Kutyás Critical Mass - Egy a falka!

Kutyás Critical Mass - Egy a falka!

2019-10-12 13:00:00 - 2019-10-12 16:00:00

3 millió – egy 2018-as kutatás szerint ennyi kutyát tartunk mi, magyarok. Ami azt jelenti, hogy emberek több mint harmada él olyan háztartásban, ahol legalább egy kutya is lakik velük. Ez Budapestre nézve közel fél millió ebet jelent, csaknem minden negyedik ember tart kutyát a fővárosban, ami még európai szinten is kiemelkedő szám. Ám a magas kutyatartási kedv akaratlanul a konfliktusok megnövekedésével is együtt jár, hiszen a szűkös városi környezet alapvetően korlátozza a szabad kutyázás lehetőségeit, így mindig több az összeütközés, mint ami indokolt lenne.

Ezért döntöttünk úgy, hogy 2019 őszén megrendezzük az első Kutyás Critical Mass-t, amelynek fő jelmondata: Egy a falka!

A kutyatulajdonosok összetartó közösség, de a városban a nem kutyásokkal is egy az érdekünk: egy mindenki számára élhető, szabad és boldog élettér.

A rendezvénnyel elsősorban a városvezetés figyelmét szeretnénk felhívni: a kutyák velünk, köztünk élnek, és attól, hogy az önkormányzatoknak sem megközelítő adataik, sem megfelelő felkészültségük nincs a városi kutyázásra vonatkozóan, attól még senkit nem érhet hátrány csak azért, mert négylábú családtaggal osztja meg otthonát. A városi kutyások szűkös élettere sajnos a nem kutyás közösségekben is ellenérzéseket szül, hiszen megfelelő feltételek híján a felelős kutyatartás szabályainak betarthatósága is csorbul.

A vonulás 13 órakor a Szent István Bazilikától indul majd és a Hősök teréig tart – természetesen békés, jól szocializált kutyákkal és felelős gazdikkal.

Várjuk a lehetséges társszervezetek csatlakozását a kezdeményezéshez, és reméljük, hogy a kutyát nem tartó városlakók is ott lesznek majd a négylábúak mellett a kritikus tömegben!

Kedves résztvevők és érdeklődők!
Szeretnénk pár szabályt és tudnivalót ismertetni a rendezvénnyel kapcsolatban:
1. A kutyaürüléket minden gazdi köteles összeszedni és kukába helyezni kutyái után. Ha kifogynál zacsiból vagy otthon hagytad, semmi baj, a rendezőknél lesz bőven, kérj nyugodtan!
2. Ne hagyjuk az ebeket járműveket lepisilni, lehetőleg irányítsuk a kutyáinkat zöld felületre (fűre, bokorra). Ha betonra, házfal stb. menne vízelet, azt öntsük le vízzel. A szervezők készülnek pár palackkal, de ha a gazdi tudja, hogy ilyen megeshet, jó ha ő is készül és figyel.
3. Mindenki pórázon vezetett kutyával érkezzen és oltási könyv (vagy az oltási könyv fontos oldalainak fényképei, mint pl. chip szám és oltások dátumai) legyen nála.
4. Ne engedjük kutyáinkat más ismeretlen kutyákhoz kérdezés nélkül, pórázon amúgy sem illik és veszélyes is.
5. Ha a kutyánk kicsit ijedős vagy nem túl szociális, ne terheljük azzal, hogy a menet közepébe vezetjük, lehet a szélén vagy a végén, megfelelő távolságot tartva is sétálni. Ha pedig fél, szorong, vagy egyéb okokból nem alkalmas egy ilyen rendezvényen részt venni rengeteg kutya és ember között, akkor ne kockáztassunk és ne stresszeljük feleslegesen, lehet kutya nélkül is csatlakozni!
6. Figyeljünk egymásra és kutyáinkra! Ha bármi problémát észlelsz, fordulj a szervezőkhöz!
7. Végezetül pedig a menet végén közös pórázemelést tervezünk, így, ha nem tudod biztonságban lecsatolni kutyádról a pórázt, jó ha hozol magaddal még egyet.

1051 Budapest, 05. kerület Szent István tér 1. (Szent István Bazilika)

Web: https://www.facebook.com/events/391838771685470/

1051 , Szent István tér 1. (Szent István Bazilika)
Kutyás események