon belül azonban nagyjából ugyanannyit szopnak, mint amennyi szilárd eleséget fogyasztanak. Az anya hamar megkezdi a leválasztást, bár a kölykök rendületlenül próbálkoznak. Teljesen normális, ha a kölyök 6-7 hetes koráig időnként még szopik.

Nevelés

A szocializáció

A kölykök temérdek információt szereznek 1-7 hetes koruk között az alomban. Megismerkednek az érintéssel, megtapasztalják a korlátokat és a dominancia felépítését anyjuk és alomtestvéreik között. Megtanulják az emberekkel zajló szociális interakciókat.

Már egy hetes korban elkezdik anyjuktól tanulni a szocializációs szabályokat. Azok a kölykök, amelyek túl durvák vagy keményen viszonyulnak alomtestvéreikhez, viszonzásul gyengéd morgást vagy kis csípéseket kapnak. Az anyaállat folyamatos tisztogatása, bökdösése arra tanítja a kölyköt, hogy az érintés egyfajta szociális interakció. Az alomtestvérek között a versengést és a dominanciát tanulja meg, elsősorban a játékos küzdelmek során. Ebben a korai életkorban kezdik felismerni az emberi hangokat és érintéseket. A szocializáció ezen szakasza különösen fontos az emberekkel zajló későbbi közös élethez.

Ajánlott cikkek