A boston terrier története 1865-ben kezdődött Boston városában, Massachusetts államban, az Egyesült Államokban. Ezidőtájt a kutyák közötti viadalok még népszerű szórakoztatásnak számítottak.
Számos kutyafajta kezdte pályafutását harci kutyaként, és ez alól a boston terrier sem kivétel.
1865. harcias boston terrierje nem ugyanaz a kutya, mint napjaink kedvenc ebe.
Egy történet szerint Robert C. Hooper (Boston, Massachusetts) vásárolt egy kutyát, Judge-ot, amely részben angol bulldog, részben pedig angol terrier (amely egy teljesen fehér kutya) volt. Elég magas testfelépítésű, és az arcán sötét csíkozott volt, szögletes és tömbszerű fejjel, közel egyenes szájjal, súlya kb. 32 font (kb. 14,5 kg).
Judge-ot keresztezték egy bulldog típusú szukával, Gyp-pel, aki Edward Burnett (Southboro, Massachusetts) tulajdonában állt. Gyp inkább alacsony felépítésű volt, szintén rövid és tömbszerű fejjel, kb. 20 font (kb. 9 kg) súllyal. Ami igazán érdekes, hogy az ebből a párosításból származó egyedek elérték akár a 60 font (27 kg) súlyt is, és egyikük sem volt gyáva kutyának mondható.
Az idő múlásával ezek a kutyák mint lovászok vagy borbélyok kutyái szolgáltak. Ennek oka, hogy a leggazdagabbak alkalmazottai - legtöbbjük a bostoni Breed’s Hill körül koncentrálódtak - a környékbeli tavernákban tudtak összejönni egy kis pletykára, ivásra, vagy csak időtöltésre. Néhányan könnyen hozzáfértek gazdáik tisztavérű kutyáihoz is, kölcsönvehették azokat más kutyákkal való fedezéshez, és az esti tavernázások alkalmával új otthont intézhettek a született kölykök számára. A legtöbb esetben ezek az utódok a harci arénákban végezték, fiatal kölyökként a tehetségüket demonstrálva, vagy mint idősebb kutya, ténylegesen más kutyákkal, patkányokkal bikákkal küzdve.
Ami érdekes, ezek a kutyák nem voltak sem buták, sem könnyelműek.
Ezek az egyszerű emberek valójában bizonyos tulajdonságokat kerestek az általuk ily módon tenyésztett kutyákban. Semmit sem tudtak a genetika tudományáról, de azt pontosan tudták, hogy az egyed bizonyos erősségei generációról generációra öröklődhetnek. A harci vermekben használt kutyák egyben családi kutyaként is hasznosultak, gazdájuk iránti rajongásuk feltűnt még azoknak is, akik egyébként ellenszenvesnek tartották a harci kutyákat.
1891. táján a boston terrier önálló kutyafajtává vált, valóban képes volt reprodukálni önmagát, azaz az ivadékok ugyanúgy néztek ki, mint szüleik. Negyven tenyésztő úgy döntött, hogy megalakítják Bostonban az Amerikai Bullterrier Clubot, és tagjelöltként jelentkeztek az Amerikai Kennel Clubnál.
A klub részéről a boston terrieresekkel szemben nagyon sok ellenérzésnek adtak hangot, mivel a boston terrier egy kicsit sem tűnt olyannak, mint egy bullterrier.
Végül egy neves író és tekintély, James Watson, javasolta, hogy ha már az új fajta nem emlékeztet a bullterrierre, hát kapja meg a saját azonosságát. Úgy érezte, ha már az új fajta Bostonban és környékén került kitenyésztésre, elnevezhetnék akár boston terriernek. Így hát az Amerikai Bullterrier Club Boston Terrier Clubra változtatta nevét, és 1893-ban felvételt nyertek az Amerikai Kennel Clubba (AKC).
Ha előre ugrunk az időben a korai 1900-as évekig, még mindig láthatunk 30 font (13,5 kg) körüli boston terriereket a kiállítási körökben bemutatni. Azért az 1920-as években a tenyésztők kezdtek több figyelmet szentelni a testen lévő jegyeknek és a testarányoknak is. A kutyaharc a legtöbb államban nagyrészt már törvénybe ütköző volt, ezáltal a népszerűsége jelentősen megcsappant, a tenyésztők pedig kezdtek társként tekinteni a kutyákra.
Az 1950-es évek táján a boston terrier már nagyon hasonlított ahhoz a kutyához, amelyet napjainkban is ismerünk.
A kiállításokon még súly szerint három osztályba sorolták őket: könnyű (15 font = 7 kg alatt), közepes (20 font = 9 kg alatt) és nehéz (25 font = 11 kg alatt).
A Boston Terrier Clubnak a kezdetek óta, de a mai napig is fontos iránymutatása tenyésztő tagjai számára - “Mi vagyunk a múlt örökösei, és a jövő letéteményesei.” Nem lenne rossz, ha minden tenyésztő így érezne a kötelezettségei felől.
