Macskakiállításokról minden!

Ne higgye, hogy kizárólag és mindig a kutyáké a dicsőség. Bár tény, hogy a kutyakiállítások népszerűbbek és közismertebbek, ráadásul az esemény menete is teljesen más, napjainkban már a macskakiállítások látogatottsága is fokozatosan nő.

A macskakiállítás

Az első macskakiállítást 1871-ben, Londonban rendezték. A tengerentúlra jóval később, csak 1906-ban jutott el a rendezvény népszerűsége, ám azóta világszerte nagy sikerrel tartanak versenyeket. A világ első macskaegyesületének megalakulása is Londonhoz köthető. Itt hívták életre 1887-ben a National Cat Club-ot, mely még ma is működik. A kutyás világszervezethez, az FCI-hez hasonlóan a macskakedvelők egyesületei is nemzetközi szervezetbe tömörültek, ez pedig a Federation Nationale Feline.

Bár mind felépítésében, mind szabályaiban vannak hasonlóságok a kutya. és a macskakiállítás között, alapvetően legalább annyira mások, mint a kutya és a macska személyisége.

Aki életében először látogat el cicakiállításra, különleges atmoszférát érez. A díszes, érdekes ketrecek, a csendesebb, ám mégis kissé hektikus környezet, a sokszor mókás jelenetek nagy élvezetet jelentenek.

szőrtelen macskát bíró vizsgál a kiállításon

Még akkor is érdekes egy ilyen rendezvény, ha nem akarja macskáját benevezni. Gyönyörű cicákkal találkozhat, olyan fajtákat láthat, amelyek ritkák és különlegesek, és nem mellesleg nagyon sokat tanulhat is a cicákról.

A kutyakiállításhoz hasonlóan itt is a standard leíráshoz hasonlítják a macskákat. A legtöbb szervezetnél megtalálhatóak a fajtákra vonatkozó standard leírások, a bírók ez alapján dolgoznak. Minél jobban hasonlít a cica a standardban foglaltakhoz, annál több pontot kap.

A standard mindig az ideális cicát fogalmazza meg, beleértve külső megjelenési jegyeit és tulajdonságait, temperamentumát.

A bírók ezen túlmenően figyelik az összhangot, az arányokat, sokszor méréseket is alkalmaznak.

Természetesen a standardok és a pontértékek fajtánként mások és mások, a kiállításokon pedig az összes fajta részt vesz. Tehát a bíróknak nagyon sok információt kell tudniuk ahhoz, hogy a különféle fajtájú cicákat össze tudják hasonlítani. Ellentétben a kutyakiállításokkal, ahol a hivatalos rendezvények keretében keverék kutyákat nem lehet bemutatni, a macskakiállításokon van úgynevezett házimacska kategória is. Ezeket a cicákat a bírók a standard hiányában fizikai állapotuk, szépségük, személyiségük (játékosság, nyugalom, stb.) alapján bírálják el. Tény, hogy a házimacskák esetében emiatt nehéz az objektív vélemény kialakítása.

A kutyakiállításokon való részvétel feltétele, hogy az állat ne legyen ivartalanított. Macskakiállításokon külön osztályt indítanak a kasztrált macskák számára.

Tudni kell, hogy általában igen szigorúan vesznek bizonyos dolgokat a kiállításokon. A karomeltávolítás, a cica lenyugtatózása, a drasztikus kozmetikai beavatkozás (szín megváltoztatása, stb.), az ápolatlanság, a betegség a versenyből való azonnali kizárást von maga után.

A bírálat osztályokban történik, egy osztályban az azonos fajtához, azonos színhez és nemhez tartozó macskák szerepelnek. Külön kategóriába kerülnek a hosszú-, a félhosszú-, a rövidszőrű, valamint a sziámi és orientális macskák. A házimacskákat szintén önálló kategóriába lehet nevezni. Az osztályokat a kiállítás kiírásakor lehet megtekinteni, és tudni kell, hogy a bírónak nem kötelező kiadnia a minősítést. Ennek alapján elképzelhető, hogy pontjai alapján az adott macska a legeredményesebb, de a bíró méltatlannak ítéli a cím kiadására.

gazdi bemutatja a cicát a kiállításon

A kiállításra nevezők a kiállítási területre érkezve kapnak egy számot. Ez alapján meg kell keresniük a számukra kijelölt ketrecet. Itt várakoznak a bíró hívására. A bíró egyenként szólítja a cicákat, ekkor a gazda a bíráló asztalhoz viszi az állatot, ahol megvizsgálják és pontozzák. A bírálatok több ringben folynak, minden ringben más bíró bírál. Munkáját ringszemélyzet – ringtitkár és steward – segíti.

Kutyakiállítás vs. macskakiállítás

  • A macskák ketrecekben várják, hogy elbírálják őket.
     
  • Annak ellenére, hogy a hangulat néha igencsak hektikus, a macskakiállítások menete lassabb, mint egy kutyakiállításé.
     
  • A győztesek gyakran kerülnek ki a házimacskák osztályából, ahol bizony keverék cicák is előfordulnak.
     
  • A macskák kevésbé szeretik mutogatni magukat, mint a kutyák. Van, hogy ennek látványos jelét is adják, sőt, történtek már szökések is a kiállításokon, amikor a cica megunta, hogy a bíró tapogassa.

A kiállításokon egy cicát több bíró is bírál. Lehet, hogy az egyiknél sikeres, míg a másiknál jóval kevesebb pontot ér el. A különféle kiállításokon más és más eredmények érhetők el.

Ha eldöntötte, hogy benevezi cicáját

  • Első alkalommal csak mint látogató menjen el egy macskakiállításra. Figyeljen és próbálja megérteni a dolgok menetét. Szoktassa magát az atmoszférához. Szerezzen be pár újságot, egyéb kiadványt, melyekben tanulmányozhatja a kiállítások menetét, az elvárásokat és a szabályokat. Ezekben a soron következő kiállítások listáját is megtalálja.
     
  • Ne felejtse el, hogy sok cica nem szereti, ha idegen környezetben van, ha idegen emberek tapogatják. Mindez komoly stresszt idézhet elő a macskánál!
     
  • Ha úgy érzi, törzskönyvezett cicája érdemes arra, hogy a champion címért versenybe szálljon, akkor felesleges a házimacskák kategóriájába nevezni. Kérjen egy fajtastandardot és tanulmányozza, vajon valóban megfelel-e kedvence az abban foglaltaknak.
     
  • A macskás szervezetek, egyesületek általában előírják a tagsági viszony létesítését. A kiállítási nevezés előtt pedig regisztráltatni kell a cicát.  Előírás, hogy a cica egészséges legyen, és általában azt is elvárják, hogy rendelkezzen a szükséges oltásokkal. A kiállításra való regisztráció, azaz nevezés határidőhöz kötött, ezt be kell tartani.
     
  • Otthon ellenőrizze a törzskönyvet és az oltási könyvet. Ha szükséges, még időben forduljon az állatorvoshoz az elmaradt oltások pótlása miatt.
     
  • Időben induljon el a kiállításra és mindenképp vigye magával a nevezési visszaigazolást (mely azt jelenti, nevezését elfogadták a rendezvényre), a cica törzskönyvét és oltási igazolványát vagy útlevelét.
     
  • Odaérkezéskor keresse meg a kijelölt ketrecet.
     
  • Legyen önnél étel, víz a cica számára, rakjon be alomtálat és alomanyagot (ezt is el kell helyeznie a ketrecben) és ne hagyja otthon a cica kedvenc játékát sem.
     
  • Fontos, hogy a szükséges kozmetikai felszerelések is kéznél legyenek.
     
  • Ne felejtse, hogy a macskakiállítás a türelemről szól. Ne kapkodjon, ne idegeskedjen, mert azt kedvence megérzi.