A Lhasa apsot történetét vizsgálva lehetetlen elkülöníteni a fajta fejlődését a tibeti emberektől és erős hitüktől a buddhizmusban. Egy tibeti ember soha nem tekinti kutyáját a tulajdonának. A buddhisták hisznek az újjászületésben. Az újjászületés nem feltétlenül emberalakban következik be, elképzelhető, hogy a túlvilágra távozó ember tudatlansága vagy a szeretet hiánya miatt egy állat, esetleg egy kutya alakjában tér vissza a földre.
Ahogy az emberek számára, úgy az állatok számára is több fokozata van az újjászületésnek.
Amikor egy szeretett lhasa apsot ajándékoztak egy magas rangú lámának, akkor azt nem a láma kedvére és örömére tették, hanem azért, mert hittek abban, következő életében már ember alakban fog újjászületni, hiszen egy szent ember melletti élet a kutyát is jobbá teszi.
Neve utal eredetére, hiszen Tibet fővárosáról, Lhasa-ról kapta. Gyakorta nevezik „abso seng kye”-nak, azaz „ugató őrszem oroszlánkutyának”, de hívják még „shin troun”-nak, azaz „talizmánkutyának” is. Egy elmélet szerint az apso név kecskét, kecskefélét jelentő tibeti szó, a „rapso” rontott változata, és az elnevezés oka, hogy a fajta szőrét hasonlatosnak tartották a tibeti pásztorok által tartott kecskék szőréhez. Más elmélet szerint a szó jelentése nem más, mint „szakállas”.
Európai ember számára Tibet a misztikum világa, talán még inkább, mint a többi ázsiai ország. Elsősorban elszigeteltségének köszönhető ez, hiszen az ország, mely hosszú évtizedek, de talán évszázadok óta politikai csatározások színtere, a Himalája lábánál fekszik, két oldalról a hatalmas hegy, északon Mongólia, keleten pedig Kína határolja. A „világ tetején”, ahogy Tibetet nevezik, széltében és hosszában kolostorokat találni.
A kolostorokban élő lámák nagy becsben tartották mindig is a kutyákat, pontosan az újjászületésbe vetett hitük miatt.
Ők úgy mondják, a lhasa apsok korábban farkasok voltak, melyeket a tibeti emberek megszelídítettek. A szerzetesek és az apácák hiszik, hogy a lhasa apsok olyan apácák és szerzetesek, akik egy korábbi életükben megszegték esküjüket. Éppen ezért nagy szertetettel és odafigyeléssel kell velük törődni, hogy esélyt kapjanak következő életükben az emberi testben történő újjászületésre.
Ellentétben kisméretű rokonaival, a lhasa apso soha nem volt öleb, császári kedvenc.
Elsődleges feladata az őrzés volt – kiváló intelligenciája és jó hallása révén meg tudta különböztetni a barátot az ellenségtől. E tevékenységét mind a kolostorokban, mind a családi porták körül „űzte”. Nagy becsben tartották, és akárcsak a többi fajtát, a lhasa apso-t is tilos volt külföldre vinni. Egyedül a dalai láma privilégiuma volt a kutyák ajándékozása – általa jutott néhány egyed kínai és más uralkodókhoz.
Közel negyven éven keresztül következetesen összekeverték a shih-tzu-val, ami nem is véletlen, hiszen a két fajta időről időre keveredett.
Bár már Mrs. A. McLaren Morrison 1901-ben egy lhasa apoval érkezett haza Angliába, az akkoriban – tévesen – lhasa terriernek nevezett fajta még nem aratott átütő sikert, kevesen ismerték. Nyugati utazók beszámolói először 1904-ben jelentek meg a fajtáról, majd 1920-ban kerültek a további példányok Angliába, F.M. Bailey révén. 1929-ben debütáltak kiállításon.
Amerikába is egyenesen Tibetből érkeztek kutyák. Ritka dolog ez, hiszen általában Európa érintésével, európai tenyésztők kenneleiből jutott át a legtöbb fajta az Újvilágba. Azonban a XIII. Dalai Láma C. Suydam Cutting természettudósnak Tibetben kötött barátságuk emlékére 1933-ban egy lhasa apso párt ajándékozott. A fajtát hamar megkedvelték a tengerentúlon és újabb egyedeket importáltak Ázsia más országaiból.
1934-ben megalakult az első amerikai fajtaklub, és 1935-ban az Amerikai Kennel Club hivatalosan is elismerte a lhasa apso fajtát, bár egészen 1944-ig lhasa terrier névvel illették, hasonlatosan az angliai gyakorlathoz.
Hazánkban bár kedvelt és sokak által csodált, mégsem túl népszerű fajta. Igen kevés tenyésztő foglalkozik tenyésztésükkel és kiállításukkal, ők azonban igényes munkát végeznek.
