Ma nagyon fontos dolgom volt, egész nap aludtam. Ez nagyon nehéz feladat ám, mert ilyenkor versenyt alszom a szőrmókmancival. Megy a versengés, hogy ki tud többet aludni gyorsan. Én a kanapén fetrengek, a szőrmók meg vagy a vasalt ruhákat veszi célba, vagy a relax fotelban pöffeszkedik. Egyébként az ő különös ismertetőjele, hogy szereti a meleget, napfény hatására akár ki is virágzik. Na jó, nem, ez csak túlzás, mert akkor is csak egy szőrös, nyávogós macska marad, de tény, hogy egyébként szeret napozni.
Szóval mi versenyt alszunk, és iyenkor a Rém ki van akadva, hogy milyen jó dolgunk van. Persze őt reggel meg kivertük az ágyból! Menhelyes Makka ugyebár reggel fél öttől kb. hatig aktív, ilyenkor ordítva dorombol, szeret mindenkit, és persze kaját követel. Letelik az idő, és ez a kedvesség elmúlik. Addig kiordítja magának a reggelit, a simit, a figyelmet, utána pedig utálatosan kis görénygizivé változik, és fontos alvásba kezd. Ilyenkor már én sem merem zavarni, mert pokoli élesek a randa kis karmai. Ja és harapni is tud.
Az anyám szerint én vagyok a kedvesség, a szőrős meg maga a sátán. Na végre! Végre rájött, hogy ebben lehet némi igazság, mert én nem csak akkor szeretem a Rémet ha éhes vagyok! De ugye a macskák már csak ilyenek. Hűtlen kis érdek-dögök. Mi, kutyák, különösen én, a bullterrier, Istenként szeretem a gazdám. A szőrmókmanci pedig mezei szolgának tekinti a Rémet, akinek a feladata az ő igényeinek a kiszolgálása. Nem vagyunk egyformák, de mégis, valamiféle rejtélyes módon egyformán szeret bennünket az Anyánk.