E-mail: pet4you@pet4you.hu

A királyi pekingi

A királyi pekingi

Az idők folyamán két legenda is született a pekingi palotakutya kialakulásáról. Az egyik szerint egy kínai hercegkisasszony - gonosz varázslat által - lótuszvirággá változott, míg egy királyfi mókussá. Az ő frigyük gyümölcse a pekingi.

A másik szerint az oroszlán, miközben egy varázslatos erdőben sétált, megpihent egy tó partján. Mikor a vízbe nézett, egy bájos selyem majmocska nézett vissza rá, akibe azonnal beleszeretett. Bár tudta, hogy szerelme nem teljesülhet be, hiszen sokkalta nagyobb a kismajomnál, tovább epekedett. Egy jó tündér megszánta az oroszlánt és apróvá varázsolta, hogy szerelme ne maradjon viszonzatlan.

A valóságban a pekingi palotakutya története Kr.e. 2000-ig nyúlik vissza, múltja igen előkelő.

A kínai kultúra lényeges eleme a kapuőrző oroszlánpár, ennek a neve Fo-kutya. Az ehhez fűződő legenda szerint Buddhát sok kicsi oroszlán őrizte, melyek, ha veszély közeledett, hatalmasra nőttek. E legendának köszönhető, hogy a kínaiak megpróbáltak oroszlászerű kutyákat tenyészteni.

Egy, az i.e. VI. századból származó enciklopédia, az Erh-ya már említ a pekingihez hasonló, rövid pofájú ebeket.

I.sz.90-ben egy türkmén fejedelem kínai hercegkisasszonyt vett feleségül, és ajándékként két törpekutyát küldött Kou-cu császárnak. Ez a két eb állítólag zablájánál fogva vezette ura lovait, éjszakai utazások során pedig fogai között hordozott fáklyával világította az utat.

három pekingi színes háttér előtt

Konfucius már i.e. 500 körül említést tett egy bizonyos „ha-pa” kutyáról, mely szó jelentése - asztal alatti - ismerve a keleten használatos alacsony asztalkákat, az ebek apró méretére utalt. Ezek a legkorábbi utalások a pekingi palotakutya jelenlétére az ősi Kínában, biztonsággal azonban az első törpekutyák megjelenése a Tang-dinasztia idejére, azaz 618-907 közé tehető.

A legtöbb kínai használati tárgyon vagy műalkotáson szerepelnek kutyaábrázolások, mely az ebek igen hasonlítanak a pekingi palotakutyára, bár stilizált formában.

A New York-i Metropolitan Múzeumban található egy „Oroszlánok” elnevezésű faragott kristály, melyen egy pekingi szuka látható két kölykével.

Marco Polo, a híres utazó 1271-ben indult el Velencéből Kínába, itt Kubiláj kán Peking kormányzójává nevezte ki. 1298-ban tért vissza Velencébe, ahol fogságba esett. Rabsága alatt lejegyezte úti élményeit, elhozva ezzel a kis palotakutyák hírét is Európába. Kubiláj kán dinasztiájának letűntig, azaz a XIV. század közepéig sok hasonló utalás volt az aprócska ebekre, ekkortól kezdve azonban mintegy háromszáz évig európai ember nem tette a lábát Kínába, így elérhető dokumentum nem maradt fenn.

gy9ny9rű krém színű pekingi kiállítási szőrben

Bár nem minden kínai uralkodó tartott kutyákat (pl. a Ming dinasztia (1368-1644) uralkodása alatt még ebet bevinni is tilos volt a palotákba), a fajta története szorosan összefügg az uralkodó osztály történetével. Az apró ebek századokon át éltek Kína templomaiban. A császár mindig kiválasztott négy kutyust – ezek voltak az ő „személyes testőrei”, közülük kettő éles ugatásával jelezte az uralkodó közeledtét, a másik kettő pedig a császári palástot vitte a fogai között.

Voltak időszakok, amikor több ezer apró eb élt a Tiltott Város palotáiban.

Eunuchok ezrei gondozták őket, a kölyköket rabszolganők szoptatták és tenyésztésük a császári család kiváltsága volt. Ha egy-egy látogatóba érkező idegen előkelőség kapott is ajándékba egy kutyust, azt nem tenyészthette, nem adhatta tovább, és halála után örökösei kötelesek voltak visszaszolgáltatni.

Az úgynevezett „Császári Kutyakönyvek” rögzítették a legkedveltebb ebek leírását, melyet ábrákkal is illusztráltak. A tenyésztői munka Tao Kuang (1821-1851) uralkodása alatt érte el tetőpontját.

A XIX. században Európába került palotakutyák formája, típusa a Csing dinasztia (1644-1911) alatt alakult ki.

Kína utolsó császárnéja, Cu-Hszü (1835-1908) nagy elkötelezettje volt a fajtának. Részletes leírásai adják a mai standard alapját. Tenyésztői munkája szintén igen alapos volt: mindent pontos utasításokkal szabályozott, az etetéstől a szőrápoláson át a sétáltatásig.

pekingi kutya kínai váza előtt fekszik

Érdemes feljegyzéseiből idézni: „Viselje válla körül a méltóság duzzadó köpenyét. Mellső lába hajoljék meg oly módon, hogy ne kívánhasson a császári palota környékéről elvándorolni. Tanulja meg, hogy a csavargás méltatlan. Színe legyen az oroszláné, hogy bármely sárga ruha ujjában hordoztatván csinosan mutasson…”

Különösen nagy hangsúlyt helyezett a szőrzet színére, igyekezve mindig neki tetsző színeket tenyészteni. Ennek oka az volt, hogy hitte, minden színnek mély, vallásos jelentősége, jelentése van.

Például a fehér színnek, mely Kínában a gyász színe, nagy jelentősége volt. A fehér kutyusokat igen nagy becsben tartották, templomokban, szolgák hadával körülvéve éltek, mert úgy vélték, valamely nagyra becsült halott ősük szelleme született újjá az apró testben. A színnek azért is volt jelentősége, mert a kutyákat az előkelőségek gyakorta hordozták ruhájuk bő ujjában, így fontos volt, hogy az eb színe illjen az öltözék színéhez.

Kína utolsó császára, Pu Yi (1906-1967) nem kedvelte a kutyákat, így hát uralkodása alatt a céltudatos tenyésztés véget ért a császári palotában.

A fajta Európába kerülése igen jellemző a keleti történelemre, az ország viszonyára a nyugati államokkal. 1860-ban Nagy Britannia és Franciaország szövetkezetett és betörtek Pekingbe, megszállták a várost. A császár elmenekült, de kutyáit nem tudta magával vinni, ezért emberei leölték a kis állatkákat, nehogy azok az ellenség kezére kerülhessenek. A császár egyik nagynénje azonban már nem tudott elmenekülni, így az öngyilkosságot választotta. Holttestét öt pekingi palotakutya őrizte – az ő megölésükre már nem volt ideje. Az öt kutyust John Hay tengernagy vette magához, később kettőt közülük Richmond hercegének ajándékozott, akinek felesége a fajta tenyésztésébe kezdett, megalapítva az első európai kennelt. Két ebet megtartott magának, az ötödik kutyát, egy kis szukát pedig Dunne tengernagynak adta, aki tovább ajándékozta azt Viktória királynőnek. Az eb 1872-ben halt meg, kitömött teste ma is látható a londoni Természettudományi Múzeumban.

A XIX. század folyamán több egyed került Európába, vélhetőleg a palotákból lopták el ezeket a pekingiket. Bár az első fajtaklub 1904-ben alakult, és a fajta hivatalos elismerésére 1910-ig várni kellett, már az 1910-ben megrendezett Crufts kiállításon is szerepelt pekingi palotakutya. Az 1900-as évek elején lett ismert a fajta az Egyesült Államokban, ahol hamar nagy népszerűségre tett szert.

A cikkben található fotók A. Kalashnikov orosz fotós képei

Kutya, PetAktuál