Catogram - avagy a macskák és a Louis Vuitton

Catogram - avagy a macskák és a Louis Vuitton

A Louis Vuitton cég új kollekcióját nem más inspirálta, mint a macskanő - a nőiesség iránti elkötelezettség és a macskák eleganciája, bája, szépsége. A kollekció cipői, bakancsai, pénztárcái, ruhái mind-mind imádnivaló cicákkal dekoráltak.

Grace Coddington, az egykori modell, a Vogue kreatív igazgatója, 17 évesen kezdett modellkedni, majd a 26 évesen elszenvedett autóbalesete után két évvel került a Vogue magazinhoz, mint Junior Editor. 19 éven át volt a brit Vogue képszerkesztője, amikor is New York-ba ment, Calvin Klein-hez szegődött. 1988-ban a legendás hírű Anna Wintour munkatársa lett az amerikai Vogue-nál. Egészen 2016-ig volt a lap kreatív igazgatója, amikor is bejelentette, hogy egyéb tervei miatt távozik a laptól. Alig négy hónappal később látott napvilágot a hír, hogy Coddington a Tiffany munkatársa lett.

Nicolas Ghesquiére már igen fiatalon, iskolái elvégzése után tervező asszisztensként dolgozott Jean-Paul Gaultier mellett, innen a Balenciaga-hoz került, ahol hamar felismerték hihetetlen tehetségét. 2001-ben a Gucci csoport megvette a Balenciaga-t, és  Ghesquiére maradt a cégnél, egészen 2013 januárjáig, amikor a Louis Vuitton-hoz szegődött. A legendás hírű Marc Jacobs utódjaként ő lett a Vuitton kreatív igazgatója. Négy hónappal később első önálló bemutatójára is sor került.

A Catogram kollekció tervezője Nicolas Ghesquière és Grace Coddington macskaillusztrátor, aki isnpirációit saját cicáitól kapta. A kézzel rajzott tervek ihletői Pupmkin és Blanket, Coddington két perzsa macskája.

A bőr táskák és pénztárcák mellett a márka szerelmesei sálakat, takarókat, jegyzetfüzeteket, kulcstartókat, sőt, kalapokat is találnak macskás dizájnnal. A páros tervezett esernyőket is, Vuitton logóval és sok-sok cicával, hogy megóvhassuk kedvenceinket is az őszi esőcseppektől.

Hogy a kutyák szerelemesei se kerüljenek hátrányos helyzetbe, Ghesquière labradorja, Leon isnpirálta termékek is piacra kerültek.

A Vuitton cég sajtóközleménye szerint a kollekció vakmerő tisztelgés az állatok előtt, mely harmoniában van Grace ikonikus stílusával, Ghesquière igéző különcségével, és tükrözi az állatok iránti feltétlen szeretetet. A kollekció darabjain cicák, kutyák és egerek játékos illusztrációi elevendenek meg.

Egyébként ez a tematika nem áll messze a Vuitton cég filozófiájától. Egy brit művész, Billie Achilleos már 2011-ben érdekes szobrokkal sokkolta nem csak a művészetkedvelőket. Olyan szobrokat kreált, melyekre a divat szerelmesei sem tudtak nemet mondani. Különféle állatok - hódok, tatuk, kaméleonok, szöcskék, mókusok, macskák, baglyok, békák, kígyók, rákok, kacsák, kakasok – kerekedtek kezei alatt Louis Vuitton bőr tárgyaiból, kiegészítőiből, és természetesen táskáiból. A művész, aki luxusszállodát origamival díszített, színházi bábokat alkotott, nem vallja magát művésznek, annak ellenére sem, hogy a Wimbledon College of Art-ban diplomázott. Magáról így vall: „Dolgokat készítek, amelyeket nehéz beskatulyázni.”

A művész által 2010-ben megálmodott, nagyjából húsz Louis Vuitton állatkát üvegbe zárva mutatták be akkora Louis Vuitton londoni, New Bond Street Maison üzletének kirakatában, de egy bagoly, egy nyúl, egy kakas, egy piton bemutatásra kerültek a new yorki 5th Avenue-n is.

Billie Achilleos képzeletbeli állatai akkor nem kerültek kereskedelmi forgalomba, ám a cicás és kutyás kollekció darabjai akár a Vuitton cég Andrássy úti üzletében megvásárolhatók.

(Képek forrása: instagram)