17 hetes kölyök

A kutya fizikális fejlődése a 17. héttől elkezd lassulni, ám mentális fejlődése igencsak felgyorsul. Készen áll alkalmazni is újonnan felfedezett érzelmi fejlettségét kapcsolatai érdekében és készen áll a világ felfedezésére.

A kutya esetében az érzelmi érettség elérése azt jelenti, hogy kezdi felfogni és megérteni viselkedésének következményeit és készen áll a még összetettebb tanulásra, az alapvető engedelmességi leckék elsajátítására.

Sok gazda figyel meg változást is kutyájával való kapcsolatában ebben a korban. A kölyök felismeri, hogy az emberi társ nem csak anya- és apafigura, de barát és társ is.

Egészség

A galandféreg fertőzöttség nem halálos, de mindenképp kezelni kell. A tünetek legyengülés és fogyás, ám a legegyszerűbb módja a fertőzöttség megállapításának a kölyök székletének vizsgálata, abban ugyanis jól látható apró, rizsszem méretű féreg ízek jelennek meg.

A galandféreg hosszú utazása úgy indul, hogy egy fertőzött kutya galandféreg ízeket „hagy el” a székletével együtt, ezek az ízek pedig tele vannak lábakkal. A bolhalárvák felszedik ezeket az ízeket, ezáltal pedig galandféreg tojással fertőződnek. Amikor pedig a kutya, mely ilyen fertőzött bolhákkal fertőződik és rágja a bundáját, lenyelheti azt, ezáltal pedig a galandférget is. Amint az bejut a kutya emésztőrendszerébe, rátapad a bélfalra, és ahogy az étel azon áthalad, felszívja a tápanyagokat.

Az állatorvos egyszerű vizuális vizsgálattal meg tudja állapítani a galandféreg fertőzöttséget, mégpedig a kölyök székletéből, ám a rendszeres vizsgálattal nem előzhető meg a fertőzés. Ha már egyszer elkészült a diagnózis, a kezelés könnyű és nagyon hatásos. A fertőzés megelőzésére rendszeresen ellenőrizni kell, nem fertőzött-e bolhával a kutya és az ürüléket mindig azonnal el kell távolítani.

Nevelés

16-17 hetes korában a kölyök megpróbálja behatárolni helyzetét a falkában, mégpedig domináns vagy birtokló viselkedési formák által. A féltékenység általános ebben a korban és sok módja van, hogy ezt csírájában elfojtsa.

  • Ismertesse meg a kölyköt idegen emberekkel, gyerekekkel és állatokkal.
  • Miközben más emberekre, gyerekekre vagy állatokra figyel, simogassa a kölyköt, így az ön figyelmének megoszlását egy kellemes érzéssel fogja asszociálni.
  • Biztosítson elég figyelmet a kölyöknek, de nem mindig akkor, amikor ő akarja.
  • Soha ne jutalmazza a kölyköt kiemelt figyelemmel akkor, amikor féltékenykedik. Ehelyett teljes mértékben hagyja figyelmen kívül ezt a típusú viselkedést.

Etetés

A kölyök csontozata és izomzata fejlődésnek indul. Sokuk kifejezetten soványnak tűnhet, mert elveszíti kölyökháját és izmosabb, erősebb csontozatú lesz. Bár a kutya vékonyabbnak tűnik, a súlya valójában gyarapszik a nehezebb izomzatnak és erősebb csontozatnak köszönhetően.

A súlygyarapodás lassan, de folyamatosan folytatódik, ha bármilyen mértékű fogyást is észlel a gazda, érdemes mielőbb állatorvoshoz fordulni. Egy 17 hetes kölyök esetében a súly csökkenése parazita (galandféreg vagy orsóféreg) vagy véglény (giardia) fertőzöttség miatt következhet be.

Amennyiben a kölyök 17 hetesen kutyaiskolába jár vagy már elkezdte vele a szükséges gyakorlatokat, némiképp több eledelre lesz szüksége, hogy kompenzálja a mozgás során elégett kalória mennyiségét.

Ajánlott cikkek