Egy macskával játék az egész világ

A játék kiemelten fontos egy gyermek fejlődésében. Nem csak fizikailag és értelmileg, de szociálisan is sokat profitál a játékokból. Ha pedig mindez kedvenc kisállatával, cicájával közösen zajlik, az külön élmény mindkettőjük számára. Emellett a cica is sokat tanul a játékból, az ő szocializációja számára is fontosak ezek a közösen töltött percek.

Nyár vége felé a legtöbb gyerek már otthon van, várja az iskolakezdést. Csomagolják anyával a tankönyveket, járják a boltokat új táskáért, tornacipőért. Hazaérve jó egy kis játék, gyors pihenés a suli-időre. És bizony a cicának is jól jön ez a kis, vele töltött idő, bár ő még nem is tudja, hogy kicsi gazdája hamarosan a legtöbb idejét az iskolában és tanulással tölti.

Persze a felelős kis gazda tanév közben sem hanyagolja el a cicáját. Ugyanúgy segít a szüleinek a macska gondozásában (ahogy azt vállalta, amikor eldöntötték, hogy macskás család lesznek), és ugyanúgy játszik vele. De azért érdemes kihasználni a hátralevő pár napot, és profitálni a kicsivel több szabadidőből. Van egy csomó, érdekes játék, amiért anya sem fog szólni.

Azt ugye a legtöbb, már nagyobb gyerek tudja, hogy a macskakörmök bizony élesek, és komoly sebeket tudnak hagyni. Azt is tudja, hogy emiatt neki nem szabad a cicával olyan játékokat játszani, amelyek a vadászatot imitálják, és nem szabad hagyni, hogy a macska a gyerek kezével, lábával, egyéb testrészével játsszon. Azt is tudja a gyerkőc, hogy a játékot az állat napirendjének figyelembe vételével kell megszervezni, azaz nem szabad felébreszteni az alvó macskát, de evés közben sem csalogatjuk el az állatot.

Ha rossz az idő, és nem tudnak kimenni a kertbe, vagy cicájuk egyáltalán nem jár ki, akkor a modern technika a gyerek segítségére siet! Ma már kaphatók kifejezetten macskáknak gyártott tabletek, de egy régi, leszuperált táblagép, felszerelve erős képernyővédő fóliával tökéletes lehet. Töltsön le a gyermek valamilyen klassz, macskáknak készített programot, és indulhat is a játék. Ha a cica nem tudja elkapni a halacskát vagy egeret, a gyerkőc boldogan besegíthet.

kisfiú a cicájával sakkozik

Lehet építeni macskavárat is. Néhány kisebb és nagyobb kartondoboz, olló, filctoll vagy festék készlet, és már készülhet is a vár. A ragasztás persze nem egyszerű feladat, de ha előtte a gyerek lerajzolja, milyet szeretne, már könnyen lehet neki segíteni. Persze esélyes, hogy miközben az alkotás készül, a cica már igénybe is akarja venni, beleül, felmászik rá, de ettől még mókásabb a dolog.

Ha a gyerek ügyes, akár tollakkal, labdákkal és más játékokkal, mászócsövekkel, alagutakkal fel is tudja szerelni a várat, de tehet bele puha párnát is a macseknak, amin megpihenhet, ha elfáradt a nagy játékban.

Ha van kert, ahová kimehetnek, akár tartósabb anyagból is építhetnek maradandó cicavárat, mondjuk ehhez azért elkél apuka segítsége is, ám az őszi hétvégéket biztos lefoglalja a tervezés és a kivitelezés.

Ugyanilyen elv alapján, ha van rá hely, akár akadálypályát is építhetnek a gyerekszoba elemeiből, vagy kinn a kertben. A legtöbb macska kíváncsi természet, imád mászni, ugrálni, magasból szemlélni a világot. Ugyanígy sokuk szeret labdával játszani, hiszen az a vadászatot imitálja számára. Ráadásul ez nem is veszélyes a gyerek számára, hiszen csak el kell gurítani a labdát a szuper akadálypályán, vagy fellógatni valahová, ahol a cica eléri, és máris játszhat vele. Ha ügyes a gyerkőc, akár apportozni is meg tudja tanítani kedvencét, hiszen egy profi akadálypálya még erre is alkalmas lehet.

Kérje meg a gyereket, készítsen ő játékot a cicának. Pár színes toll, hurkapálca, ragasztó, vagy zsinór is elegendő lehet, és külön élmény lesz olyan játékkal játszani, amit ő csinált kedvencének.

cica és kisgazdája házilag készült játékkal játszik

Az elemmel működő macskajátékok, vagy a jutalomfalattal tölthető labdák ugyan nem igényelnek aktív közreműködést a gyerektől, hiszen elég, ha csak ki- és bekapcsolja, vagy megtölti őket, de élmény lehet számára a játszó cica megfigyelése, ráadásul sokat tanulhat az állat viselkedéséről. A legjobb, ha együtt mennek el kiválasztani a gyerekkel, melyik játék lenne a legjobb. Nem sokat kell venni, hanem egy-két olyat, amivel örömmel játszanak majd közösen. És hát ha a gyerek sokat játszik a cicával, akkor biztosan van elképzelése arról, minek örülne kedvence.

 

 

 

Ajánlott cikkek