E-mail: pet4you@pet4you.hu

Solms herceg csodakutyája

Solms herceg csodakutyája

A vadászat fejlődése az emberiség fejlődésétől elválaszthatatlan. Már a domesztikáció kezdetén voltak olyan kutyák az ősember mellett, melyek elkísérték a vadászatokra, később egyre jobban segítve munkájukat a zsákmány felkutatásában.  A középkorra a vadászat a módosabb néprétegek kiváltságává vált, fontos részévé a társadalmi kapcsolatoknak.

Erre a korra tehető a már tudatos és szelektív tenyésztői munka megkezdése. Már ekkor is a célnak megfelelő tenyésztés volt a legfontosabb. Egyes kutyafajták a vad keresésére, mások annak hajtására és ismét mások az elejtett vad elhozására voltak alkalmasak.

Tehát egy jó vadászathoz minimum két, de leginkább három, különféle fajtájú ebre volt szükség, ez a kiváltság pedig csak a felsőbb osztályok módos tagjainak adatott meg.

Még mielőtt egyetlen szótárban is szerepelt volna az a szó, hogy „vadászkutya”, más kifejezéseket már használtak a sportkutyákra. A legtöbbje ezeknek összekapcsolódott a munkának azzal a területével, amire az adott fajtát kitenyésztették. Bár sportkutyáknak hívták őket, egy kalap alá véve mindegyiket, eredetileg mindegyiküket arra tenyésztették, hogy élelemre vadásszanak – madárra vagy vadállatokra. Másik alkalmazásuk a ház körül a ragadozók és más kártékony állatok elleni védelem volt.

német viszla vadászaton, vaddal a szájában

A vadászkutyák, bármennyire is sportkutyákká, és sok esetben kedvencekké váltak az idők folyamán, elsősorban mindig is munkakutyák voltak, és azok is maradtak, akiknek az élete csöppet megváltozott az évtizedek, évszázadok folyamán. Munkájuk hosszú időn át a különféle állatok vadászata volt: a foxhoundok rókára, az otterhoundok vidrára, a beaglek nyúlra vadásztak, és így tovább.

Mint a példák is mutatják, elnevezésük alkalmasságuk alapján történt.

A terrierek párhuzamosan fejlődtek a vadászkutyákkal, segítve a gazdálkodókat a rágcsálók elleni védekezésben. Nem csak a vermekben küzdöttek a patkányokkal, de a földeken is leküzdötték a kisebb állatokat. A madarak és kisebb-nagyobb vadak vadászata elsősorban élelemszerzési és sport célokkal zajlott.  A kutyákat gyakran segítették sólymok, fent, a levegőben várakozva arra, hogy a kutya felriassza az állatot és elkaphassák azt. A kutya, sólyom és ember hármasa nagyszerű csapatot alkotott.

Elsősorban Nagy Britanniában voltak elterjedtek a vadászati célra tenyésztett és tartott kutyák, számtalan fajta létezett, de kivétel nélkül mindegyikük rendelkezett vadászképességekkel. Némely fajta sikeresen megőrizte eredeti típusát, mások alig változtak az évszázadok folyamán. Ilyen például a pointer, de hogy ne kisebbítsük a kontinens vadászainak érdemeit sem, meg kell említeni a magyar vizslát, mely szintén megőrizte ősei típusát és képességeit.

Ahogy a vadászat a legkedveltebb szabadidős tevékenységgé fejlődött a brit arisztokrácia körében, a vadászok elkezdtek szakosodni, nem csak a zsákmány, de a kutyafajták tekintetében is.

A viktoriánus kor végére munkájukat már több fajta, elsősorban madarak vadászatára specializálódott kutya segítette. A pointerek, az angol szetter és a skót származású gordon szetter felhajtották a vadat, kizárólag az orrukra hagyatkozva keresték meg azt, és rendíthetetlenül állták, jelezve a vadásznak a zsákmány lehetőségét.  Csak nyitott terepen, mezőn vadásztak, és feladatuk pusztán annyi volt, hogy jelezzék az állatot a vadásznak. A lelőtt állat elhozása már más fajták feladata volt - a retrievereké. A retrieverek gazdáikkal követték a pointereket, a lövés után pedig megkeresték és elhozták a zsákmányt.  Hosszú időn át a nagyvadakra történő vadászat tilos volt a nem arisztokrata emberek számára, szigorú büntetéssel sújtották azokat a közembereket, akik mégis megpróbálkoztak a szabályok kijátszásával. Még azt is megszabták, az általuk tartott kutyák mérete mekkora lehet, nehogy véletlenül ebükkel orvvadászatra szánják el magukat.

fiatal német vizsla fekszik

A helyzet kicsit más volt Európában. Azoknak az embereknek, akik elsősorban élelemszerzési céllal vadásztak, igencsak költséges volt több kutya tartása pusztán azért, hogy egy felhajtsa, egy jelezze, egy másik pedig elhozza a vadat. Jó vadász pedig az elejtett vadat nem hagyja veszni. Szükség volt tehát egy sokoldalú vadászkutyára, amelyik az összes feladatot „egyszemélyben” látja el.

Olyan kutyát akartak az európai vadászok, amelyik eléggé érzékeny, elég jó az orra, hogy felhajtsa a vadat, jelezze azt, míg gazdája le nem lövi, majd megkeresse, és a vadászhoz vigye a zsákmányt.

Fontos volt, hogy ez a kutya alkalmas legyen ne csak madarak, de nagyobb vadak, mint őz, róka, vadnyúl vadászatára is. Ugyanakkor alkalmasnak kellett lenniük temperamentumukban arra, hogy a vadásszal és családjával együtt éljenek. Nos, ez nem kis feladat volt a tenyésztőknek! Olyan középtermetű kutyát kerestek, amelyik elegáns, de erős is, kitartó és sokoldalú vadász, minden területen alkalmas. Az „orrjóság”, állhatatosság a keresésben, úgy vízben, mint szárazföldön alapvető követelmények voltak. Nos, a korabeli német vadászokban a XVIII. század végére nem csak felmerültek ezek az igények, de tettek is azért, hogy megalkossák a számukra ideális vadászkutyát.

német vizsla a mezőn vadat áll

Általánosan elfogadott vélekedés szerint a német vizslák őse a spanyol pointer volt, mely fajta első példányait a XVII. században, elsősorban madarakra történő vadászat céljából importálták német vadászok, de egyes vélekedések szerint kopók, például a Szent Hubert kutya is találhatók az őseik között. Mivel a spanyol pointerek utánkeresési képességei nem feleltek meg a kívánalmaknak, ezért angol pointereket is bevontak a tenyésztésbe, de az eredmény még mindig nem volt megfelelő: a kutyák képességei a vízi munkában és az elhozásban nem elégítették ki az igényeket.

Ám hosszú évek munkájával és szigorú szelekció árán sikerült megalkotni az áhított fajtát. 

Az 1870-es években Solms herceg kennele volt Németország leghíresebb tenyészete, ahol komoly szakmai munka folyt. Mivel a kezdetektől fogva az Albrecht zu Solms und Braunfels herceg által megfogalmazott cél szerint irányították a tenyésztést („Jót és szépet a vadászat számára! A teljesítménnyel a típushoz.”), a kitartás meghozta az eredményt.

A közismert német precizitásnak köszönhetően a XIX. századra megszületett egy új, mindenes vadászkutya fajta: a rövidszőrű német vizsla.

A rövidszőrű német vizsla törzskönyv első kötetébe bejegyzett, 1872-ben született Hektor I. számít a Deutsch-Kurzhaar, azaz a rövidszőrű német vizslák ősapjának, azaz erre az időpontra tehető a fajta születése. Napjainkban összesen kilenc német vizslafajta ismeretes: a rövidszőrű, a drótszőrű, a szálkásszőrű, a hosszúszőrű német vizsla, a rövid és a hosszúszőrű weimari vizsla, kis és nagy münsterlandi, pudelpointer

német vizsla portré zöld mező háttérrel

Az első fajtaklub 1891-ben alakult meg a korábbi Brantinger Klubból, napjainban pedig már a Deutsch Kurzhaar Verband-nak több tucatnyi helyi klub is tagja. Sebastian Tillman, H. Hulsmann and  Dr. Paul Kleemann voltak az első német vizsla klub vezetői. Dr. Paul Kleeman, akit szinte minden tenyésztő elismert és elfogadott, erősen tiltakozott az ellen, hogy a küllemet helyezzék előtérbe a tenyésztési munkában, ő a tökéletesség és a teljesítmény összhangjára törekedett. Ezt az elvet követték a tenyésztők az elkövetkezendő évtizedekben.

Sajnos, a háborúk a tenyésztői munkát visszavetették, a második világháború alatt a fajta a kihalás szélére került. Mivel a háború után az ország két részre szakadt, és az elsődleges feladat az ország újjáépítése volt, a tenyésztői munka csak később tudott újra elindulni, ám a céltudatosság eredményeképpen napjainkra a német vizsla az egyik legkedveltebb és legsokoldalúbb mindenes vadászkutya.

A Kleemann Sieger a rövid szőrű német vizslások egyik legnagyobb találkozója.

Minden második évben kerül megrendezésre Németországban, a fajta őshazájában. Azok a kutyák, amelyek sikeresen szerepelnek a vizsgán, és az összes kutya között az első helyet sikerül megszerezniük, nevük előtt viselhetik a KS betűket, jelezve, hogy ezen a rangos eseményen teljesítették a tenyésztésbe vétel legmagasabb feltételeit. Három bíró bírálja az ötös csoportokba osztott kutyákat. Minden résztvevő bíró magasan kvalifikált és a fajta szakértője, gyakran maga is tenyésztő. Az ebeket 24 kategóriába bírálják, melyek a vízi, mezei és erdei vadászat minden terültét felölelik. Ahhoz, hogy egy német vizslának lehetősége legyen megmérettetni a Kleemann Siegeren, előzetesen kvalifikációt kell szereznie, melyről a gazdák országuk fajtaklubjánál kaphatnak részletes tájékoztatást.

Kutya, PetAktuál