Adatok
| Származási hely: | Wales |
|---|---|
| Magasság: |
kan 25.00-30.00 cm
szuka 25.00-30.00 cm |
| Súly: |
kan 10.00-13.00 kg
szuka 9.00-12.00 kg |
| Szőrzet: | Kettős szőrzet, rövid, vastag, időjárásálló aljszőrrel és hosszabb, durvább fedőszőrrel. |
| Szín: | Vörös, coboly, őzbarna, fekete-cser fehér jegyekkel. |
| További adatok megjelenítése | |
Leírás
A fajta öröksége igencsak ősi. Úgy vélik, amikor a kelták Kr. e. 1000 körül Wales Cardiganshire néven ismert részére költöztek, a corgie-ra hasonlító kutyák érkeztek velük. A név kialakulása a kutya szó kelta megfelelőjéből (corgi) ered. Más mondák szerint, mely generációk óta él, e kicsinyke kutyák neve a törpe (cor) és a kutya (gi) szavak összetételéből, esetleg a „cwr” szóból ered, melynek jelentése megközelítőleg őriz, vigyáz.
Ezeket a kutyákat marhanyájak melletti munkára használták, méretük miatt képesek voltak fürgén mozogni a lábak között, elkerülve a rúgásokat, miközben az állat csánkjába harapva ösztökélték azokat mozgásra.
Ezen tulajdonságuk különösen értékessé vált a walesi farmerek számára, amikor a brit korona úgy határozott, hogy csak a farmjuk körüli, csekélyke területet birtokolhatják és művelhetik meg. A területet elkerítették, a farmerek csak bérlők voltak, minden egyéb hely közösnek minősült, ahol a nyájakat legeltethették.
A corgie munkastílusa sokkal inkább a távolabbi mezőkre terelte az állatokat, mintsem egyben tartotta őket, így nagyobb terület volt adott a legelésre. A küzdelem a farmerek között a legelőkért elvadult, a corgiek pedig sokat segítettek a határvonalak megszabásában. Végül a korona eltörölte a rendelkezést, a gazdáknak pedig lehetőségük nyílt saját területeik birtoklására és megművelésére. Ez ahhoz vezetett, hogy több hagyományos terelőkutyára lett szükségük, a corgie pedig elveszítette munkáját a földeken, és a tűzhely mellé került.
Napjainkban két szorosan összekapcsolódó welsh corgie fajta létezik: a hosszú farkú cardigan és a farok nélküli pembroke. Történetük ugyanaz, és egészen 1934-ig együtt tenyésztették és állították ki őket. Akkor viszont a Kennel Club különálló fajtaként ismerte el a két változatot.
Már az 1930-as évektől igyekeztek hangsúlyozni a különbségeket a fajta elkötelezettjei: a cardigan meglehetősen hosszú farokkal bír, kissé nehezebb csontozatú és hosszabb testű (egy walesi yarddal hosszabb orra hegyétől a kinyújtott farka végéig mérve), mint a pembroke. A cardigan fülei nagyobbak és szélesebben tűzöttek, valamint más színváltozatokban fordul elő.
Eredet és történet
A fajta öröksége igencsak ősi. Úgy vélik, amikor a kelták Kr. e. 1000 körül Wales Cardiganshire néven ismert részére költöztek, a corgie-ra hasonlító kutyák érkeztek velük. A név kialakulása a kutya szó kelta megfelelőjéből (corgi) ered. Más mondák szerint, mely generációk óta él, e kicsinyke kutyák neve a törpe (cor) és a kutya (gi) szavak összetételéből, esetleg a „cwr” szóból ered, melynek jelentése megközelítőleg őriz, vigyáz.
Ezeket a kutyákat marhanyájak melletti munkára használták, méretük miatt képesek voltak fürgén mozogni a lábak között, elkerülve a rúgásokat, miközben az állat csánkjába harapva ösztökélték azokat mozgásra.
Ezen tulajdonságuk különösen értékessé vált a walesi farmerek számára, amikor a brit korona úgy határozott, hogy csak a farmjuk körüli, csekélyke területet birtokolhatják és művelhetik meg. A területet elkerítették, a farmerek csak bérlők voltak, minden egyéb hely közösnek minősült, ahol a nyájakat legeltethették.
A corgie munkastílusa sokkal inkább a távolabbi mezőkre terelte az állatokat, mintsem egyben tartotta őket, így nagyobb terület volt adott a legelésre. A küzdelem a farmerek között a legelőkért elvadult, a corgiek pedig sokat segítettek a határvonalak megszabásában. Végül a korona eltörölte a rendelkezést, a gazdáknak pedig lehetőségük nyílt saját területeik birtoklására és megművelésére. Ez ahhoz vezetett, hogy több hagyományos terelőkutyára lett szükségük, a corgie pedig elveszítette munkáját a földeken, és a tűzhely mellé került.
Napjainkban két szorosan összekapcsolódó welsh corgie fajta létezik: a hosszú farkú cardigan és a farok nélküli pembroke. Történetük ugyanaz, és egészen 1934-ig együtt tenyésztették és állították ki őket. Akkor viszont a Kennel Club különálló fajtaként ismerte el a két változatot.
Már az 1930-as évektől igyekeztek hangsúlyozni a különbségeket a fajta elkötelezettjei: a cardigan meglehetősen hosszú farokkal bír, kissé nehezebb csontozatú és hosszabb testű (egy walesi yarddal hosszabb orra hegyétől a kinyújtott farka végéig mérve), mint a pembroke. A cardigan fülei nagyobbak és szélesebben tűzöttek, valamint más színváltozatokban fordul elő.
Egészség
Átlagéletkora 12-15 év.
Welsh corgi pembroke fajtájú ebeknél más fajtákhoz képest gyakrabban előforduló betegségek lehetnek: degeneratív myelopathy (izomzatot érintő megbetegedés), szürkehályog, csípőízületi diszplázia, porckorongsérv, látóideghártya sorvadás.
Személyiség
A welsh corgie pembroke intelligens és hűséges fajta. Kiváló jelzőkutya, a család védelmét nagyon komoly feladatnak tartja. Játékos és szeretetreméltó, melynek vágya, hogy a család minden pillanatában részese legyen az eseményeknek.
Kifejezetten jól elvan a gyerekekkel, különösen, ha közöttük nő fel és szocializálódik. A pembroke szeret ugatni, egy cseppet ingerlékenyebb, mint a cardigan. Idegenekkel szemben bizalmatlan, és hajlamos a territoriális viselkedésre.
A kölyökkorban elkezdett szocializáció segít a kutyának a különféle helyzetekben való helytállásban.
Küllem és ápolási szükségletek
Rendszeres átkeféléssel és fésüléssel jól rendben tartható a corgie bundája.
Mozgás
Mivel tömör és kellően atlétikus felépítésű, a pembroke szeret a szabadban lenni, vagy akár kutyás sportokban részt venni, legyen az agility, obedience vagy terelőverseny.
A pembroke akkor boldog, ha van feladata, erre ugyanúgy szüksége van, mint a mentális stimulációra. Örül, ha gazdája hosszú sétára indul vele, sőt, minél hosszabbra, annál jobb, főleg, ha annyit játszhat a séta során, amennyit csak akar.
Nevelés
A pembroke nevelése igazi élvezet. Intelligens és tanulékony fajta, gyorsan elsajátít mindent, lelkesedéssel dolgozik. Érzékeny, a kemény nevelési módszerekre és a durva szavakra rosszul reagál. A jutalmazáson és pozitív megerősítésen alapuló nevelés a legcélravezetőbb. Apró kölyökkortól érdemes szocializálni, hogy a szokatlan helyzeteket is megfelelően tudja kezelni.
Etetés
A pembroke jó étvággyal bíró fajta, mely kiváló minőségű tápot igényel. Hajlamos az elhízásra, ez azonban komoly egészségügyi – elsősorban a hátat és a gerincet érintő – problémákat okozhat. A gazda felelőssége, hogy ügyeljen a táp mennyiségére.