E-mail: pet4you@pet4you.hu

Macskamentés - helyesen

Macskamentés - helyesen

A Kiss Norbival készült interjúban találkozhattatok Bóday Pál nevével. Ő a Macskaárvaház Alapítvány megálmodója, vezetője, akitől nagyon sok fontos és érdekes dolgot megtudhattunk azzal kapcsolatban, mennyire mostohán kezelt területe az állatvédelemnek a macskák mentése. Megtudtuk, ennek mi az oka, és kaptunk tőle nagyon sok okos gondolatot is, úgy az állatvédelemmel, mint a cicák mentésével kapcsolatban.

P4U: Miért van az, hogy ha állatvédelemről beszélgetünk, akkor nagyjából mindenkinek a kutyák jutnak eszébe? A legtöbb állatvédő szervezet zömében kutyákkal foglalkozik, és arra nem is gondolnak, hogy sokkal több szabadon élő macska van az országban, és jóval nagyobb a macska szaporulat is.

BP: Nagyon sokáig a legnépszerűbb háziállat a kutya volt. Aztán jöttek a válságok, és nagyon sok kutya került az utcákra, ennek következtében ez volt a közérdeklődés középpontjában. Ráadásul egy kóbor kutya nagyon feltűnő jelenség. Szerencsétlen nem tud hova bújni az utcán, szem előtt van, mindenki látja kínlódását, elesettségét. A kóbor macskák csak azok számára tűnnek fel, akik valóban empatikusak irányukban, ők hajlamosabbak elbújni a kíváncsi szemek elől. Ez valóban torzulása az állatvédelemnek, de szerintem nem csak kutya és macska vonatkozásában. Ha állatvédelemről beszélünk, akkor minden gerinces élőlényt bele kell foglalni. Számomra furcsa az, hogy ha egy állatmentő civil szervezet nem tartja fontosnak – legalább az oktatás-nevelés szintjén – az állatvédelem egészét. A macskák pedig valóban sokáig csak díszlet voltak.

A legtöbb állatvédő szervezet azért foglalkozik némileg, igencsak minimális szinten macskákkal is, hogy a macskaszerető emberek pénzét is megkapják.

Szomorú valóság, de igaz. Nem tudnak szakmailag felkészülten foglalkozni velük, mert nagyon sok higiéniai probléma van a mentett macskák tartása körül, ennek pedig az az eredménye, hogy gyakorta több esélye van a macskának a túlélésre az utcán, mint egy jónak tűnő, de számukra valóban rossz menhelyen.

P4U: Miben igényel más egy mentett macska elhelyezése, gondozása, mint egy kutyáé?

BP: Mielőtt megalakítottuk a Macskaárvaház Alapítványt, évtizedekig nagyon sokfele önkéntes munkát végeztünk. Azt láttam, hogy nem jó az, ha kutyák és macskák együtt vannak, akár csak közelségben is. Egy csomó sokat szenvedett kutya ugat, egy rakás sokat szenvedett macska nyávog, ezek egymást frusztrálják. Ez egyiküknek sem jó, és nem azért, mert minden kutya gyűlöl minden macskát, hiszen ez nem igaz. Ám ilyen nagy számban, ilyen sok frusztrációt átélt szerencsétlen – ráadásul más fajba tartozó állat együtt tartása önmagában rossz konstrukció. És hát a legtöbb helyen azt látni, hogy a sok kutya mellé beraknak egy macska-kennelt, a szerencsétlen állatok pedig egymást hergelik. Ráadásul mindezt csak azért, hogy megmutassák, ők macskát is mentenek. 

A másik probléma, hogy a macskáknak van három olyan betegsége, amikre ha nem tesztelik őket, és eszerint nem különítik el, akkor nagyon nagy eséllyel elpusztulnak.

Lehet, hogy illúzióromboló leszek, de amikor azt látjuk, hogy valahol macskák tucatjai vannak, és valaki gond nélkül befogad még egyet, vagy még tízet, és egyszerűen csak beengedi a többi közé, akkor ott nagy valószínűséggel a mentett populáció évről évre elpusztul.  Egyszerűen azért, mert egymást fertőzik macska AIDSszel, FELV-vel, FIV-vel. A macskamentés nagyon drága feladat, mert az első lépés a mentés után, hogy el kell vinni állatorvoshoz, és elvégeztetni a teszteket, mind a három betegségre, majd az eredmények tükrében esetlegesen elkülönítve kell elhelyezni. Ez óriási infrastrukturális igényekkel jár, márpedig ezt sokan nem vállalják. Aki pedig ezt nem tudja vállalni, annak nem is szabadna macskák mentésével foglalkoznia, mert többet árt, mint használ.

P4U: Mi a módszeretek a macskamentésre? Gondolom, nem elsősorban a kórházkertekben és az utcán szedegetitek össze a nagyszámú kóbor macska populációt. Ráadásul, úgy tudom, nálatok gyakran előfordul, hogy egyszerűen a kerítésen átdobálnak kiscicákat. Hogyan próbáljátok meg felhívni az emberek figyelmét arra, hogy nem ez a megfelelő mód a problémák kezelésére?

BP: Ha már a kórházak szóba kerültek, akkor megemlíteném, hogy az Újpesti Kórházból elüldözött cicák nálunk élnek, mert egy kedves, ottani állatvédővel együttműködve mi fogadtuk be őket. Emellett nagyon sok utcai kolóniát etetünk, próbáltunk ivartalanítani is, de naponta százszámra lehetne macskát befogadni, ami fizikailag is képtelenség. Ezért mi azt az elvet valljuk, hogy a leginkább rászoruló állatokat, a legnagyobb gondban levőket mentjük, illetve olyanokat, amelyeket valaki megmentett, és az az ember hajlandó velünk együttműködni, azaz ideiglenesen befogadni, szállítani. Így próbáljuk meg összeadni a tudásunkat.

Ami a macskák úgymond behajigálását illeti, ez egyszerűen bűncselekmény. Remélhetőleg ezt hamarosan a bíróság is kimondja.

A menhelyünk és a környéke be van kamerázva, és volt ilyen esetünk, ami miatt a felvételek alapján büntető feljelentést tettünk. Úgy gondolom, felnőtt ember könnyen beláthatja, hogy egy zárt dobozba kölyökmacskákat tenni, vagy magas kerítésen őket átdobálni állatkínzás, ez pedig büntetendő cselekmény. A dologban az a szörnyű, hogy ezek az emberek azt hiszik, ők jót tesznek, pedig nem. Teljesen téves felfogás ez! A felelősségvállalás és az állatmentés nem erről szól, hanem a közreműködésről, az együttes munkáról. Az állatvédő szervezetek nagy része nem hatósági feladatokat lát el, és nem kap erre közpénzt. Tehát csak megbeszélni lehet, hogy egy állatot közösen megmentünk, nem pedig rátukmálni az állatokat a menhelyekre. És ez vonatkozik még a nagyobb költségvetéssel működő szervezetekre is. Más kérdés azok a szervezetek, amelyek önkormányzatokkal együttműködve, költségvetési pénzből, hatósági feladatokat ellátva működnek. Ott a civil szervezetnek kötelességei vannak, hiszen közpénzt költ. Nekik kötelességük megpróbálni legalább az összes eset kezelését, ellátását. De ilyen nagyon kevés van, de sok esetben a szervezetek eleve felelőtlenül vállalnak be ilyen hatósági feladatokat. Sajnos Heves megyében is van egy város, ahol egy szervezet felelőtlenül bevállalta a hatósági feladatokat, ellátni nem tudja az állatokat, de a pénzt felveszi, ebből pedig hatalmas káosz alakul ki, nem csak gazdasági téren, sokkal inkább az állatok számára ártó módon.

P4U: Miért van az, hogy ha állatvédelemről beszélünk, akkor biztosan szóba kerül az ivartalanítás, ám ez csak a kutyák esetében működik, ott is többé-kevésbé. A macskáknál azonban ez nem mindennapos téma, még akkor sem, ha amúgy mindent megtesz érte a gazdi. Miért nincs akkora meggyőző erő a macskák esetében, és mit tesznek ezért az állatvédő szervezetek?

BP: Ebben a kérdésben még a sok vitától átitatott magyar állatvédelem is egységes. Fel kell hívni a figyelmet az ivartalanítás fontosságára – ez az egységes álláspont. Az állatorvosi költség nem olcsó, olyan, mintha mi magánorvoshoz mennénk: drága. Főleg a nőstények ivartalanítása sok kiadással jár, ezért sokan úgy gondolják, ezen inkább spórolnak. Pedig egy házi kedvenc életre szóló nyugalma bőven meg kellene érje azt a nagyjából tízezer forintos kiadást, amit a gyakorta megrendezett állatorvosi ivartalanítási akciók keretében ki kell fizetni. Akinek erre nincs kerete, annak meg kellene gondolnia, szabad-e egyáltalán állatot tartania.

És az emberek fejében még élnek a régi sztereotípiák. Egyet szülnie kell, elvesszük tőle az anyaság élményét…  Ezek mind az emberi gondolkodás által levezetett téveszmék.

Az állatok nem így működnek. Ráadásul természetességről házi kedvencek esetében már rég nem beszélhetünk. Nekik nem természetes körülményeket kell biztosítanunk, hanem jó körülményeket. Lehet, hogy a tigris a természetben a fajfenntartás érdekében szül, ha megfelelőek a körülmények, de a cicának otthon, a panelben nem kell, egyáltalán nem kötelező szülnie. Különösen azért nem, mert olyan túlkínálat van cicákból, hogy nem, vagy csak nagyon nehezen és sokára tudjuk valóban jó helyre elhelyezni a kölyköket. A mi feladatunk, hogy ezt megpróbáljuk megmagyarázni, megértetni az emberekkel. Fel kell nőnie a társadalomnak a háziállattartás kultúrájához, aminek jelenleg sajnos még nem része az ivartalanítás.

Macska, Örökbefogadás, Interjú