E-mail: pet4you@pet4you.hu

Kis kutya, nagy kutya 1.

Kis kutya, nagy kutya 1.

A kutyakiállítások világában megkülönböztetünk asztali kutyákat és nem asztali kutyákat. Vicces az elnevezés, de igen praktikus a bírálat szempontjából. Nem mindegy ugyanis, hogy a bírónak az aznapi sokadik ebét a földön csúszva-mászva, sokszor alig látva kell vizsgálnia, vagy kényelmesen, egy asztalon tapinthatja át.

A handlerek világa két csoportra osztja a kutyákat: asztali és nem asztali kutyákra, attól függően, hogy a fajta bemutatása a bírónak hol történik.

Nyilvánvalóan a kutya mérete a döntő szempont a kérdésben, és a bíró kényelme érdekében történik, hiszen így nem kell minden egyes apró csivavához, yorkiehoz, máltaihoz, japán chinhez, stb, egyenként lehajolni, leguggolni. Több fajtacsoportban vannak asztali kutyák, például a terrierek közül a westie, a yorkie, a tacskók összes fajtája, a hatos fajtacsoportból a beagle, a nyolcasból a spánielek és a legtöbb társasági kutya (kivéve például a standard és óriás uszkárt) asztali fajták. Ide soroljuk még a corgiekat, a basenjit, a whippetet és a kis olasz agarat is. Ez azt jelenti, a fiatal felvezetőnek a bíró kérésére a kutyát egy asztalra kell emelnie és ott korrekten bemutatnia. Ez a nagyobb méretű vagy tömegű kutyák esetében – például egy corgie-nál vagy beagle-nél – az apró handlerektől több erőkifejtést igényel, hiszen nem csak meg kell emelnie az ebet, de egy, számára az ideálisnál magasabba asztal mellett szabályos pozícióba kell állítania.

Ha az asztal keskeny, a kutyát célszerű hosszára állítani, míg szélesebb asztal esetében ideális megoldás a kissé ferde vonalra állítás.

Gyakran figyelhető meg, hogy kisebb testű fajták esetében a fiatal felvezetők a kutya pórázát az asztalra engedik, és hagyják, hogy a kutya magától álljon, azonban ez nem szerencsés megoldás.

A felvezető mindig tartsa a pórázt egyik kezével, még ha le is engedi azt egyik tenyerébe összefogva, így a kutya biztonságban van, esélyt sem kap arra, hogy váratlanul leugorhasson.

A whippeteknél igen elegánsan mutat, ha a felvezető a vékony pórázt összeszedi a tenyerébe és közvetlenül a kutya füle mögött tartja a pórázt. A basenjit és a tacskókat feszes, hosszúra engedett pórázon szokás bemutatni. A foxterrier esetébe a póráz szintén a tenyérbe szedett, a kutya nyaka alá helyezi a felvezető a kezét, hangsúlyozandó annak ívét, másik kezével pedig a faroktartást korrigálja szükség esetén.

Asztali kutya felvezetése esetén általában a ring-steward jelzi, mikor kell a bemutató asztalra helyezni a kutyát, ezért a fiatal felvezető fél szeme mindig a steward-on legyen. Amennyiben ilyen kisegítő személyzet nincs a ringben, általában akkor kell a kutyát az asztalra helyezni, amikor a bíró az előző kutya asztali vizsgálatával végezve annak mozgását bírálja. Így van még idő egy gyors szőrigazításra és a kutya megfelelő pózba állítására, hogy minden készen álljon, mire a bíró újra az asztalhoz lép. Egyetlen bíró sem szereti, ha munkája gördülékenységét akadályozzák, és neki kell külön felszólítani a fiatal felvezetőt, ugyan helyezze már ebét az asztalra,

A kutyát mindig úgy kell az asztalra állítani, hogy a ring széle felőli oldalon álljon a felvezető. A fiatal felvezetőnek tudnia kell a kutyát mind a két irányba – azaz jobb. és balkézről is – beállítani, így elkerülhető, hogy a kutya fara legyen a bíró felé.

Miután a bíró a kutya felé fordul, először megvizsgálja a beállítást, majd közelebb lép és körbejárja az asztalon álló kutyát. A felvezetőnek a bíróval együtt kell mozognia úgy, hogy miközben a kutyát határozottan tartja a pórázon, soha ne kerüljön a bíró és a kutya közé. Mikor a bíró a kutya farához ér, a felvezető a kutya fejénél kell, hogy elhelyezkedjen. Amennyiben a bíró a kutya fogát kívánja megvizsgálni, a felvezetőnek minden segítséget meg kell adnia ehhez: nemcsak hogy a megfelelő irányba kell mozdulnia, és tartani a pórázt – és esetleg a kutya fejét -, de az esetek nagy részében neki magának kell kinyitnia az száját, és korrektül megmutatnia a fogazatát.

Előfordulhat, hogy a handlerek a bíró és a kutya közé kell lépnie. Bár egyáltalán nem ideális helyzet ez a helyzet, ha mégis előfordul, igyekezni kell minél előbb és minél elegánsabban ellépni a kutyát takaró pozícióból. Leginkább akkor fordulhat elő ilyen helyzet, ha az asztal hosszú és ügyetlenül van elhelyezve, a handlernek pedig szinte át kell másznia az egyik oldalról a másikra. Ennek a helyzetnek a gyors és elegáns megoldása a bíró személyében pozitívumnak hat majd, hiszen ő is látja az asztal méretéből és elhelyezkedéséből eredő negatívumokat.

Amennyiben magasra nőtt ifjú felvezető kisméretű kutyát állít be, figyelni kell arra, hogy ne „nyomja el” az ebet. Álljon kissé hátrébb az asztaltól, így a bíró figyelmét nem a gyermek magassága vonja magára, és elég szabad tér lesz az eb vizsgálatához.

Apró termetű gyereknél problémát jelenthet, ha nagyobb tömegű kutyát vezet fel, hogy csak neheze tudja azt az asztalra emelni. Gyakorlott junior handler bírók ilyen esetben engedik, hogy a gyermek a földön állítsa be a kutyát.

Miután a bíró megvizsgálta a kutyát az asztalon, felkéri a felvezető, hogy mutassa be az ebet mozgásban (ennek formációival a későbbi fejezetekben foglalkozunk), majd visszaérkezve a bíró elé a kutyát nem kell az asztalra visszaemelni (ideális esetben ott már a következő kutya áll), hanem a földön kell beállítani. A legjobb, ha a kutya mellé térdel a felvezető, és így állítja be szabályos pozícióba.

Sokan azt gondolják, hogy kistestű kutyát sokkal könnyebb a junior handlereknek felvezetni, azonban ezeknek az ebeknek általában igen erős a karakterük. A legtöbb apróság semmiféle félelmet nem érez a nagyobb kutyákkal szemben; teljes öntudattal ugatnak és morognak rájuk.

Kutya, Gondozás, Tippek, érdekességek