Japán akita

Adatok

Leírás

A világ legtöbb országában - kivéve az Egyesült Államok, Kanada és Ausztrália - az amerikai és a japán akita külön két önálló fajta. Az Egyesült Államokban az amerikai akitát egyszerűen csak akitának hívják, de vannak már kezdeményezések a két fajta különválasztására. Eredetük azonos, a különválás a méret és az elfogadható színek miatt következett be. (Az amerikai akiták nagyobbak és több színben fordulnak elő.)

Az akita ősi japán kutyafajta, az ainu és a shiba inu rokona. Kelet-Japán Akita prefektúrájából származik, a környék legnagyobb városa Odate, mely híres volt nagyméretű kutyáiról. Ugyanakkor a fajta eredete időben sok évszázadra vezethető vissza, térben pedig a sarkvidékre tehető, ahol a spicc fajták utat leltek a Honshu keleti hegyeibe.

Ezen spicc fajták legnagyobbika az akita, mely eredetileg őrző és harcos kutya volt. Az 1600-as években a közepes méretű, medvevadász kutyákat, az ún. „akita matagika”-t egymás ellen harcoltatták, kemény kutyaviadalok résztvevői voltak, élet-halál harcot vívtak a ringekben.

Az 1800-as években kezdték el keresztezésüket tosa inukkal és masztiffokkal, minek következtében a méret jelentősen nagyobb lett, a spicc jelleg pedig kevésbé domináns. Ahogy a kutyaviadalok 1908-tól tiltottá váltak, a nemesség új alkalmazási lehetőséget talált e bátor fajta számára: szarvas-, vaddisznó- és medvevadászatok sztárja lett.

A II. világháború alaposan megtizedelte a fajtát, mivel gyakran elkobozták őket, hogy a hadsereg számára kabátot készítsenek bundájukból. Mire a háború véget ért, a fajta a kihalás szélére került, annak ellenére, hogy sok tulajdonos német juhászkutyákkal keresztezte kutyáját, elkerülendő a beszolgáltatást. A háború végére a megmaradt kevéske egyed három típust képviselt: voltak a matagi-akiták, a harci-akiták és a német juhász-keverékek.

Elkötelezett tenyésztők elhatározták, hogy életre hívnak egy olyan típust, melyről úgy érezték, leginkább reprezentálja a japán akitát. Ezzel egy időben amerikai katonák, akik beleszerettek a fajtába, míg Japánban állomásoztak, hazavittek magukkal párat, megalapozva az amerikai akita tenyésztését.

Az 1956-ban alakult amerikai fajtaklub komoly munkát végzett, melynek eredményeképpen 1972-ben az AKC hivatalosan is elismerte az amerikai akita fajtát. Ekkortájt még nem volt együttműködés a japán és az amerikai kennel klubok között, sőt, egymás törzskönyveinek elismerése sem történt meg. Így az amerikaiak nem tudtak japán kutyákat vérfrissítésként beszerezni, ezért a két ország kutyái elkülönülten fejlődtek. Ez vezetett a típusbeli különbségekhez.

Eredet és történet

A világ legtöbb országában - kivéve az Egyesült Államok, Kanada és Ausztrália - az amerikai és a japán akita külön két önálló fajta. Az Egyesült Államokban az amerikai akitát egyszerűen csak akitának hívják, de vannak már kezdeményezések a két fajta különválasztására. Eredetük azonos, a különválás a méret és az elfogadható színek miatt következett be. (Az amerikai akiták nagyobbak és több színben fordulnak elő.)

Az akita ősi japán kutyafajta, az ainu és a shiba inu rokona. Kelet-Japán Akita prefektúrájából származik, a környék legnagyobb városa Odate, mely híres volt nagyméretű kutyáiról. Ugyanakkor a fajta eredete időben sok évszázadra vezethető vissza, térben pedig a sarkvidékre tehető, ahol a spicc fajták utat leltek a Honshu keleti hegyeibe.

Ezen spicc fajták legnagyobbika az akita, mely eredetileg őrző és harcos kutya volt. Az 1600-as években a közepes méretű, medvevadász kutyákat, az ún. „akita matagika”-t egymás ellen harcoltatták, kemény kutyaviadalok résztvevői voltak, élet-halál harcot vívtak a ringekben.

Az 1800-as években kezdték el keresztezésüket tosa inukkal és masztiffokkal, minek következtében a méret jelentősen nagyobb lett, a spicc jelleg pedig kevésbé domináns. Ahogy a kutyaviadalok 1908-tól tiltottá váltak, a nemesség új alkalmazási lehetőséget talált e bátor fajta számára: szarvas-, vaddisznó- és medvevadászatok sztárja lett.

A II. világháború alaposan megtizedelte a fajtát, mivel gyakran elkobozták őket, hogy a hadsereg számára kabátot készítsenek bundájukból. Mire a háború véget ért, a fajta a kihalás szélére került, annak ellenére, hogy sok tulajdonos német juhászkutyákkal keresztezte kutyáját, elkerülendő a beszolgáltatást. A háború végére a megmaradt kevéske egyed három típust képviselt: voltak a matagi-akiták, a harci-akiták és a német juhász-keverékek.

Elkötelezett tenyésztők elhatározták, hogy életre hívnak egy olyan típust, melyről úgy érezték, leginkább reprezentálja a japán akitát. Ezzel egy időben amerikai katonák, akik beleszerettek a fajtába, míg Japánban állomásoztak, hazavittek magukkal párat, megalapozva az amerikai akita tenyésztését.

Az 1956-ban alakult amerikai fajtaklub komoly munkát végzett, melynek eredményeképpen 1972-ben az AKC hivatalosan is elismerte az amerikai akita fajtát. Ekkortájt még nem volt együttműködés a japán és az amerikai kennel klubok között, sőt, egymás törzskönyveinek elismerése sem történt meg. Így az amerikaiak nem tudtak japán kutyákat vérfrissítésként beszerezni, ezért a két ország kutyái elkülönülten fejlődtek. Ez vezetett a típusbeli különbségekhez.

Egészség

Az akiták átlagéletkora 10-12 év.

Japán akitáknál más fajtákhoz képest gyakrabban előforduló betegségek lehetnek: különféle daganatok, könyökízületi diszplázia, csípőízületi diszplázia, a pajzsmirigy alulműködése, növendék korban jelentkező, autoimmun eredetű sokízületi gyulladás, súlyos izomgyengeség; autoimmus eredetű hólyagképződéssel kísért bőrbetegség, PRA (Progresszív Retina Atrophia, azaz látóideghártya sorvadás), faggyúmirigy daganat, és von Willebrand szindróma (VIII. véralvadási faktor hiánya miatt kialakuló véralvadási zavar).

Személyiség

Rettenthetetlen, bátor, erős, független és intelligens - ezek a legjellemzőbb szavak leírására. Kemény és makacs, robosztus kutya, mely erős, de szerető kezet igényel.  Az akitát nem lehet kényszeríteni valamely feladat elvégzésére, de ha egyszer megmutatják neki, mi a kívánatos, eléggé együttműködő. Más állatokkal szemben agresszív, környezetét, területét a betolakodókkal szemben védi, legyen az ember vagy más élőlény. Ugyanakkor családja számára szeretetteljes társ. Az unalom okozta bajok megelőzése érdekében az akita elegendő foglalkoztatást igényel.

A fajta igencsak hűséges, erről egyetlen történet sem beszélhet jobban, mint Hachiko története. Hachiko gazdájával, egy egyetemi professzorral minden reggel elment a Shibuya vasútállomásra, ahol egész nap várt, mígnem gazdája este visszaérkezett. Egy napon a professzor végzetes agyvérzést kapott az egyetemen, és többé nem tért haza. Bár örökbe fogadták, Hachiko rendszeresen visszatért korábbi otthonához, és tíz éven át minden áldott nap elment az állomásra, míg csak utol nem érte a halál. Emlékére a vasútállomáson szobrot emeltek, de szerte Japánban több Hachiko szobor is található.

Mivel igen domináns fajta, más állatokkal csak akkor tartható együtt, ha kölyökkorától erre szocializálták. Ám ebben az esetben is ügyelni kell olyan apróságnak tűnő dolgokra, mint a külön etető- és itatótál. Ha az akita nem gyerekek között nő fel, nem szabad gyerekkel egyedül hagyni, mert nem mindig tűri meg az apróságokat.

Küllem és ápolási szükségletek

Dús, kettős szőre rendszeres és következetes ápolást igényel, hogy a szép küllem, és a jó közérzet is megmaradjon. Nem vedlik folyamatosan, de évi néhány alkalommal elhullajtja aljszőrét. Ilyenkor napi átkefélés szükséges, hogy a nagyobb szőrcsomókat, filceket könnyebben el lehessen távolítani.

Mozgás

Az akiták értékelik és mohón áhítják a sétákat, napi jó pár alkalommal. Mivel más kutyákkal - különösen az azonos neműekkel - szemben agresszívek lehetnek, a mozgás, séta során különösen kell figyelni rájuk. Kutyafuttatóban játszani csak olyan akitával lehet, amelyik megfelelően szocializálódott más kutyákkal és az emberekkel.

Nevelés

Dominanciája miatt mindig és mindenütt vezető szerepre törekszik, a családon belül is. Csak olyam ember vállaljon akitát, aki képes kezéből nem kiadni a falkavezér szerepet, mert az bizony kemény helyzetekhez vezethet.

A fajtát vadászatra és munkakutyaként tenyésztették, így eredendően önálló gondolkodó. Az ismétlődő kérések, különösen, ha nem esnek egybe az ő gondolkodásmódjával, untatják.  Épp ezért a kis részekben adagolt leckék a célra vezetőek.

Észre lehet venni, hogy amint a kutya elunja magát, egyszerűen elsétál. Ilyenkor érdemes új módszert kitalálni, hogy ismét fel lehessen kelteni a figyelmét. Ha kölyökkorától foglalkozik vele olyan ember, aki megérti, és akit a kutya maximálisan elfogad, az akita megfelelően nevelhető. Kiemelkedően fontos a az igen korán elkezdett szocializáció.

Etetés

Bár az akita közel sem igényel akkora mennyiségű eledelt, mint azt más fajtákból kiindulva mérete alapján gondolnánk, ennek ellenére elengedhetetlen a kiegyensúlyozott, kiváló minőségű eledel.