Mi is az a Dickin Medál?

A Dickin Medált 1943-ban alapította Maria Dickin, az Egyesült Királyságban. Maria a PDSA (People's Dispensary for Sick Animals, azaz Beteg állatokról gondoskodó emberek szervezete) alapítója volt. A medál a Viktória kereszttel egyenrangú, kizárólag állatoknak adományozható elismerés, melyet hagyományosan minden évben London Lord Mayor-ja ad át.

A medál egy bronz érme, melyen a „For Gallantry” (Hősiességéért) és a „We Also Serve” (Mi is szolgálunk) szavak szerepelnek. A szavakat zöld, halványkék és barna csíkos szalaggal átkötött babérkoszorú övezi. A medált olyan állatoknak ítélhetik oda, melyek kiemelkedő bátorsággal vagy odaadással szolgáltak a fegyveres erők valamely köteléke mellett, vagy akár civil vészhelyeztben tanúsított kiemelkedő hősiességet.

1943 és 1949 között 32 galamb, 18 kutya, 3 ló, és egy macska nyerte el az érdemrendet, a második világháború, vagy későbbi konfliktusok során tanúsított bátorságért, hősiességért. 2000-ben felélesztették ezt a szép hagyományt, és egy újfoundlandi, Gander kapta meg az elismerést, a Lye Mun-i csatában szerzett érdemeiért, amikor is megmentette a gyalogosok életét. 2002-ben három kutya kapott díjat, a szeptember 11-i terrortámadások utáni hősies viselkedéséért. További két kutya a Bosznia- Hercegovinában és Irakban szolgáló nemzetközi erők mellett végzett munkájáért részesült elismerésben.

Egyébként az első három díjazott 1943 decemberében három galamb volt, melyek a királyi légierő mellett szolgáltak, a legutolsó díjazottak között pedig Kuga, a malinois szerepel, aki 2012-ben Afganisztánban bizonyította bátroságát.

2018 végéig a Dickin Medált 70 alkalommal ítélték oda, valamint 2014-ben minden egyes ismert és ismeretlen állat, mely az első világháborúban szolgált, tiszteletbeli elismerésben részesült.

A díjazott

Faja

A díjazás dátuma

Megjegyzés

 

White Vision

Galamb

1943. december 2.

Rossz látási és igen rossz időjárási körülmények között, erős ellenszélben repült 9 órát, hogy továbbítson egy üzenetet, mely megmentette egy lezuhant bombázó személyzetét 1943-ban.

 

Winkie

Galamb

1943. december 2.

1942-ben továbbított egy üzenetet, mely egy lezuhant bombázó személyzetének megmentését eredményezte.

 

Ryke

Galamb

1943. december 2.

1943. júniusában továbbított egy üzenetet, mely egy lezuhant bombázó személyzetének megmentését eredményezte.

 

Bob

Kutya

1944. március 24.

Keverékkutya, mely a kelet-afrikai Green Hillben teljesített járórszolgálatot a brit királynő Royal West Kent ezredének hatodik zászlóaljában.

 

Beach Comber

Galamb

1944. szeptember 1.

Elsőként vitt hírt a dieppe-i rajtaütésről 1942-ben, a kanadai haderők szolgálatában.

 

Gustav

Galamb

1944. szeptember 1.

1944. június 6-án a normanidai partoktól az első üzeneteket szállította.

 

Paddy

Galamb

1944. szeptember 1.

AZ 1944-es normandiai hadműveletkről szállított üzenetével a legjobb jegyzett időt érte el.

 

Rip

Kutya

1945. január 12.

A Blitz néven elhíresült légiháború sok áldozatának helyét jelezte ez a keverék eb.

Rip

 

Jet

Kutya

1945. január 12.

Német juhászkutya, mely segített a bombázások során a romok alatt rekedt emberek felkutatásában és mentésében, a polgári védelmi szervek munkáját segítve.

Jet

 

Irma

Kutya

1945. január 12.

Német juhászkutya, mely segített a bombázások során a romok alatt rekedt emberek felkutatásában és mentésében, a polgári védelmi szervek munkáját segítve.  

Irma sírja

 

Beauty

Kutya

1945. január 12.

Drótszőrű terrier, mely a PDSA mentőegységei mellett segített a légitámadások romok alatt rekedt áldozatainak felkutatásában.

Beauty sírja

 

Rob

Kutya

1945. január 22.

Egy collie, mely a Special Air Service kötelékében több mint 20 ejtőernyős ugrást hajtott végre.

Rob bajtársaival

 

Kenley Lass

Galamb

1945. március

Az első galamb, mely az ellenség által megszált Franciaországból egy ügynöktől hírt vitt 1940. októberében. Az ügynökkel együtt hajtotta végre az ejtőernyős ugrást, majd 12 nappal később 300 mérföldet repült vissza, kevesebb mint 7 óra alatt. A National Pigeon Service szolgálatában állt.

 

Navy Blue

Galamb

1945. március

Bár megsérült, 1944. júniusában továbbított egy üzenetet egy rajtaütésről.

 

Flying Dutchman

Galamb

1945. március

Három üzenetet továbbított holland ügynököktől, a negyedik küldetés során, 1944-ben elveszett.

 

Dutch Coast

Galamb

1945. március

Egy lezuhant bombázó SOS üzenetét 1942 áprilisában továbbította, 7,5 óra alatt 288 mérföldet repülve.

 

Commando

Galamb

1945. március

A megszállt Franciaországban dolgozó ügynökök hérom üzenetét továbbította, a National Pigeon Service szolgálatában.

Commando

 

Royal Blue

Galamb

1945. március

A háború első galambja, mely 1940. októberében egy bombázó a kontinensen végrehajtott kényszerleszállásáról vitt hírt.  Érdekesség, hogy ez a galamb VI. György király madara volt.

 

Thorn

Kutya

1945. március 2.

Német juhászkutya, mely a bombatámadások miatt égő épületben rekedt áldozatok felkutatásában jeleskedett, a polgári védelmi szervezetek munkáját segítve.

 

Rifleman Khan

Kutya

1945. március 27.

Német juhászkutya, mely a fulladástól mentett meg egy katonát 1944. novemberében, miközben erős bombázás zajlott Walcheren támadása alatt. A 6. kameruni zászlóalj szolgálatában állt. 

 

Rex

Kutya

1945. április

Német juhászkutya, mely az éggő épületekben rekedt áldozatok felkutatásában segítette a polgári védelmi szervezeteket.

 

Ruhr Express

Galamb

1945. május

A Ruhr-Pocket néven ismert hadművelet során 1945. áprilisában fontos üzenetet vitt.

 

William of Orange

Galamb

1945. május

A National Pigeon Service szolgálatában szállított rekordidő alatt üzenetet az Arnhem-i (holland) hadműveletről.

William of Orange

 

Scotch Lass

Galamb

1945. június

1944. szeptemberében az Északi-tengert átszelve, sérülése ellenére vitt Hollandiából 38 mikrofotót.

 

Sheila

Kutya

1945. július 2.

1944. decemberében egy Cheviot Hills közelében a hóvihar miatt légibalesetet szenvedett harci repülő négytagú legénységének megmentésében segédkezett.

 

Billy

Galamb

1945. augusztus

1942-ben kényszerleszállást végrehajtott bombázó üzenetét továbbította.

 

Broad Arrow

Galamb

1945. október

A National Pigeon Service különleges szolgálatának kötelékében három, nagyon fontos üzenetet továbbatott a kontinensről 1943 májusában, júniusában és júliusában.

 

NPS.42.NS.2780

Galamb

1945. október

A National Pigeon Service különleges szolgálatának kötelékében három, nagyon fontos üzenetet továbbatott a kontinensről 1942-43-ban.

 

NPS.42.NS.7524

Galamb

1945. október

A National Pigeon Service különleges szolgálatának kötelékében három, nagyon fontos üzenetet továbbatott a kontinensről 1942-43-ban.

 

Maquis

Galamb

1945. október

A National Pigeon Service különleges szolgálatának kötelékében három, nagyon fontos üzenetet továbbatott a kontinensről 1943-44-ben.

 

Mary of Exeter

Galamb

1945. november

Kiemelkedő kitartást tanúsított sérülése ellenére is, hadiszolgálata során.

Mary of Exeter sírja

 

Peter

Kutya

1945. november

Egy collie, mely a polgári védelmi szolgálatok munkáját segítette a lebombázott romok alatt rekedtek felkutatásában.

 

Tommy

Galamb

1946. február

A National Pigeon Service szolgálatában 1942. júliusában továbbított üzenetet Hollandiában Lancashire-be.

 

All AlLone

Galamb

1946. február

A National Pigeon Service szolgálatában egy nap alatt megtett 400 mérföldes repülést követően továbbított üzenetet 1943. augusztusában. 

 

Judy

Kutya

1946. május

Törzskönyvezett pointer, melynek feladata a morál magasa tartása volt a japán hadifogoly táborok őrei között.

Judy

 

Princess

Galamb

1946. május

Speciális küldetést teljesített Krétán, több mint 500 mérföldet tett meg a tenger fölött, értékes információkkal.

 

Mercury

Galamb

1946. augusztus

1942-ben egy különleges küldetést hajtott végre a National Pigeon Service kötelékében, egy 480 mérföldes repülést teljesítve Észak-Dániából.

 

NURP.38.BPC.6

Galamb

1946. augusztus

A National Pigeon Service kötelékében három repülést hajtott végre 1941-ben. 

 

G.I.Joe

Galamb

1946. augusztus

A National Pigeon Service kötelékében 20 perc alatt 20 mérföldet repült üzenetével, mely több mint 100 ember életét mentette meg.

G.I.Joe

 

Punch és Judy

Kutya

1946. november

A boxer pár megmentett két katonát egy nacionalista támadásától Palesztinában.

 

Cologne

Galamb

1947

1943-ban sérülése ellenére hazarepült egy Köln feletti repülőgépszerencsétlenség után.

 

Duke of Normandy

Galamb

1947. január 8.

Az első madár, amely megérkezett a 21. hadtest ejtőernyősei közül a D-napról, 1944. június 6-án.

 

NURP.43.CC.1418

Galamb

1947. január 8.

A leggyorsabb repülést teljesítette a National Pigeon Service madara, üzenetet szállítva a 6. légi hadosztálytól, Normandiából, 1944. június 7-én.

 

DD.43.T.139

Galamb

1947. február

Üzenetet vitt a Huon öbölben megfeneklett hajóról, és időben érkezett ahhoz, hogy üzenetével megmentse a legénységet és a rakományt. A Royal Australian Corps of Signals kötelékében szolgált.

 

DD.43.Q.879

Galamb

1947. február

Az egyetlen túlélője annak a három galambnak, melyet a Manus szigeteken közelgő ellentámadás jelzésére indítottak útnak. Még időben érte el a főhadiszállást, hogy a  US Marine Corps egységeit kivonják a területről. A Royal Australian Corps of Signals kötelékében szolgált.

 

Ricky

Kutya

1947. március 29.

Egy walesi collie, amely aknákat azonosított a hollandiai Nederweert egyik csatornája mentén, annak ellenére folytatva munkáját, hogy az egyik megsebesítette.

 

Bing

Kutya

1947. március 29.

Német juhászkutya, mely a 13. zászlóalj 6. ejtőernyős hadosztályával hajtott végre ugrást Normandiában.

Bing kitömött szobra a medállal  

 

Olga

1947. április 11.

Egy szárnyasbomba támadást követő robbanás után segített a forgalom irányításában és a mentési munkálatokban, Tooting-ban (Egyesült Királyság). A rendőrség szolgálatában állt.

 

Upstart

1947. április 11.

Egy szárnyasbomba támadást követő robbanás után segített a forgalom irányításában és a mentési munkálatokban, Bethnal Green-ben (Egyesült Királyság).  A rendőrség szolgálatában állt.

Olga, Regal és Upstart

A képen Olga, Regal és Upstart, az 1947-es díjátadón

 

Regal

1947. április 11.

Annak ellenére nyugodt maradt, hogy Muswell Hill-ben bombatámadás miatt két alkalommal is (1941. április 19. és 1944. július 20.)tűz ütött ki az istállóban.

 

Simon

Macska

1949. augusztus

A HMS Amethyst hadihajó macskája, melyet hadi helyzetben tanúsított bátorságáért tüntettek ki, valamint azért, mert hatékonyan számolta fel a patkányokat, annak ellenére, hogy a Jangce folyón zajló csatában 1949-ben repeszdaraboktól megsérült.

Simon

 

Antis

Kutya

1949. január 28.

Német juhászkutya, mely  Václav Robert Bozděch cseh pilóta mellett szolgált a francia légierőnél, a 311-es (csehszlovák) szakaszban, Nagy Britanniában. Segítette gazdája szökését Jan Masaryk halála után.

 

Tich

Kutya

1949. július 1.

Keverék kutya, mely bátorságáért és hősiességéért kapta meg a díjat, 1941 és 1945 között, a King’ Royal Rofle Corps kötelékében végzett munkájáért.

Tich sírja

 

Gander

Kutya

2000. október 27.

Újfoundlandi kutya, mely legalább három alkalommal mentette meg kanadai gyalogos katonák életét a Hing Kong szigetén zajló, Lye Mun csatában, 1941. decemberében. Akció közben egy gránát ölte meg.

 

Appollo

Kutya

2002. március 5.

A német juhászkutya az összes kereső és mentő kutya nevében kapta meg a díjat, melyek részt vettek a 2001. szeptember 11-i terrortámadás utáni munkákban.

 

Salty és Roselle

Kutya

2002. március 5.

A két vakvezető labrador a World Trade Center elleni, 2001. szeptember 11-i terrotámadás után sikerrel vezették ki vak gazdáikat a lángoló épületből, annak összeomlása előtt.

Salty és Rosselle gazdáikkal

 

Sam

Kutya

2003. január 14.

A német juhászkutya, mely a kanadai hadseregben szolgált, 19998. áprilisában, Bosznia Hercegovinában elfogott egy fegyveres férfit, valamint segített egy felfegyverzett támadó csapat visszatartásában.

 

Buster

Kutya

2003. december 9.

A Duke of Wellington ezred szolgálatában álló springer spániel felderített egy fegyverraktárat Dél-Irakban, Safwan-ban, 2003. márciusában.

 

Lucky

Kutya

6 February 2007

A német juhászkutya volt a négyfős kutya-alakulat egyetlen túlélője, az 1949 és 1952 között zajló maláj konfliktusnak. A Royal Air Force Police szolgálatában állt.

 

Sadie

Kutya

2007. február 6.

A labrador Afganisztánban, Kabulban  bombakereső kutyaként szolgált 2005. novemberében a Royal  Gloucestershire, Berkshire and Wiltshire ezred mellett. Segítségével sok bombát sikerült hatástalanítani.

 

Treo

Kutya

2010. február 24.

A labrador-spániel keverék kutya Afganisztánban, Helmand tartományban szolgált, házi bombákat keresett, 2008. augusztusában és szeptemberében. A Royal Army Veterinary Corps szolgálatában állt.  

 

Theo

Kutya

2012. október 25.

A springer spániel Afganisztában keresett házi robbanószereket. Ő tartja a rekordot a legtöbb felderített robbanószerkezettel, 14 találattal. Gazdája egy ellenséges támadás során meghalt, pár órával később a kutya görcsrohamot kapott, és szintén meghalt.

 

Sasha

Kutya

2014. április 29.

A labrador 15 robbanószerkezetet, aknavetőt, aknát és egyéb fegyverzetet kutatott fel afganisztáni szolgálata során, melyet a Royal Army Veterinary Corps kötelékében teljesített. 2008. júliusában Sashát és gazdáját a tálibok egy rakétahajtású gránáttal megölték.

 

Warrior

2014. szeptember 2.

Tiszteletbeli díj az első világháborúban szolgáló összes lónak és minden más állatnak.

 

Diesel

Kutya

2015. december 28.

A belga malinois kutya a francia rendőrség szolgálatában állt. A 2015. november 18-i, Saint Denis-beli )Bataclan) terrortámadásnál kitört

 

Lucca

Kutya

2016. április 5.

A német juhászkutya a US Marine Corps szolgálatában állt, hat éven keresztül, mígnem 2012-ben, Afganisztában, járőrszolgálata közben, egy házi készítésű bomba felrobbanása miatt elveszítette a lábát.

Lucca gazdájával

 

Reckless

2016. július 28.

A mongol kanca a US mArine Corps szolgálatában állt a koreai héborő idején. 51 alkalommal indult önállóan útnak, hogy biztosítsa a frontvonal utánpótlását.  

Reckless

 

Mali

Kutya

2017. november 17.

A belga malinois kutya a Special Boat Service szolgálatában állt Afganisztában, 2012-ben. Egy nyolc órás, a tlib állások elleni támadás során a kutya jelezte az ellenséges harcosok pozícióját, annak ellenére is, hogy háromszor szenvedett sérülést gránátrobbanástól.

 

Kuga

Kutya

2018. október 26.

A belga malinois kutya az afganisztáni Uruzgan tartományban szolgált a különleges művelet iegységeknél. Öt alkalommal lőtték meg, 2008-tól 2012-es haláláig, a Special Air Service Regiment kötelékében teljesített szolgálata során.  

 

(képek forrása: wikipédia)

Ajánlott cikkek