Ha griffon, akkor hány fajta is valójában? Nos, fajta csak egy, de három eltérő típus. A brüsszeli griffon szőrzete szálkás, színe pedig vörös. A belga griffon fekete, vagy fekete-vörös színben fordul elő, még a brabanti griffon szőrzete sima, színe pedig lehet vörös, fekete, vagy fekete-vörös.
De hogyan is alakult ki ez a bohókás kinézetű, kedves kis fajta, sikerfilmek sztárja, hírességek kedvence?
Már a középkorból származó festményeken is lehet találkozni griffon szerű ebekkel. A híres flamand festő, Jan Van Eyck egy 1434-ben, az Arnolfini párról festett képén látható egy picike, borzas eb, melyre bárki azonnal rávágja: ez egy griffon! Jacopo du Empoli, az 1554-1640 között élt festő III. Henrik királyról festett alkotásán látható néhány griffonra hasonlító eb. Rembrandt (1606-1669) Éjjeli őrjárat című képét kevesen nem ismerik. Nos, elevenítsék fel újra a képet! Vajon milyen fajta lehet az, amelyik a tamburmajort ugatja? Nem tévednek, egy griffon!
Holott ekkor még a fajta nem volt más, mint a brüsszeli Senne folyó környékének híres-hírhedt kutyája, az istállós griffon, a „smousje”.
Ismertsége nem terjedt túl a köznépen, feladata a rágcsálómentesítés volt.
Ismertsége az 1800-as évek második felében kezdett ugrásszerűen növekedni, mikor is a polgári rétegek is rájöttek, a griffonok nem csak jó patkányfogó ebek, de kellemes ölebek is, akik társként szolgálhatnak. Persze kicsit kellett javítani a durva, pórias küllemen, ehhez jó szolgálatot tett a barbettel, a mopsszal és feltehetőleg a szín miatt a ruby-színű king charles spániellel való keresztezés. Így alakult ki végül a belgák nemzeti fajtája, mely rövid időn belül az uralkodó rétegeket is meghódította.
Ehhez az első lökést az 1880-as kutyakiállítás adta. Az esemény a hollandoktól való elszakadás és függetlenség ötvenedik évfordulójának örömére tartott ünnepségsorozattal egyidőben került megrendezésre, és bizony igen sok látogatót vonzott. Olyan sikeresnek könyvelhették el, hogy a nagy öröm hatására megalakították a St. Hubert társaságot, mely afféle kezdeti kennel klub volt. A szervezet első elnöke, Henri de Bylandt gróf bizony igencsak szívén viselte nemzeti fajtájuk sorsát, és mindent megtett a tenyésztés érdekében.
Nos, a belgák bemutatták kedvenc törpefajtájukat, az angolok pedig azon nyomban bele is szerettek.
Olyannyira, hogy a brit Kennel Clubban fontos pozíciót betöltő J.H. Murchison azonnal haza is vitt magával egyet. Az állítólag Tomnak nevezett eb több kiállításon is sikerrel szerepelt, de más hír nem maradt fenn róla. Azonban biztos megkedvelhette a kiállításjáró közönség, mert pár évre rá megnőtt a griffonok regisztrációjának száma, nagy valószínűség szerint mindet az őshazából importálták Angliában, hiszen arról, hogy Tomnak párja, netalán utódai lettek volna, a hiteles Kennel Club regisztráció nem szól.
Astrid, és Marie-Henriette belga királynőket nagyon érdekelték a griffonok, olyannyira, hogy tenyésztésükbe is belevágott, és bizony sokat javított az állomány minőségén állhatatos munkájával.
A nagy siker, a főúri és királyi körökben elért közkedveltség nem hagyta nyugodni a híres festőt, Pierre-Auguste Renoir-t (1841-1919) sem, aki Esernyők című képén egy hölgy karjában tartott griffont örökített meg.
A legtöbb kiállításon sokáig név nélkül, vagy angol kiállítások esetében a „külföldi fajták” kategóriájában szerepeltették a griffonokat. Először 1899-ben használták a brit tenyésztési könyvben a brüsszeli griffon elnevezést.
A belgák és az angolok között elég sok szakmai vita folyt a griffonok megítéléséről a kiállításokon. Nem véletlen, hogy az angolok olyan nagy hanggal szálltak bele a vitába, hiszen a griffon kialakításában több terrierfajtát véltek felfedezni, ezáltal jogot véltek maguknak a beleszólásra.
Ennek ellenére a fajta standard adója Belgium, a fajta legrégebbi klubja pedig a Brüsszeli Griffon Klub.
Hazánkban a fajta nem túlismert, ennek köszönhetően népszerűsége sem tör az egekbe. 1985 előtt az országban nem volt griffon, ekkor érkezett az első példány, Tarján Annamária jóvoltából. Volt egy kisebb, felívelő szakasz a fajta hazai életében, majd megcsappant az érdeklődés, és bizony a populáció ma sem mondható magasnak. Egy-két elhivatott tenyésztő küzd a bájos kis ebek megismertetéséért.
Mindenesetre néhány népszerű film miatt a griffonok rajongótábora egyre nagyobb. A "Lesz ez még így se" Jill kutyája, vagy az "Elvált nők klubja" című filmben Diane Keaton ebe nem véletlenül aratott nagy sikert. A griffonok bájos kefepofijába az is beleszeretett, aki ezeket a filmeket annyira nem kedveli.
