Vannak aprócska fajták, mint a yorkshire terrier vagy a kínai meztelen kutya, amelyek alig vagy egyáltalán nem hullajtanak szőrt. Sok gazda számára ez igen fontos tényező, ám ők inkább nagytestű kutyára vágynának, nem pedig ölebre.
Attól, hogy nem feltétlenül szeretnének futni, kirándulni az erdőben kedvenc négylábú barátjukkal, ámde szeretnék, ha őrizné a házat, a kertet, még nem biztos, hogy a sok szőrrel is kínlódni vágynak. Szerencsére, bár nincs olyan kutyafajta, amelyik egyáltalán ne hullajtaná a szőrét, vannak olyanok, amelyekre ez kevésbé jellemző. Ezen fajták némelyike hipoallergénnek is mondott, ami bár nem teljesen igaz, de tény, hogy allergiás embereknek sokkal kevésbé okoznak kellemetlen tüneteket.
De milyen fajták közül választhat az, akinek ilyen igényei vannak?
Airedale terrier
Az airedale terrier a „terrierek királya” néven ismert, ugyanis a terrier fajták közül a legnagyobb termetű. A Yorkshire megyei Aire folyó völgyében, Nyugat-Riding-ban alakult ki, a 19. század közepén. Elsősorban róka, menyét, vidra, borz és vízi patkány vadászatára használták, valamint apróbb vadakra, később pedig humanitárius célokat is szolgált.
Az airedale terrier igazi terrier. Bátor, de nem kifejezetten verekedős kutya, de vészhelyzetben nincs ellenfél, amely elől meghátrálna. Nem csak jó vadászkutya, de remekül úszik, kiváló futó és ugró, emiatt pedig sok kutyás sportban nagyszerűen megállja a helyét.
Nem vedlik olyan mértékben, mint sok más terrier fajta. Szőrét trimmelni kell, ezt azonban célszerű profi kutyakozmetikusra bízni. Naponta szükséges a teljes bunda kikefélése, segítendő az elhalt szőrök eltávolítását. Amennyiben ez nem történik meg, a bunda rendezetlen és bozontos lesz. A meglehetősen intenzív szőrápolás a kutya egész életén át szükséges.
Afgán agár
Ez az ősi agárfajta több ezer évvel ezelőtt Afganisztán, India és Pakisztán területén alakult ki, az ember és az állatok őrzésére és védelmezésére. Nem csak kedves pásztorkutya, de igazi gyilkos fegyver is. Az afgán agár mindig is önállóan gondolkodó kutya volt, olyan fajta, mely a világ e tájainak zordon környezetét megfelelően tudta uralni. Régebben az afgán emberek számára tilos volt idegeneknek eladni nemzeti kutyafajtájukat, így az első példányok csak a 20. század fordulóján érkeztek Európába és Amerikába. Manapság elsősorban különleges szépségüket díjazzák szerte a világon.
Atlétikus felépítésű, határozott fajta, edzett és ruganyos. Erős vadászösztöne miatt szívesen fut el macskák vagy más kis állatok után. Szeretete a gazda, a család iránt határtalan.
Szőrzete, mely minimálisan hullik, intenzív ápolást igényel. Az ápolás macerás, mert a szárazon történő kikefélés károsítja a bundát, ezért gyakorta kell fürdetni. A fül hosszú szőrzete nem szabad, hogy az eledelbe vagy a vizes edénybe lógjon, így általában felkötik egy, a fejre és a nyakra húzható, levágott nadrágszár-darabhoz hasonló anyaggal. A rossz hír, hogy még azok az afgánok is rendszeres ápolást igényelnek, melyeknek a szőrét lenyírják.
Barbet
A Franciaországból származó fajta nevét a „barbe”, azaz szakáll szóról kapta, mely egyik jellegzetessége. Ősi vízi vadász fajta, feltehetőleg a ma ismert vízi vadász fajták őse, ide értve az uszkárt és az újfundlandit is. Századokon át vízi elhozó kutyaként szolgált a barbet, az ő feladata volt az elejtett szárnyasok vízből való kihozatala. Szolgált emellett terelőkutyaként, és megbecsült társként is.Az egyik, ha nem a legrégebbi európai kutyafajta.
Kedves, hűséges, játékos és szeretetteli fajta, mely rajongással kötődik gazdájához. Nem félénk, de nem is agresszív. Imád mindent, ami vízhez kötődik, ha úszásról van szó, az időjárás teljes mértékben lényegtelen tényező.
Izmos felépítésű fajta, hosszú szőrrel, mely gyapjas és göndör, az uszkárhoz hasonlóan. Ha nem kefélik ki rendszeresen, a barbet sűrű, gyapjas szőre elkezd zsinórokba rendeződni. Bár a nyírás sok munkától kíméli meg a gazdát, ám nem szabad elfelejteni, hogy a kutyának szüksége van bundájára, hiszen egyrészt megvédi az időjárás viszontagságaitól, másrészt ez adja jellegzetes barbet-küllemét.
Briard
A briad feltehetőleg a középkorban alakult ki és közeli rokonságban áll a rövidszőrű beauceronnal, sőt, olyannyira, hogy valójában a fő különbség kettőjük között csak a szőrzet. Hosszú éveken át ez a fajta nagy megbecsülésnek örvendett: I. Károly frank császár párokat ajándékozott a barátainak, Napóleon katonai táboraiba is magával vitte kutyáit, Thomas Jefferson, az USA egykori elnöke jó néhányat importált az amerikai farmokon való használatra, Lafayette, a liberális gondolkodású francia arisztokrata, katonatiszt, politikus, aki az amerikai függetlenségi háborúban tábornokként harcolt George Washington vezérlete alatt, amerikai farmjára küldött néhányat. A briad olyannyira értékes volt a hadászat számára is – a frontvonalak között szállította a felszereléseket, felkutatta a sebesült katonákat, szállította a lőszer-utánpótlást -, hogy az I. világháborúban a francia hadsereg hivatalos kutyafajtájává nevezték ki.
Természetük meglehetősen független, ám mégis, a briardok gyengéd és kedves természetükről ismertek. Tele vannak szeretettel és kifejezetten kedvelik a gyerekeket, mindez pedig megfelelő szocializáció és nevelés mellett kiváló családi kutyává teszi ezt a kedves kinézetű, kefepofa fajtát.
Nagyon minimálisan hullajtja csak szőrét, ám megfelelő gondoskodás nélkül a bunda kócos lesz, emiatt pedig kényelmetlen „viselet” a kutya számára. Ennek megelőzésére heti néhány alkalommal ki kell kefélni a bundát. Fülei és pofája külön figyelmet igényelnek, mindig tisztának kell lenniük az egészség megőrzése érdekében.
Óriás schnauzer
Az óriás schanuzer egyike a három schanuzer fajtának, mely Németországban alakult ki. Bár az óriás, a standard és a törpe változat úgy tűnik, egy fajta, csak különböző méretben, valójában azonban három önálló fajta. A standard változat volt az, amely a másik két fajta alapjait adta. A fajta Dél-Németországban alakult ki, mint marhapásztor kutya. Ősei rövidszőrű hajcsár kutyák, szálkásszőrű juhászkutyák, valamint feltehetőleg német dogok és flandriai bouvier-ek voltak. A régi idők schnauzerei az erdők borította tájakon a marhacsordák mellett a lovas kocsikat is kísérték, védelmezték. Mindehhez kitartó, minden időjárási körülményt jól tűrő kutyára volt szükség.
Bátor, élénk, őrző hajlamokkal rendelkező fajta, igazi munkakutya, terrier temperamentummal. Komolyan veszi munkáját és soha nem hátrál meg, igazán féktelen és játékos, szelíd óriás.
Bár van aljszőre, nem vedlik, ámde rendszeres ápolást igényel, ami kikefélésből és időszakos trimmelésből áll. A szakáll és a szemöldök, valamint a fülek nyírást igényelnek.
Greyhound
A Kr. e. 4. századra tehető egyiptomi sírokban találtak olyan kutyaábrázolásokat, melyek megjelenésükben igencsak hasonlítanak a ma ismert greyhound és saluki fajtákra, tehát igencsak ősi kutyákról beszélünk. A greyhound rendkívüli vadászeb, mely gyors zsákmányok vadászatára lett kitenyésztve, a leggyorsabb kutyafajtaként ismert, képesakár a 70 km/óra sebesség elérésére is.
A gyorsasága és a versenyeken elért sikerei mellett kedves, szeretettel teli, játékos és nemes megjelenésű eb. Hihetetlenül elegáns, fejedelmi megjelenésű állat, mely kiválóan megállja helyét a vadászatokon. Ugyanakkor kiváló társ is, ösztönösen együttérző, kiválóan kezelhető, tanulékony és telve van játékos humorral.
A rövid, sima szőrzet nem túl sok ápolást, valójában csak időszakos átkefélést igényel. Egy kutyakesztyűs átdörgöléssel az elhalt szőrszálak könnyen eltávolíthatók, és a bunda, amely csak minimálisan hullik, máris fényes és rendezett.
Ír vízi spániel
Írországban évszázadokon át alkalmaztak spániel típusú kutyákat a vízi vadászatok során. Az 1850-es éveket megelőzően két jellegzetes vízi spániel típust különböztettek meg az írek. Az egyik kicsi volt, és egyszínű, hullámos szőrű - az ország keleti részén, míg a másik nagyobb, göndör szőrű - délen. 1830-as évekig ez a két típus jellemezte az állományt, amikor is Justin McCarthy elkezdte a ma ismert ír vízi spániel típus tenyésztését. Boatswain nevű kutyáját tartják a fajta ősapjának.
Az ír vízi spániel igencsak sokoldalú eb, képes rezzenés nélkül végigdolgozni egy nehéz, fárasztó napot, ugyanakkor szeretetteli és játékos oldala miatt kiváló társkutya. Családjával barátságos, igazi nemes lelkű bohóc, mindig készen a játékra, ám az idegenekkel szemben bizalmatlan és távolságtartó. Intelligens és örömmel tesz szerettei kedvére, bár időnként elég makacs. Kiváló jelzőkutya. Sajnos, a korai szocializáció hiánya miatt túl gyanakvó lehet, ezért nevelése és tanítása sok figyelmet igényel.
A tündéri, göndör szőr szőrhullása minimális, és nem kell nyírni sem, mint az uszkárokat, ám azért a bunda rendszeres ápolást igényel, mivel hajlamos a csomósodásra és filcesedésre. A kikefélés és fésülés legalább heti rendszerességgel elkerülhetetlen, és időszakonként trimmelni kell. A nagy és lelógó fülek szellőzése nem a legjobb, ezért rendszeresen tisztítani kell a füleket a fülfertőzések megelőzése miatt.
Komondor
A komondor, Magyarország jellegzetes pásztorkutyája igazi robosztus szépség, mely a múlt és a jelen kapcsolatát szimbolizálja. A legendák szerint a X. században pásztorok egy alom farkaskölyköt találtak, melyek közül a leginkább kutyaszerűeket kiválogatták. Ezeket kiképezték a juhok körüli munkára, majd ősi kutyákkal keresztezték. Ennek eredménye lett állítólag a komondor. Ezt a fajtát évszázadok óta használják őrző-védő kutyaként, védik a juhokat a farkasoktól és más ragadozóktól, valamint őrzik a gazdaságot és a családot.
A komondor igencsak önálló gondolkodású, független akaratú és erősen territoriális fajta, melynek gyakorlott gazdára van szüksége, aki megérti gondolkodását és elkötelezett a kutya szocializációja és nevelése iránt. Az olyan gazdával szemben, aki kemény, de korrekt, a kutya tiszteletteljes és kedves lesz.
A zsinóros bunda célja eredetileg az volt, hogy a kutya beleolvadjon a nyájba, és így könnyebben óvhassa őket. A teljesen zsinóros komondor védett az időjárás viszontagságaival szemben, legyen az eső, hideg vagy kánikula, de ugyanúgy védett a ragadozók fogai és karmai ellen is. A fajta jellegzetes zsinórjai természetesen növekednek, ám ez nem jelenti azt, hogy nem igényel ápolást a bunda. Sőt, speciális kozmetikai munka szükséges az ilyen szőrzet rendben tartásához, mégpedig kölyökkortól kezdve. A legtöbb gazda heti 2-3 órát tölt a zsinórok kézzel való szétválasztásával, de a fehér szín megőrzése még tovább bonyolítja az amúgy sem egyszerű feladatot. A szőrzetet nem szabad sem kikefélni, sem fésülni.
Uszkár – óriás- vagy királyuszkár
Az uszkár nagy valószínűséggel Németországból származik, erre utal a „pudel” elnevezés is, mely a vízben való játékot jelzo, ámde Franciaország volt az a hely, ahol az uszkár fajta végleges típusa kialakult, és ahol népszerűsége mindig is a legnagyobb volt. Itt a fajta „caniche” néven ismert, az elnevezés a „cien” (kutya) és a „canard” (kacsa) szavak összetételéből ered. Mind a német, mind a francia elnevezés egyértelműen utal a fajta vízi vadász mivoltára.
Egykoron a fajta intelligenciája, tanulékonysága és elbűvölő külleme, valamint kedves természete miatt nem csak a nemesség, de a cirkuszi közönség kedvence is lett, és népszerűsége ma is tart. Köszönhető ez a négy méretnek és a temérdek színváltozatnak is, hiszen uszkár létezik toy, törpe, közép és standard méretben is.
Az óriás uszkárt, melyet sokfelé királyuszkárnak is neveznek, büszke, intelligens, elegáns megjelenésű, szeretettel teli, érzékeny fajta, mely a családjához erősen kötődik. Gyerekekkel és más kutyákkal is jól kijön, az összes méret közül a legnyugodtabb.
Szőrzet és ápolás tekintetében nincs különbség a méretek között, mindegyikük esetében s figyelmet igényel. A természetesen göndör és sűrű szőrzet nem hullik, nem vedlik, de viszonylag gyorsan nő, ezért jellemzően hathetente nyírni kell. A nyírások között a szőrzetet rendszeresen ki kell kefélni és fésülni. A nyírási formáknak temérdek változata van, bár újra divat – és nem csak az őshazában – a szőrzet zsinóros jellegének megtartása.
Portugál vízi kutya
Úgy tartják, hogy egészen a közép-ázsiai halászok mellett dolgozó kutyákig eredeztethető vissza a portugál vízi kutya származása, mégpedig a Kr. e. 700-as évekig. Ez a fajta hosszú évszázadokon át elengedhetetlen társa volt a portugál halászoknak, végig az ország hosszú tengerpartja mentén, ámde a technika fejlődésével és a kereskedelem átalakulásával a fajta a kihalás szélére került. Feladata hosszú évszázadokon át az volt, hogy a halakat a halász hálója felé tereljék, de munkája lett még tárgyak elhozása a vízből, szállított üzeneteket és tárgyakat is hajók, valamint a hajók és a tengerpart között.
Kifejezetten intelligens és kitartó fajta. Félelem nélkül veti magát akár a jeges vízbe is, ha el kell hozni egy hálót, vagy halakat kell abba terelnie, és bizony addig nem fejezi be munkáját, amíg teljesen el nem végezte azt.
A kutya által végzett munka hatékonysága szempontjából mindig is kritikus volt a szőrzet minősége és a kutya mérete. Elég erősnek és keménynek kellett lennie, hogy a tajtékos tengerben is tudjon dolgozni és navigálni, míg a nem hulló, sűrű és vízálló bunda, valamint az úszóhártyás lábak melegen tartották akár a hideg vízben is. Jelenleg két szőrtípus ismert, az egyik hosszabb és hullámos, a másik pedig göndör, mint az uszkáré. Ápolás szempontjából mindkét szőrtípus sok gondozást igényel, mivel, bár nem hullajtja szőrét, a rendszeres kikefélés és fésülés a hosszabb szőrzet esetében elengedhetetlen, ráadásul időnként trimmelni is kell.
Saluki
A kecses és elegáns saluki, azaz perzsa agár eredete egészen az ókori Egyiptomig nyúlik vissza. Ez a fajta jellegzetes mintája annak, hogyan is nézhetett ki a házasított kutyák legősibb típusa, ezt mutatják meg a Nílus felső régióiban feltárt sírokban találtak saluki képi ábrázolások, de bebalzsamozott, mumifikálódott kutyatetemek is. Maga a saluki név a Közel-Kelet egy régmúlt arab városának nevéből ered, a várost Saluq-nak hívták, a kutyafajta pedig erősen köthető a Közel-Kelethez és az arab világhoz. A saluki éleslátása és hihetetlen sebessége (akár 64,5 km/óra gyorsaságra is képes) miatt kiváló vadász-agár, így az Egyiptomtól Mezopotámián át, Szíria, Arábia, Palesztina és Perzsia vidékén elterülő, hatalmas területen élő sivatagi törzsek vezetői szarvas, róka, nyúl, de akár gazella vadászatára is használták őket. A hagyomány szerint minden törzs kitenyésztette a maga salukiját, alkalmazkodva a területi jellegzetességekhez és az ott található vadállományhoz.
Ez a fajta nem csak méltóságteljes, intelligens, de igencsakfüggetlen személyiség. Szelíd és higgadt, gazdája iránt szeretetteljes, bár közel sem ölbe bújós, puszilkodó fajta. Idegenekkel szemben tartózkodó, akár félénknek is tűnhet. Mivel igencsak erős benne a vadászösztön, a kisebb állatokat (a család cicáit, nyuszijait, de a tengerimalacokat, hörcsögöket is) zsákmánynak tekinti. A jó hír, hogy a perzsa agár nem ugat túl sokat, de jellegzetes, éneklő hangot hallat, ha jelezni akar valamit, vagy amikor ideges.
A fajtának k szőrtípusa ismert, az úgynevezett tollas változat és a rövidszőrű persza agár. A tollas szőrzetet hetente néhány alkalommal át kell kefélni és kifésülni a láb, valamint a fülek zászlóit, de a rövidszőrű változatnál az esetenkénti, gumikesztyűs átdörgölés is elegendő.
Xoloitzcuintli - standard
A Xoloitzcuintle egy mexikói kutyafajta, a kevés szőrtelen ebek legnagyobbika. Kialakulása az időszámítás előtti 1500-as évekre tehető, és nevezik mexikói meztelen kutyának vagy röviden Xolo-nak is. Az azték birodalomban egykoron igencsak nagy népszerűségnek örvendett, tartották ölebként, használták ágymelegítőnek, de a vallási szertartásokon áldozatként is bemutatták őket. Amikor a spanyol konkvisztádorok porig rombolták az azték birodalmat, állítólag ínyencfalatként fogyasztották a kutyák húsát. A fajta gyorsan a kihalás szélére került, és csak a mexikói ebtenyésztők az ötveners években kezdett áldozatos munkájának köszönheően menekült. Ezzel együtt a fajta a mai napig igencsak ritka, és temérdek tévhit, valamint népi gyógymód köthető hozzá őshazájában.
Egyébként ez a fajta is három méretben létezik, a miniatűr (25cm - 35cm), aközép (36cm - 45cm) és astandard (46cm - 60cm) változat ismert és mindhárom méreten belül léteznek kopasz és szőrös egyedek is. Állítólag, mivel verejtékmirigyekkel rendelkezik, nem liheg, ha melege van.
A xolo kifejezetten szeret társaságban lenni, igazán odaadó és kedves fajta, mely nagyon jól kijön a gyerekekkel. Nyugodt, intelligens, sőt esetenként félénk és visszafogott, főleg idegenekkel szemben tartózkodó, de gond nélkül elfogadja más kutyák vagy más háziállatok jelenlétét. Nem ugat, hangadása inkább sikításra hajaz.
A szőrtelen változat esetében javarészt bőrápolásról beszélhetünk, hiszen a bőrt kell védeni a napégés, illetve a kiszáradás ellen, és télen, hidegben nem árt egy kabátka sem. A szőrös változatot időnként ki kell kefélni és fésülni, hogy a szőr ne álljon csomókba.
